Hatgólos zakót kapott a Sahtar, idegenben hengerelt a Liverpool

A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójában az eddig parádés teljesítményt nyújtó ukrán bajnok Sahtar Donyeck a német Mönchengladbach csapatát fogadta. A donyeckiek eddigi legnagyobb arányú vereségüket szenvedték el a Bajnokok Ligájában, mivel hatgólos kiütéssel küldte őket padlóra a német csapat. A BL-címvédő Bayern München a 78. percig 2:2-es döntetlenre állt a Szoboszlai Dominikkel felálló osztrák Salzburg otthonában, aztán a hajrában még négyet lőttek a bajorok, és fölényes győzelmet arattak.

Az A csoportban a Lokomotív Moszkva a spanyol Atletico Madridot fogadta és Marko Nikolic csapata ismét helytállt egy európai sztárcsapattal szemben. A spanyolok a 18. percben szerezték meg a vezetést Gimenez fejesgóljával, amire Anton Mirancsuk válaszolt a 25. percben, miután értékesítette a kezezésért megítélt jogos büntetőt. A találkozó végeredménye 1:1 lett, aminek egyik csapat sem örülhetett igazán. A csoport másik meccsén az RB Salzburg már a 4. percben vezetéshez jutott Berisha góljával. Ezután Lewandowski egyenlített büntetőből, majd Kristensen öngóljával a vezetést is megszerezték a bajorok a 44. percben. A 66. percben Okugawa egyenlített, aminek nem örülhettek sokáig az osztrákok. A 79. percben Boateng, a 83.-ban Sane is betalált, aztán Lewandowski duplázott a 88. percben, a 2:6-os végeredményt pedig Hernandez állította be a 92. percben.

A B csoportban a Sahtar Donyeck a Mönchengladbach csapatát látta vendégül. A németek rögtön a találkozó elején, a 8. percben megszerezték a vezetést. A vendégek részéről Plea már a 26. percben duplázni tudott, ami csapata harmadik gólja volt, mivel a 17. percben Bondar saját kapujába talált be (0:3). A 44. percben Bensebaini góljával már 0:4 volt az eredmény. A Sahtarnak ezen a meccsen semmi sem jött össze, nem úgy ellenfelüknek, akik a 65. percben ötödször is betaláltak. A Mönchengladbach Plea találatával a 78. percben hatodik gólját is megszerezte, a támadó pedig így triplázni tudott. A németek fölényes győzelmükkel a csoport élére ugrottak, de a tabella még mindig nagyon szoros, mivel az ötpontos németek mögött a Sahtarnak és az Intert legyőző Realnak is négy-négy pontja van, az Inter pedig két pontjával jelenleg az utolsó helyen áll. A következő fordulóban a Sahtar a Mönchengladbach vendégeként lép majd pályára, az Inter pedig a Real Madridot fogadja.

A D csoportban az eddig stabil teljesítményt nyújtó Atalanta otthonában hengerelt a Liverpool, ötször is betaláltak az olaszok kapujába. Az angolok eddigi három meccsükön még gólt sem kaptak, és magabiztosan vezetik csoportjukat a négy-négy pontos Ajax és Atalanta előtt. A dán Midtjylland továbbra is pont nélkül szerénykedik a tabella utolsó helyén.

A szerdai játéknapon a G csoportban a Ferencváros a Juventust látja vendégül a Puskás Arénában, a Dinamo Kijev pedig a Camp Nou-ban lép pályára az FC Barcelona vendégeként. Mindkét találkozó 21:00 órakor kezdődik.

Bajnokok Ligája, 3. forduló:

A csoport:

RB Salzburg–Bayern München 2:6

Lokomotív Moszkva–Atletico Madrid 1:1

B csoport:

Sahtar Donyeck–Mönchengladbach 0:6

Real Madrid–Internazionale 3:2

C csoport:

Manchester City–Olimpiakosz Pireusz 3:0

FC Porto–Olympique Marseille 3:0

D csoport:

Atalanta–Liverpool 0:5

Midtjylland–Ajax Amszterdam 1:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma