Megszólalt az első csengő
Nagydobrony
Beregszászi Magyar Gimnázium
„A tanévnyitó az újrakezdés napja” – ezekkel a szavakkal indult a Beregszászi Magyar Gimnázium tanévnyitója szeptember 1-ji napos vasárnap reggelen.
Jelképesen a gimnázium diákjaivá avatták a megtett lépések az 53 elsős kisdiákot, akik az első csengőt követően áthaladtak a gimnázium udvarán álló székelykapun.
Szabó Árpád igazgató nyitóbeszédében az elért eredményeket hangsúlyozta: az elmúlt évben érettségit szerzett 47 diák közül 41-en folytatták különböző, ukrajnai és magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányaikat, a külső független tesztelésen is egyre kiemelkedőbb eredményeket érnek el a gimnazisták. A diákok által mutatott teljesítmény mellett elismerést jelent, hogy a Beregszászi Magyar Gimnáziumot a magyarországi Tehetségpontok közé akkreditálták hároméves időtartamra. Szabó Árpád örömmel jelentette be a jelenlévőknek, hogy jó eséllyel véglegesülhet a gimnázium teljes elnevezése, s hivatalosan is felveheti a Bethlen Gábor nevet – erről szeptemberi ülésén dönt a városi tanács. Az elért eredmények ellenére a gimnázium még mindig anyagi és infrastrukturális problémákkal küzd – emelte ki az intézmény vezetője. Korszerűsítésre vár a számítógéppark, nem halad az új szárny építése. Beszéde végén arra kérte a magyar kormány, a városi vezetés és az oktatásügy képviselőit, viseljék szívükön az intézmény ügyét.
A nemzeti himnuszok elhangzása után következett az az ünnepélyes mozzanat, amelyre oly izgatottan várt több tucatnyi kisdiák és büszke szüleik: a hetedikes gimnazisták feltűzték a gimnázium juharfaleveles jelvényét elsős társaiknak. A legifjabbak képviseletében Bárdos Márk és Barna Alexandra tett fogadalmat: szorgalmasan tanulnak majd, hogy méltóvá váljanak a gimnazista névre.
Bozsik Béla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja felhívta a figyelmet: ittléte azt jelzi, hogy Magyarország figyel a határon túli magyarokra, összetartozunk. Beszédében megköszönte a szülőknek, hogy magyar iskolába adták gyermekeiket. A tanároknak azt kívánta, hogy sikerüljön elültetniük a kíváncsiságot a gyermekek szívében, hisz ez minden tudás alapja.
Gajdos István ukrajnai parlamenti képviselő Kárpátalja egyik legmeghatározóbb intézményének nevezte a magyar gimnáziumot. Hangsúlyozta: a magyar oktatás a záloga annak, hogy a magyarság megmaradhasson Kárpátalján. Mit tehetünk mi, hogy a magyar oktatási rendszer megmaradjon? A pedagógusok feladata, hogy megfelelő szaktudással képezzék a gyermekeket, és mindent megtegyenek ezért, hogy a végzősök sikeresen felvételizzenek. A szülők azért felelnek, hogy lelkiismeretesen, igazságban neveljék gyermekeiket, s hogy magyar iskolába írassák őket. Feladatuk arról gondoskodni, hogy a magyarság fennmaradjon, hogy mindig elegendő csemete legyen az óvodákban, iskolákban, elegendő fiatal legyen a felsőoktatási intézményekben. A diákok feladata, hogy szorgalmasan és odaadóan tanuljanak, hasznos tagjaivá válva így a magyarságnak. Gajdos István szerint a képviselő szerepe ebben a harcban az, hogy a törvényalkotás mellett az oktatási szférát is sajátjának tekintse. Sikerként említette a kétnyelvű bizonyítványok bevezetését, az ukrán nyelv tanítása terén folyamatban lévő előrelépéseket. Ígéretet tett arra, hogy ciklusának lejártáig felépül a gimnázium új épületszárnya.
Maksai Attila református lelkész kérte Isten áldását a tanévre ezzel az igével: „És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek.” (1Thessz 4,11–12) Emberé a munka, Istené az áldás – hívta fel a jelenlévők figyelmét a lelkész.
Hagyománnyá vált, hogy a tanévnyitón megjutalmazzák az elmúlt év legsikeresebb pedagógusát és diákját. A tanévnyitó fénypontjaként a dr. Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere által támogatott díjat Böröndi Lajos, Mosonmagyaróvár Polgármesteri Hivatalának sajtóreferense nyújtotta át: az Év Diákja címet Kun Laura kapta meg, az Év Tanárja megtisztelő elismerést Vaszkó Vera történelem tanárnőnek ítélte oda a bizottság.
A tanévnyitó ünnepélyes felvonása után helyet kaptak a szervezési kérdések is: a diákok – a legifjabbak első alkalommal, a nagyobbak már sokadjára – osztályfőnöki órán vettek részt, először ülve újra iskolapadba.
Az évnyitót megtisztelte jelenlétével Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Kovács Dezső, Kovács Béla Európai Parlamenti képviselő beregszászi fogadóirodájának vezetője, Bacskó Tivadar, a Közoktatási Dolgozók Járási Szakszervezeti Bizottságának elnöke, Szoboszlai István, a szülői tanács elnöke.
Tiszaújlak
A Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában is megszólalt az első csengő szeptember 2-án. A tanévnyitó ünnepség kezdetén Micik Julianna, az intézmény igazgatója elmondta, hogy ezen a napon 477 tanuló, köztük 74 első osztályos kezdi meg tanulmányait az iskolában, s beszámolt a nyár folyamán sikeresen elvégzett felújítási munkálatokról.Az elsős kisdiákokhoz szólva elmondta, hogy az ezer mérföldes utazás egyetlen kis lépéssel kezdődik, s ők ma megteszik az első lépést a tudományok világába. A felső osztályos tanulókat pedig kitartó munkára buzdította, hiszen a siker az ember akaratával kezdődik. „Higgy abban, hogy tudsz, és tudni fogsz!” – mondta.
Malinka Viktor, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszönetét fejezte ki azoknak a szülőknek, akik magyar iskolába íratták gyerekeiket, ezzel is hozzájárulva a beregszászi, sőt a kárpátaljai magyarság megmaradásához. Szentgyörgyi Albert szavait idézve azt mondta: „Az a sok adat, amit az ember fejébe belepréselnek, úgyis elpárolog… Ami megmarad, az a tudomány, vagy a művészet, vagy a szépség szeretete. A probléma megoldásának vágya, a tettrekészség, ezek az egyéni kvalitások fontosak”.
Gajdos István parlamenti képviselő a magyar tannyelvű oktatási rendszert a kárpátaljai magyarság legfőbb zálogának nevezte, amihez a pedagógusok alapos munkája, a szülők lelkiismeretes nevelése, s a diákok szorgalmas tanulása is nagyban hozzájárul.
Pilipenko Marianna, a Beregszászi Közoktatási Osztály tanfelügyelője jó tanulást kívánt a diákoknak, hiszen, mint mondta, a tudás az az erő, amelyet nem vehet el tőlünk senki.
A köszöntők után az elsősök ünnepi műsora és fogadalomtétele következett.
A diákokra és jelenlévőkre, illetve az idei tanév sikerességére Michels Antal római katolikus plébános és Maksai Attila református lelkipásztor kért áldást.
Az elsősök ezt követően átvonultak a tudás kapuja alatt és elfoglalták helyüket az osztálytermükben.
Somi Általános Iskola
A beregsomi iskolában szeptember 1-jén, reggel nyolc órától vette kezdetét az évnyitó ünnepség, ahol Kovács Irma, az oktatási intézmény könyvtárosa és szervezőpedagógusa köszöntötte a jelenlévőket.
13 elsős lépte át az intézmény kapuit, akik már több hete készültek a nagy napra, s szívmelengető műsorukkal mosolyt varázsoltak az arcokra.
A végzős tanulók nevében Vovcsok Miroszláv köszöntötte a legkisebbeket, Molnár Henrietta és Hidi Klaudia verssel készült az alkalomra.
Ezután megszólalt az első csengő, és az osztályfőnökök kíséretében minden tanuló bevonult az osztálytermekbe egy rövid megbeszélésre.
Kisgejőc
Az ungvári járási Kisgejőci Középiskola tanévnyitó ünnepsége szeptember 1-jén a templomban vette kezdetét, ahol Nagy István református lelkész hirdette az igét. A prédikációt Varga Brigitta szavalattal, a Kikelet együttes pedig két megzenésített verssel tette ünnepélyesebbé.