Harmadszor lett az év sportolója Verstappen Hollandiában

Az újabb bajnoki cím mellé újabb elismerés Hollandiában: hazájában harmadszor választották Max Verstappent az év sportolójának.

A futamok nélküli december a díjeső hava – legalábbis azon F1-es résztvevők számára, akik sikeresek voltak 2022-ben. Max Verstappen e téren mindenkit megelőzött, és ki is jut neki az elismerésekből. Azok után, hogy az FIA-tól átvehette a bajnoki serleget, valamint az Autosport szaklap az év versenyzőjének választotta, most hazájában, Hollandiában is átvehetett egy rangos elismerést.

Verstappent pályafutása során harmadik alkalommal, 2021 után zsinórban másodszor választották az év férfi sportolójának Hollandiában. Az első elismerését még az első futamgyőzelmét hozó 2016-ban vehette át. E díjjal utolérte a szintén háromszoros győztes úszót, Pieter van den Hoogenbandot.

Ennél többször csak három holland sportolót választotta meg az év legjobbjának. Anton Geesink cselgáncsozó, Ard Schenk gyorskorcsolyázó és Epke Zonderland tornász is négy alkalommal vehette át az Év sportolója-díjat.

Az Év sportolója-díjat szavazás alapján ítélik oda minden évben. A szavazatok fele sportolóktól és edzőktől érkezik, a másik fele pedig egy szakmai bizottság tagjaitól. Verstappen a kerékpáros Harrie Lavreysent, valamint a gyorskorcsolyázó Thomar Krolt előzte meg a voksoláson.

Nyitókép: XPB

m4sport.hu