Női kézilabda vb: a csehek legyőzésével továbbjutott a magyar válogatott

Második győzelmét is megszerezte a magyar női kézilabda válogatott. A spanyolországi női kézilabda-világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában végig vezetett, és magabiztosan nyert Csehország ellen Golovin Vlagyimir együttese. Ezzel eldőlt, hogy megvan a továbbjutás a középdöntőbe, ahova két pontot már biztosan visz magával a magyar csapat.

Volt mit javulnia a védekezésben a magyar válogatottnak a csehek elleni meccsre, és látszott is, hogy ezúttal hátul agresszívebbek a lányok. Támadásban Klujber Katrin sikeres betörései mellett Bordás Rékát is jól megtalálták beállóban, így sikerült négygólos előnyre szert tenni (8:4). Ezután a csehek is felkeményedtek, a kimaradó magyar támadások után megkezdték a felzárkózást. Nagyon kellettek Klujber, valamint Kácsor Gréta egyéni villanásai, azonban emberhátrányban már egyre csökkent az előny, Golovin kénytelen volt időt kérni. Tóth Eszter rövid időn belül két kiállítást is begyűjtött, miközben a csehek egyenlítettek (12:12). Kettős emberhátrányban Vámos Petra percei következtek, a zárást kihasználva háromszor vette be a cseh kaput. A magyar csapat 17:15-ös előnnyel mehetett pihenőre, a dudaszó előtt pedig még Klujber lőtt a felső lécre a saját kilenceséről.

A csehek a második játékrész elején is szorongatták a magyar együttest, ráadásul már a negyedik kétperces kiállítást kapták a lányok, míg az ellenfelet még egyszer sem büntették (tíz perccel többet töltött emberhátrányban a magyar válogatott). Márton Gréta válaszul kétszer csente el szemfülesen a labdát, az ellenakciókból újra sikerült néggyel meglépni. A meccs legjobbjának megválasztott Klujber (11 gólig jutott) és Háfra Noémi szállították elöl a gólokat, Szikora Melinda meg a védéseket, a hat-hétgólos magyar vezetésbe néhány védekezésbeli pontatlanság is belefért, valamint a kezdősor tagjai is pihenőt kaphattak. A cseheknél kevesebb segítség érkezett a padról. Az utolsó percekben volt ugyan néhány elsietett magyar akció, és védekezésben is lazult a fegyelem, ám a győzelem nem forgott veszélyben. Háromgólos sikerével (32:29) a magyar válogatott továbbjutott a középdöntőbe.

Hétfőn 20.30 órától a németekkel vívja a csoportdöntőt a magyar csapat, ami a továbbvitt pontok és a későbbi negyeddöntős pozíció miatt lesz lényeges. A középdöntőbe az első három helyezett jut tovább, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A magyar együttes a középdöntőben Dél-Koreával és Dániával, illetve Kongóval vagy Tunéziával találkozik Granollersben, ahova két pontot már biztosan visz.

Női kézilabda világbajnokság, 2. forduló:

Magyarország – Csehország 32:29

Szlovákia – Németország 22:36

A csoport állása: 1. Németország 4 pont (67:43), 2. Magyarország 4 (67:58), 3. Csehország 0 (50:63), 4. Szlovákia 0 (51:71).

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma