Negyvennégy osztály megszüntetését tervezik a Beregszászi kistérség iskoláiban

Szerző: | 2021.03.11., 21:30 | Oktatás

Ukrajna-szerte elkezdődött az optimalizáció néven ismert kis létszámú osztályok megszüntetése több általános- és középiskolában. A rendelkezés Kárpátalját sem kerülte el, és különösképpen a kisebb települések intézményeit érinti.

A Beregszászi Kistérségben a „feketelistán” szereplő iskolák között található a Csomai Középiskola, a Gecsei Általános Iskola, az Oroszi Általános Iskola, melyek 2021 szeptemberétől elemi iskolaként működnének, továbbá a Beregszászi Esze Tamás Líceum (internátus), a Jánosi Mezőgazdasági Líceum, illetve a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium bentlakásos része.

Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási Osztályának vezetője elmondta, hogy a kistérségben összesen negyvennégy osztály megszüntetését tervezik. Hangsúlyozta, hogy egyetlen oktatási intézményt sem zárnak be, csupán kevesebb osztállyal indulnak az új tanévtől. A tanulókat a szomszédos települések oktatási intézményeibe szállítaná az iskolabusz.

Az érintett iskolák igazgatói megrendüléssel fogadták a hírt a tervezett változásokról. Sebi Attila, az Oroszi Általános Iskola vezetője elmondta, hogy nemrégiben sikerült teljes mértékben felújítani az intézményt. Ha az emeleten elhelyezett felső tagozat megszűnik, és le kell zárni az egész szintet, akkor ismét költséges átalakításokat kell elvégezni a fűtésrendszerben, valamint a több éve, évtizede tartó felújítási munkálatok nagy részben hiábavalónak bizonyulnak. A rendelkezés nem csak a diákokat, hanem a tanárokat is érinti. A tanári kar egy része elveszíti munkáját, új munkahelyet pedig nem minden esetben tudnak nekik biztosítani.

Jakab Béla a Gecsei Általános Iskola igazgatója elmesélte, hogy az 1990-es években rengeteg erőfeszítésbe került az intézmény megalapítása. A kis létszámú osztályokban folytatott tanítási folyamatot inkább előnyösnek nevezte, mintsem hátránynak, hiszen kiscsoportban hatásosabban működik az ismeretek átadása. Elmondta, hogy elemi iskolaként az épület félig üresen maradna, viszont karbantartásának, fűtésének költségei megmaradnának.

– A templom és az iskola teszi faluvá a falut – tette hozzá végül, remélve a rendelkezés felülbírálásában.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This