Tóth István főkonzul beszéde a tanévzáró ünnepségen

Főtiszteltű Püspök Úr! Tisztelt Rektor Úr, Elnökasszony! Kedves Tanárok, Szülők és Végzősök! Kedves Vendégek!

Egy tanintézmény életében a legnagyobb ünnep az, amikor az intézmény tanévet zár, s átadja a végzősök diplomáit. Bár az oklevelek előállításával és beszerzésével az idén is voltak problémák, ez az ünnep ma a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola életében is bekövetkezett.

Ennek a napnak az igazi főszereplői a végzős hallgatók, akik ma lezárják fiatal életük egy fontos szakaszát. Itteni tanulmányaikat befejezve elkezdhetik szakmai pályájukat. Elismerés illeti a gyermekeiket taníttató szülők áldozatvállalását, valamint a tanárok munkáját. Amikor áldozatvállalásról beszélünk itt, Kárpátalján, nem üres frázisokat puffogtatunk. Bár a intézményünk mindent elkövet azért, hogy anyagiak ne terheljék a diákokat és a szülőket, az élet azért mégis költségekkel jár. Befektetni a tudásba azt a meggyőződést jelenti, hogy nekünk, magyaroknak van jövőnk itt Kárpátalján. Biztatásként elmondhatom, hogy kétoldalú kapcsolataiban és támogatási politikájában a magyar kormány erre garanciát jelent. Elegendő, ha a Rákóczi-főiskola nagyvonalú támogatására, vagy a Keleti Partnerség sikerére gondolunk.

Hallgató, szülő, tanár együtt vállalja azt, hogy az óvodától a főiskoláig magyar oktatási intézményben folytatja tanulmányait. Első hallásra ez magától értetődő eseménysor lehetne, hiszen mi sem természetesebb, mint az, hogy magyar gyerek magyar iskolákba jár, mert átélt és jól elsajátított tudáshoz, műveltséghez kizárólag anyanyelvén juthat az ember. Önáltatás lenne természetesen, ha ezt az axiómát valóságnak hinnénk. Számos családban történik meg az a megalkuvás, hogy a könnyebbnek vélt érvényesülés miatt ukrán iskolába íratják a gyerekeiket. Ez a pálya sem a tudás, sem az érvényesülés vonalán sehová sem vezet. De erről nem is ebben a körben kell beszélnem…

Elmondhatjuk, hogy a végzősök között sok a tehetséggel megáldott és megbízott ember. A megáldottság – adottság, a megbízás – felelősség.

A felelősség azt jelenti, hogy családunk, helyi közösségünk, a kárpátaljai magyarság előtt tálentumunk kötelez. Kötelez arra, hogy életünkkel, tehetségünkkel jól sáfárkodva hasznára legyünk nemzetünknek. Ha túlságosan patetikusnak tűnnének szavaim, azzal egészíteném ki: ezek az eszmények a gyakorlatban is véghez vihetőek. Méghozzá abban, hogy a felsőoktatási képzésben résztvevők, a mostani végzősök, akár a kulturális, a gazdasági, a vállalkozói szférában képesek lesznek a magyar érdekek képviseletére és érvényesítésére. Mi, magyarok, ma országhatároktól függetlenül egységes nemzetben gondolkodunk. Ezt az állapotot azért hasznos megbecsülnünk, mert nem volt mindig így.

Ha javasolhatom, tudásunkat, lelkünket, hitünket – ha megmaradni akarunk – ennek az egyetemes célnak a szolgálatába helyezzük!