„A kisfiam és a feleségem is megszerette vidékünket”

Az utóbbi években, évtizedekben szűkebb pátriánk megannyi lakosa próbált szerencsét külföldön, hogy az itthoninál magasabb, vagy éppen sokkal magasabb fizetést kapva tudja biztosítani saját maga és – ha van – családja megélhetését. S ha kisebbségben is, de olyan munkavállalók is akadtak, akadnak köztük, akik hetedhét határon túl találtak jól fizető állást. A tiszaújhelyi ifj. Szidor Lászlót például „a vén Európa” délnyugati szegletébe, Portugáliába vitte a sors szele, s nem egymagában, hanem ott alapított családjával együtt tért haza.

– 2000-ben a sógorom néhány, portugáliai vendégmunkáról hazatért ismerősétől hallott az ottani álláslehetőségekről, s vele együtt én, valamint egy lembergi és egy vinnyicai illetőségű ember elutaztunk a távoli országba – indítja beszélgetésünket ifj. Szidor László. – A Portugália középső részén fekvő Batalia városba utaztunk, ahol bérbe vettünk egy házat, melynek tulajdonosnője vállalta, hogy mos, és időnként főz is ránk, emellett viszont mi magunk is főzőcskéztünk. Eleinte egy állami útépítő és útjavító cégnél helyezkedtünk el, aszfaltozó munkát végeztünk, de csak 90 ezer escudót kerestünk havonta, ami ott nem számít jó fizetésnek. A bérünkből 30 ezer ment rá a bérleti díjra, 40 ezer pedig az élelmiszerek megvásárlására, így mindössze 20 ezer escudo tiszta jövedelmet könyvelhettünk el. Ezért úgy 3-4 hónap múlva átmentünk dolgozni egy gépkocsijavítással is foglalkozó használtautó-kereskedésbe, ahol én gépkocsiszerelőként álltam munkába, s már 160 ezer escudót tett ki a havi jövedelmem. A helybeliekkel érintkezve, négy hónap alatt „rám ragadt” a portugál nyelv, mely nem nehéz nyelv, a társaim is elsajátították, s így hétvégenként használt gépkocsik eladásával pluszpénzt is tudtunk keresni. Megjegyezném: a portugálok nagyon kedves, közvetlen emberek, a szomszédok a városban is összejárnak közös grillezésekre, tereferére, úgyhogy hamar be tudtunk illeszkedni. Abban pedig hasonlítanak ránk, kárpátaljaiakra, hogy összetartóbbak, mint mondjuk az Ukrajna belső területein élők, sőt, míg mifelénk inkább csak a jóban, addig ott a bajban is összetartanak az emberek.

– Milyen a portugáliai táj, az éghajlat, illetve a helyi konyha?

– Dimbes-dombos ország, melynek magaslatai kisebbek, mint a mi kárpáti hegyeink. S ahogy nálunk diófák, almafák kísérik az utakat, ott narancs- és mandarinfák sorakoznak az utak mentén. Emellett sok dekoratív díszpálma is ékesíti a telkeket meg a közterületeket. Batalia mindössze 2,5 kilométerre fekszik az Atlanti-óceántól, ezért nagyon párás a levegő. Télen sincsenek fagyok, napközben +10-12, éjjel +2-3 Celsius-fokot mutat a hőmérő, de a nagy nedvességtartalom miatt a nyirkos hideg könnyen átjárja az embert, ami ellen ballonkabáttal, dzsekivel védekeznek. A nyár pedig párás és meleg, nappal +32-40 Celsius-fokra is felkúszik a hőmérő higanyszála, s az éjszakák sem hűvösek a maguk +20-25 Celsius-fokos hőmérsékletével. Ami pedig a portugál konyhát illeti, több fűszert használnak, mint mi, ezért csípősebbek az ételeik. Emellett több halas ételt fogyasztanak, és nagyon szeretik a sülteket, a grillezést, a grillcsirkét. Ugyanakkor nagyon kevés levesfélét esznek, s a leveseik sűrűek, kevés lével, ám sok krumplival, tésztával, hússal.

– Hogyan ismerkedett meg a feleségével, és mikor mutatta be a szüleinek? Tetszik-e neki Kárpátalja?

– A feleségem, Patrícia – lánykori nevén: Patrícia Simans – a háziasszonyunk lánya, aki még csak kétéves volt, amikor az édesapja kitelepült az Egyesült Államokba, és őt is magával vitte. Majd elvált a feleségétől, a lánya ott nőtt fel, az óceán túlpartján, 2003-ban, tizenhat évesen viszont úgy döntött, hogy hazatér az édesanyjához. Az anyja társaságában találkoztam vele először, udvarolni kezdtem neki, s amint betöltötte a 18. születésnapját, feleségül vettem. Két év múlva megszületett a kisfiunk, Alex, majd évek múltán a most még csak csecsemőkorú kislányunk.

2006 karácsonyára hoztam első ízben haza, s a szüleimnek való bemutatása mellett elvittem egy kirándulásra is a Kárpátokba. Szép havas tél volt, és Patrícia nagyon élvezte a hatalmas, hófödte hegyek látványát. Addigra már valamelyest a magyar konyha rejtelmeibe is bevezettem őt, megtanítva gulyáslevest főzni, paprikás csirkét készíteni, és nagyon ízlik neki a konyhánk. Ha Portugáliában vagyunk, vegyesen főz portugál, illetve magyar ételeket, ha viszont itt tartózkodunk Kárpátalján, az édesanyámmal együtt csak magyaros ételeket készít. A nyelvünk viszont nehezebben megy neki, mint a konyhai ismereteink elsajátítása, de már egyre jobban halad vele. Alex viszont hamar megtanult magyarul.

– A május 4-i tiszaújhelyi családi sportfesztiválon a hatéves kisfia – motoros mutatványaival – lenyűgözte a közönséget. Hogyan tanult meg ilyen jól motorkerékpározni?

– Az édesapám, az édesanyám, a feleségem és jómagam is szeretek motorozni, így hát Alexnek a vérében van a motorbiciklizés szeretete. Amikor kétéves volt, Patrícia unokatestvére, Umberto Riveiro 5-szörös portugál országos és kétszeres világbajnok freestyle motorversenyző egy 50 köbcentiméteres mini-motorkerékpárt ajándékozott neki, úgy két és féléves korában pedig megtanítottuk rajta motorozni. Három nap alatt megtanult önállóan haladni a kicsiny járművel. Umberto felfigyelt rá, milyen jó az egyensúlyérzéke, ezért foglalkozni kezdett vele. Mindössze négyéves volt, amikor már országos profi freestyle motorozási bemutatón indult Casal val Pinto-ban, s már ez a legelső bemutatója is nagyon jól sikerült. Azóta megannyi motorversenyen, bemutatón, falunapon vett részt, több érmet nyerve és nagy feltűnést keltve, mivel egész Portugáliában nincs még egy ilyen fiatal freestyle motoros. Megjegyezném, hogy a portugáliai falunapok három-négynapos fesztiválok, kiadós eszem-iszommal, kerékpárversenyekkel és motorozási bemutatókkal, szórakoztató programokkal, esténként bálokkal… Emellett pedig jótékonysági motorozási bemutatókon is szerepel, egyszer például fellépett egy beteg gyermekek megsegítésére szervezett eseményen.

– Hogyan találják ki a különböző gyakorlatokat, és melyek számítanak a legnehezebbeknek? Ön és a felesége nem féltik a kisfiukat az esetleges balesetektől?

– A koreográfiát maga Alex állítja össze. Az interneten ugyanis nyomon követi a különböző bemutatókat, és onnan veszi az ötleteket a gyakorlatokhoz, Umberto keze alatt pedig begyakorolja azok végrehajtását. A legnehezebb gyakorlatok közé tartozik, amikor fél lábbal a haladó motorkerékpár egyik pedáljára állva, oldalt kinyújtja a másik lábát. Nagyon jó egyensúlyérzékre van szükség ennek végrehajtásához. S azt sem volt könnyű begyakorolnia, hogy az ülésre felállva robogjon a motorbiciklivel. De ha valamit meg akar tanulni, akkor addig próbálkozik, míg csak tökéletesen el nem sajátítja. És hogy féltjük-e? Az első bemutatón, bizony, nagyon féltettük, de hál’ Istennek nem történt semmi baj, és látjuk, hogy Alex, aki amúgy végtelenül csintalan gyerek, motorozás közben nagyon figyelmes, és nagyon jól összpontosít a feladatra. Eddig csak egyszer borult fel, de akkor is inkább csak ledőlt, és nem szenvedett sérülést…

– Mióta tartózkodnak Kárpátalján? Visszatérnek még Portugáliába, vagy Tiszaújhelyen maradnak? A felesége és a kisfia már beilleszkedett itt?

– A 2006–2007-es téli látogatásunkat követően már tavalyelőtt is hazajöttünk egy időre, az idén pedig harmadszor is visszatértünk szülőföldemre, s úgy tervezzük, hogy hosszabb időre itt maradunk. Alexnek valamelyest hiányoznak a portugál barátai, de már sok helybeli gyermekkel is összebarátkozott. A kisfiam és a feleségem is megszerette a vidékünket, jól érzik magukat nálunk. Lehet, hogy végleg itt maradunk.