„Meg kell tanítani ismét a magyar ifjúságot büszkének lenni!”

Tardy János, a Magyar Természettudományi Társulat ügyvezető elnöke november 9-én látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol az intézmény elnök asszonyával megállapodási szerződést írtak alá. A szerződéskötés céljairól, a jövőbeli tervekről, s magáról a társulatról kérdeztük őt.

– Mit kell tudni a Magyar Természettudományi Társulatról?
– Ez egy 173 éves tudományos ismeretterjesztő társulat, amelyet 1841-ben hoztak létre Királyi Magyar Természettudományi Társulat néven. A magyar természettudományok jeles képviselői közül szinte mindenki tagja volt Bláthy Ottótól Szent-Györgyi Alberten át Szentágothai Jánosig. 1952-ben az akkori sajátos politikai rendszer gyakorlatilag megszüntette ezt a csodálatos múlttal rendelkező társulatot, s csak 1990-ben nyílt mód arra, hogy életre keltsék, így immáron 24. éve működünk újra.
A társulat több tízezer magyar diák számára ír ki minden évben országos tanulmányi versenyeket: a Herman Ottó Országos Biológia Versenyt, a Teleki Pál nevét viselő Országos Földrajz-Földtan Versenyt, s a Hevesy György Országos Kémia Versenyt. Ezek a neves megmérettetések tizenhárom-tizennégy éves tanulóknak, tehát a 7-8. osztályos diákságnak szólnak.
Több szakosztállyal is működünk, mint például a biológia, a környezettudományi, a fizikai-meteorológiai, a csillagászat és űrkutatási, a kémia, a tudománytörténeti, az orvos-egészségügyi és földtudományi szakosztály.

– Mi a társulat célja?
– A versenyeket illetően a jövőben az az elszánt célunk, hogy a határon túli magyar közösségek irányába is nyissunk. Ennek keretében idén már megállapodást kötöttünk Erdélyben a Sapientia Tudományegyetemmel, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal, s a Szocio-TÉKA közalapítvánnyal, Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, s most nagy örömömre a kárpátaljai Rákóczi-főiskolával is. Így már csak a vajdasági magyar vonalakkal való kapcsolat felvétele van hátra.
A Magyar Természettudományi Társulat szeretné összefogni a szó legnemesebb értelmében a magyarságot. Bevonni a különböző korosztályokat abba a munkába, amely értelmet ad ennek az egésznek, a kritikus időszakokban különösen. Úgy látjuk, hogy meg kell tanítani ismét a magyar ifjúságot büszkének lenni, örülni tudni. Ki tudja átadni ezt az érzést? Vagy a család, vagy a pedagógus. De ehhez a pedagógusnak nagyon jól felkészültnek kell lennie, tudnia mi veszi körül, hiszen örülni és büszkének lenni, csak ott lehet, ahol tudom, mire lehetek büszke. Meg kell tanítani a diákokat saját környezetünk tiszteletére és szeretetére, s elsőként annak ismeretére. Talán így egy kis lépéssel elindulhatunk egy olyan úton, amely az össztársadalmi törekvéseket is erősíti, s annak egy meghatározó pontja lehet.
Én a magyar természetvédelemnek lehettem az országos vezetője tizenegy és fél évig, amikor a holland természetvédelmi kormányzattal 1993-ban Maastrichtben – ahol a monetárisan egységes Európai Uniót létrehozták – alapítottunk egy adminisztratív politikai határokon átnyúló, ún. európai ökológiai hálózatot. Erre épül most az EU Natura 2 projektje.

– Együttműködési megállapodást írtak alá Kárpátalján is. Mik a terveik a jövőt illetően?
– Terveink egyik része a kárpátaljai gyerekek bevonása a már említett országos versenysorozatba, amely nálunk három etapban zajlik: egy helyi iskolákon belüli, majd a megyei, ill. fővárosi második, s az országos döntők. Ennek megvalósításához azonban még meg kell ismerni a követelményrendszert mind az öt oldalról, hiszen az anyaországi, az erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki és vajdasági tananyagok értelemszerűen nem egyformák, de vannak olyan földrajzi és biológiai azonosságok, amelyeket meg lehet találni a különböző tananyagokban. Továbbá a helyi tudományos eredmények kutatása és fejlesztése a legfőbb célunk. Ezen belül olyan rendezvények sorozatát tervezzük a különböző szakosztályok csoportjaival, ami messze túlmutat a határon innen és túl kérdéskörén. Nem elcsépelt szónoklatokat kívánunk hallatni, hanem a legaktuálisabb, legkurrensebb, legidőszerűbb szakmai és szakmapolitikai kérdéseket, amelyekből mindenki tanulhat a másiktól.
Nagyon remélem, hogy az a baráti fogadókészség, amelyet itt tapasztaltam, nagyon jó irányba mutat majd a jövőt illetően, s azt hiszem, hogy már jövő év tavaszán elkezdhetjük az érdemi munkát.