A nagymama a hosszú élet titka

A nagymamai szerepnek köszönhetően él az ember jóval hosszabb ideig, mint legközelebbi rokonai, a csimpánzok és más nem-ember főemlősök – erősítették meg a nagymama-hipotézist ausztrál és amerikai kutatók egy szimulációs kísérlet eredményei alapján.
A statisztikusokból és antropológusokból álló kutatócsoport a szimuláció során egy olyan virtuális közösséget hozott létre, amelyben az átlagos élettartam a főemlősökéhez volt hasonló, majd a rendszerhez hozzáadták az unokáik nevelésében aktívan részt vevő nagymamákat. A közösség tagjainak várható élettartama evolúciós léptékkel rövid időn belül megduplázódott.
A Proceedings of the Royal Society B szaklapban közölt eredmények az úgynevezett nagymama-hipotézist támasztják alá. A hipotézis szerint az emberi nők, ellentétben más fajok nőstényeivel, azért élnek még hosszú évekig termékeny időszakuk után, mert a nagymamák segítenek az utódok gondozásában. Azok a családok, amelyekben a nők megérték a nagymama-kort, evolúciós előnyre tettek szert, így a hosszabb élettartam elterjedhetett a populációban.

Nagymama nélkül nincs ebéd
A kutatást vezető Kristen Hawkes, a Utahi Egyetem kutatásvezető antropológusa akkor kezdett érdeklődni a nagymama-hipotézis iránt, amikor a tanzániai vadászó-gyűjtögető hadza törzset tanulmányozta. Ebben a törzsben a nők a menopauza után is keményen dolgoznak, például fontos táplálékforrásnak számító, nagy gumókat ásnak ki a földből, ami a gyerekek számára túl nehéz lenne. Hawkes és munkatársai azt találták, hogy a gyerekek egészsége és jólléte statisztikailag összefüggött az anyjuk munkabírásával – egészen addig, amíg az anyának újra gyermeke nem lett. Ezután a nagytestvér egészsége a nagymama munkájának hatékonyságával függött össze.
A nagymamák jelenlétének előnyeit korábbi vizsgálatokban is kimutatták. Ám a mostani vizsgálat az első, amely arra utal, hogy összefüggés van a nagymamai gondoskodás és az emberi hosszú élettartamhoz vezető evolúciós ugrás között. Az ember és a nem-ember főemlősök nőstényei ugyanannyi idősen, 45 éves koruk körül válnak terméketlenné. Ám a csimpánzok, gorillák és más nem-ember főemlősök általában elpusztulnak, mielőtt a termékenységük teljesen megszűnne, míg a nők a menopauza után évtizedekig erősek és tevékenyek maradhatnak.

Csökkentek az anyák terhei
A nagymama-hipotézis tesztelésére az amerikai kutatócsoport egy olyan matematikai modellt dolgozott ki, amely egy 1000 fős, átlagosan a 20-as évei elejéig élő hímből és nőstényből álló közösséget ír le. A modell képes volt „evolválódni” hosszabb vagy rövidebb élettartam irányába, a körülményektől függően.
A kutatók úgy definiálták a nagymamákat, mint 45 év feletti, már terméketlen nőstényeket, akik saját kiskorú utód híján képesek bármelyik gyerek gondozásában részt venni a közösségben. Amikor ilyen egyedeket adtak a rendszerhez, a kutatók azt találták, hogy az élettartam látványosan nőni kezdett. Az átlagos egyed élettartama a paraméterektől függően 24-60 ezer éven belül a kiindulási 20-22 évről több mint 40 évre nőtt. Ez megfelel a vadászó-gyűjtögető életmódot élő törzsek átlagos élettartamának.
A kutatók azt gyanítják, hogy az emberré válás korai szakaszában éghajlati és ökológiai változások megnehezítették, hogy a már nem szoptatott kisgyerekek élelmet szerezzenek maguknak, amikor az anyjuk egy újabb utód gondozásával volt elfoglalva. Ebben a helyzetben a nagymamáknak kulcsszerepe lehetett a gyerekek táplálásában, akárcsak a hadza törzsben. Ezzel csökkentették az anyák terheit, ami lehetővé tette, hogy rövidebb idő teljen el a terhességek között és így több utódot nevelhessenek. A több utódnak köszönhetően pedig a hosszú élettartam elterjedt a populációban – véli a kutatócsoport.
Forrás: origo.hu