Rosbergé az első kör – és a kisebb rajtszám is

A Mercedes február 4-én, a jerezi teszt kezdete előtt egy nappal rántja le a leplet új autójáról, a W04-ről. Mindez viszont nem csupán az idei versenygép, de az új versenyző, Lewis Hamilton debütálását is jelenti majd.
2008 bajnokának a Mercedes kipróbálása előtt viszont még meg kell majd várnia, hogy előbb csapattársa, Nico Rosberg teljesítse első köreit. A csapat ugyanis úgy döntött, a náluk negyedik idényét kezdő német vezetheti először az új autót.
A csapat egyébként reggel 9-től délután ötig kibérelte a jerezi pályát, hogy bejárassák a W04-et. A film és reklámfelvételek során mindössze 100 kilométert, versenyzőnként 50-et tehetnek majd meg az Ezüstnyilak – mégpedig az új Pirellik helyett csupán bemutatógumikon. A nagyjából húsz kör ugyanakkor így is jelent majd némi előnyt a brackley-ieknek, hiszen ez alatt kipróbálhatják a kocsi különböző rendszereit, továbbá aerotesztet is végezhetnek valós körülmények között, ami jó alapot jelenthet a másnap kezdendő valós munkához.
Ami a rajtszámokat illeti, Nico Rosberg a hagyományokkal szakítva (az elmúlt három évben rendre átengedte Michael Schumachernek az alacsonyabb rajtszámot) most a páratlan számot, a kilencest kapja, így Lewis Hamiltont majd a 10-es számmal (és a sárga fedélzeti kamerával) láthatjuk majd az idei rajtrácson.
A jerezi pályát egyébként még öt óra után sem zárják be: a Toro Rosso ugyanis fél hatkor tartja majd meg autó bemutatóját. Az STR8-ast másnap Daniel Ricciardo viheti majd pályára.
Forrás: motorsportal.hu