Olasz tervek alapján épül újjá a 114 éves zágrábi Maksimir Stadion
Olasz építészek tervei alapján épül újjá a 114 éves zágrábi Maksimir Stadion: a Dinamo Zagreb és a horvát labdarúgó-válogatott új, 35 ezer férőhelyes otthonát a tervek szerint 2030 végén nyitják meg – írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.
Nem nagyobb stadion épül, hanem lényegében ugyanakkora, csak korszerűbb és teljes értékűen használható: az új aréna 35 ezer néző befogadására lesz alkalmas, míg a régi Maksimir teljes, ülőhelyes kapacitása 35 123 fő volt. A 2020-as földrengés után azonban a tényleges befogadóképesség jelentősen csökkent – emlékeztetett rá a lap.
A nemzetközi építészeti pályázatot a milánói VG13 Architects Studio Associato nyerte Tommaso Fantini és Alberto Rossi tervével. A március és július között lebonyolított kiírásra 88 pályamű érkezett több mint húsz országból. A győztes iroda készítheti el az engedélyezési és kiviteli terveket is.
Az új stadion mintegy 35 ezer, teljesen fedett ülőhelyet kap, és megfelel majd az Európai Labdarúgó Szövetség legmagasabb, IV. kategóriájú követelményeinek. A Jutarnji List azt írta, hogy a nézőteret négy különálló lelátó alkotja. Maga a stadion a számítások szerint mintegy 175 millió euróba (64 milliárd forint) kerülhet, a kiszolgáló létesítményekkel együtt ugyanakkor a fejlesztés értéke meghaladhatja a 200 millió eurót (73 milliárd forint).
A Maksimir átépítése egy jóval nagyobb, mintegy 23 hektáros sportnegyed kialakításának része. Három edzőpályát terveznek, közülük az egyik 1500 férőhelyes lelátót kap, emellett 800 autó befogadására alkalmas garázs, mintegy kétezer férőhelyes atlétikai stadion, ötezer nézőt fogadó kézilabdacsarnok, egy háromezer férőhelyes, kosárlabdára és futsalra is használható csarnok is épülhet – tette hozzá a lap.
A jelenlegi Maksimir bontását 2027-ben kezdhetik meg, miután elkészül a Dinamo ideiglenes otthonául szolgáló Kranjceviceva Stadion. Az új aréna kivitelezését 2029-ben indítanák el. Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester szerint az építkezés mintegy 22 hónapot vehet igénybe, így a stadion 2030 végére készülhet el.
A Maksimir különlegessége, hogy ugyanazon a helyen 114 éve rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket. A lap emlékeztetett arra, hogy az első sportpályát 1912. május 5-én nyitották meg. A mai stadion ugyanakkor nem az akkori épület, hanem az elmúlt több mint egy évszázad során fokozatosan kialakult és többször átépített létesítmény. A megnyitó fő mérkőzését a zágrábi Horvát Akadémiai Sportklub (HASK) és a Budapesti Atlétikai Klub (BAK) játszotta.
A stadion befogadóképessége egykor a 64 ezer főt is elérte, az ülőhelyek kialakítása után azonban ez 35 123-ra csökkent. A Jutarnji List felidézte, hogy a 2020-as zágrábi földrengés súlyosan megrongálta a létesítményt, a keleti lelátót azóta sem használják.
A Maksimir évtizedek óta a Dinamo Zagreb otthona, a klub 1948 óta játssza ott hazai mérkőzéseit. A stadion teljes újjáépítése hosszú ideje napirenden van Zágrábban, a most kiválasztott tervvel azonban már a konkrét építészeti megoldás és a kivitelezés ütemezése is körvonalazódott.
Forrás: MTI
(Nyitókép: zágrábi Maksimir Stadion (fotó: Croatia Week)
