A legnagyobb mítoszok a házasságról

A nemzetközi felmérések szerint világszerte a házasságok közel fele válással végződik. Magyarázhatjuk ezt a változó szociológiai környezettel vagy az átalakuló normákkal, a pszichológusok szerint azonban a háttérben néhány makacs hiedelem is állhat.

Az elmúlt években több kutatás is foglalkozott azzal, mitől lesz igazán jó egy házasság, mi az a plusz, amely megakadályozza, hogy a felek néhány éven belül elváljanak. A szakemberek úgy találták, sajnos még mindig tartja magát néhány mítosz.

Például az, hogy a házasságkötés előtt mindenképpen együtt kell élni – „lakva ismerszik meg az ember”, ahogy a mondás is tartja. A hosszú együttélés azonban gátja is lehet a jó házasságnak, különösen azokban az esetekben, amikor több évnyi együttélés után dönt úgy egy pár, hogy hivatalosan is összeköti az életét. Scott M. Stanley szerint ennek több oka is lehet: egyrészt nem véletlen, hogy egy pár nem azonnal házasságot köt, hiszen előttük olyan minták vannak (például válás a családban), amelyek miatt félnek elkötelezni magukat.

Másrészt ezek a párok gyakran nem teljes szívvel kötnek házasságot, hanem csak úgy „belecsúsznak” – ez pedig növeli a válások esélyét. Egy másik kutatás szerint az együtt élő, de nem házas párok esetén gyakoribb a megcsalás, mert a felek nem érzik annyira az elkötelezettséget, és nem mérlegelik, hogy mit veszíthetnek a hűtlenséggel.

Egy másik népszerű elképzelés szerint a viták normálisak, sőt szükségesek egy egészséges házasságban. Ez azonban attól függ, min veszekszenek a párok, milyen gyakran és legfőképpen, hogyan. A boldog, kiegyensúlyozott házasságokban a viták okát a külső tényezőkben keresik a felek, nem személyeskednek és nem gondolják úgy, hogy a másik akarattal nehezíti meg az életüket.

John Guttman pszichológus szerint a rossz házasságok vitáira négy dolog jellemző: a felek a másik személyiségét kritizálják, nem pedig a tetteit ítélik meg; a felek könnyedén eltávolodnak a vita eredeti tárgyától és a céljuk nem a probléma megoldása, hanem a másik megbántása; a felek mindent megtesznek azért, hogy ne terhelje őket a felelősség, akár azt is, hogy a másikra hárítják azt; végül, a kommunikáció hiánya, a levegőbe bámulás, a problémák szőnyeg alá söprése nemcsak elválasztja egymástól a házastársakat, de megalázó is egyben.

A romantikus filmek gyakori kliséje, hogy tökéletesen ellentétes emberek szeretnek egymásba és élnek boldogan, többek között emiatt tartja magát az a mítosz, hogy egyáltalán nem baj, ha a házastársak különböznek egymástól, a lényeg a szenvedélyes szerelem. A valóság azonban az, hogy ha a felek nem értenek egyet alapvető kérdésekben (vagyis, ha nem hasonlítanak egymásra), akkor igen hamar válás lehet a kapcsolat vége. Az is fontos, hogy a személyiségük alapjai legyenek hasonlóak: például álljanak ugyanúgy a problémák megoldásához vagy ugyanúgy lehessen motiválni őket. Sokkal könnyebb ugyanis egy házasságot úgy fenntartani, hogy mindkét fél kihívásként tekint a felmerülő nehézségekre, mint úgy, hogy az egyik a kihívást látja, míg a másik az elkerülhetetlen kudarcot.

A szerelem vak, legalábbis hajlamos behunyni a szemét, ha a párunk negatív tulajdonságai kerülnek előtérbe. Sokan éppen ezért egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni a partnerük múltjáról. Azonban bizonyos minták ismétlődhetnek, és bár mindenki változik, fejlődik idővel, a személyiségünk alapjai ugyanazok maradnak, akár évtizedeken keresztül. Ha tehát a párunk korábban kicsapongó életet élt, és több korábbi kapcsolatában is hűtlen volt, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy velünk szemben is így fog viselkedni.

Természetesen, mindig lesznek kivételek, vagyis könnyen találkozhatunk olyan kapcsolatokkal (vagy éppen a miénk az), melynél az együttélést hosszú és boldog házasság követ, vagy melyben a pároknak fontos egy jó kiadós veszekedés ahhoz, hogy kiengedjék a felgyülemlett feszültséget. A szakemberek szerint a boldog házasság kulcsa abban rejlik, mennyire ismerik a felek saját magukat, és mennyire hisznek abban, hogy képesek megváltozni, illetve együtt működni.