focilabda 002

Botrányos körülmények között szenvedett vereséget Déda

Június utolsó hétvégéjén a tizedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a küzdelmek a megyei labdarúgó-bajnokság alsó osztályában.

A nyugati csoportban a listavezető FC Nagybégány a tabella nyolcadik helyén álló Beregkisfalud csapatát látta vendégül. Azoknak a szurkolóknak, akik a papírforma szerint könnyed hazai győzelmet és sziporkázó játékot vártak, csalódást okozott a mérkőzés, ugyanis a találkozóra erősen rányomta a bélyegét a nyári hőség és a pálya rossz talaja.

Az első félidő ennek megfelelően alacsony színvonalú játékot és kevés helyzetet hozott; komoly védenivalója csak a vendégek kapusának akadt az első negyvenöt perc alatt. A térfélcserét követően magasabb fokozatba kapcsoltak Tarasz Vajdanics tanítványai, aminek csakhamar meg is lett az eredménye. A 61. minutumban Zubánics remek átadása után Szeles László került lövőhelyzetbe. A hazaiak gólzsákja pedig nem hibázott és ballal a rövid felsőbe bombázott. Bár a bekapott gól után kijött sündisznó állásából a vendég alakulat és nagyobb erőkkel támadott, de komoly gólhelyzetet így sem sikerült kialakítania.
 A folytatásban megduplázta előnyét Nagybégány. A hazaiak védője a hajrában 27 méterre az ellenfél kapuja előtt előbb felpörgette magának a labdát, majd fél fordulatból a léc alá bombázta azt, beállítva ezzel a 2:0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt.
A másik beregvidéki együttesnek, az FC Dédának már koránt sem ment ilyen jól. A hullámvölgyben lévő tópartiak a hazaiak felé kissé lejtő perecsenyi pályán kellett helytállnia. Az összecsapás elején két egyéni dédai védelmi hibát kihasználva hamar kétgólos előnyre tettek szert a házigazdák, amit azonban Hidi István tanítványainak sikerült kiegyenlíteniük.. A folytatásban sajnos futballpályára nem illő jeleneteknek lehettek tanúi a kilátogató nézők: a magukból kivetkőzött hazai játékosok nem kímélték sem az ellenfelet, sem pedig a játékvezetőt. A ránehezedő nyomást nem bírta végig a sípmester, aki a hajrában végül az indulatok lecsillapításának érdekében egy büntetővel ajándékozta meg a Kárpátit. A tizenegyest magabiztosan értékesítették a házigazdák, akik így 3:2-re megnyerték a botrányosra sikeredett mérkőzést.
A hétvége negatív szenzációját a FC Baranya szolgáltatta, a nagybégányiak legfőbb riválisának számító Ung-vidéki együttes ugyanis hazai pályán sima 2:0-s vereséget szenvedett a kilencedik helyezett Beregrákos csapatától. Az élmezőny többi tagja közül az FC Vityáz sovány 1:0-s győzelmet aratott a sereghajtó Felsőkerepec otthonában, míg a Lokomotív csalódást keltő 1:1-es döntetlenét ért el Csapon az utolsóelőtti Nagyberezna ellen. Tovább folytatta győzelmi sorozatát a játéknapon az FC Szokil: a kincsesiek ezúttal az ötödik helyen álló FC Horlyó vendégeként nyertek 2:0-ra.


Az ifi csapatok eredményei, nyugati zóna:
FC Viola Horlyó – FC Szokil Kincses 1:0,
FC Kárpáti Felsőkerepec – FC Vityáz Koncháza 0:7,
FC Baranya – FC Beregrákos 4:0,
FC Nagybégány – FC Beregkisfalud 4:1,
FC Lokomotiv Csap – FC Nagyberezna 7:2,
FC Kárpáti Perecseny – FC Déda 4:0.

A keleti zóna eredményei, zárójelben az ifi csapatok:
FC Hoverla Kőrösmező – FC Jalinka Nagybocskó 3:2 (1:1),
FC Sztart Ötvösfalva – FC Kárpáti Dombó 5:1 (2:7),
FC Irhóc – FC Kiszva Kaszómező 7:2 (5:0),
FC Péterfalva – FC Kopány Felsőveresmart 1:0 (0:0),
FC Kárpáti Rahó – FC Viktórija Tiszafejéregyház 3:2 (2:1),
FC Visk – FC Kökényes 2:1 (3:0).

Tabella alsó osztály, nyugati zóna, felnőtt:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Nagybégány

10

9

1

0

28

2

FC Vityáz Koncháza

10

7

2

1

23

3

FC Baranya

10

7

0

3

21

4

FC Lokomotiv Csap

10

5

2

3

17

5

FC Viola Horlyó

10

5

0

5

15

6

FC Szokil Kincses

10

5

0

5

15

7

FC Déda

10

5

0

5

15

8

FC Beregrákos

10

4

1

5

13

9

FC Beregkisfalud

10

3

1

6

10

10

FC Kárpáti Perecseny

10

3

1

6

10

11

FC Nagyberezna

10

1

2

7

5

12

FC Kárpáti Felsőkerepec

10

1

0

9

3


Tabella alsó osztály, nyugati zóna, ifi:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Kárpáti Perecseny

10

8

1

1

25

2

FC Nagybégány

10

8

1

1

25

3

FC Lokomotiv Csap

10

7

1

2

22

4

FC Szokil Kincses

10

7

0

3

21

5

FC Vityáz Koncháza

10

6

2

2

20

6

FC Viola Horlyó

10

5

1

4

16

7

FC Déda

10

4

0

6

12

8

FC Nagyberezna

10

3

1

6

10

9

FC Beregrákos

10

3

1

6

10

10

FC Beregkisfalud

10

2

0

8

6

11

FC Kárpáti Felsőkerepec

10

2

0

8

6

12

FC Baranya

10

1

0

9

3

Tabella alsó osztály, keleti zóna, felnőtt:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Kárpáti Rahó

10

8

1

1

25

2

FC Hoverla Kőrösmező

10

7

1

2

22

3

FC Irhóc

10

6

2

2

20

4

FC Péterfalva

10

5

4

1

19

5

FC Kopány Felsőveresmart

10

5

2

3

17

6

FC Viktórija Tiszafejéregyház

10

3

2

5

11

7

FC Jalinka Nagybocskó

10

3

1

6

10

8

FC Kiszva Kaszómező

10

3

1

6

10

9

FC Visk

10

2

4

4

10

10

FC Sztart Ötvösfalva

10

2

3

5

9

11

FC Kökényes

10

2

2

6

8

12

FC Kárpáti Dombó

10

2

1

7

7

Tabella alsó osztály, keleti zóna, ifi:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Kárpáti Rahó

10

7

2

1

23

2

FC Viktórija Tiszafejéregyház

10

7

1

2

22

3

FC Jalinka Nagybocskó

10

5

4

1

19

4

FC Kárpáti Dombó

10

6

0

4

18

5

FC Kiszva Kaszómező

10

5

2

3

17

6

FC Irhóc

10

5

1

4

16

7

FC Hoverla Kőrösmező

10

4

1

5

13

8

FC Péterfalva

10

4

1

5

13

9

FC Kopány Felsőveresmart

10

3

2

5

11

10

FC Visk

10

3

1

6

10

11

FC Kökényes

10

2

0

8

6

12

FC Sztart Ötvösfalva

10

1

1

8

4


Kárpátalja.ma