A szertárak és a katedra fáradhatatlan munkása

A XIX. század éveiben hatalmas előrelépések történtek az elektromosság kutatásában. Rögtön 1800-ban állította össze Alessandro Volta, olasz fizikus az első elektromos áramot termelő oszlopot, melyet François Arago, francia fizikus a legcsodálatosabb eszköznek nevezett, melyet valaha ember felfedezett.
A század eredményeinek megkoronázásaként pedig 1901-ben Gugliemo Marconinak sikerült hullámokkal megvalósítania a drótnélküli összeköttetést Európa és Amerika között. E két esemény között a kor zseniális kutatói sorra tárták fel az elektromos áram tulajdonságait, hatásait. Ebbe a munkába a század harmadik évtizedétől Magyarország is bekapcsolódott, jó ideig azonban egyetlen képviselője Jedlik Ányos volt. Neve ugyan ismeretlenül csenghet a mai kor emberének, kinek az elektromosság már élete állandó részét képezi, a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikai szertárak csöndes munkása azonban nemcsak lépést tudott tartani Európával, de néhány dologban meg is előzte.

A bencés gimnáziumtól a katedráig

Jedlik Ányos (eredeti nevén Jedlik István) 1800. január 11-én született a ma Szlovákiában lévő Szímőn. Szülei, Jedlik Ferenc és Jedlik Rozália földművesek voltak. Ha tehetséges gyermekük neveltetéséről volt szó, apja anyagi áldozatokra is kész volt. Hároméves otthoni tanulás után a 10 éves Jedlik Nagyszombatba került a bencések gimnáziumába. A gimnázium 4. osztályát viszont már a pozsonyi bencéseknél végezte. Apja oda vitte át ugyanis fiát, hogy németül is megtanuljon, s így fiatalon már a magyar mellett folyékonyan beszélt és írt németül és tótul is.

Pozsonyi tanulmányai alatt nagy hatással volt rá tanára, Gácser Leó. Neki köszönhetően a hatosztályos gimnázium befejezése után Jedlik Pannonhalmára ment, hogy felvételét kérje a bencés rendbe. Vele tartott unokatestvére, s egyben osztálytársa, Czuczor István is. A jól tanuló, tehetséges fiúkat szívesen fogadták Pannonhalmán, s 1817. október 25-én be is léptek a Szent Benedek-rendbe. Ekkor kapta Jedlik az Anianus, magyarosan az Ányos, unokatestvére pedig a Gergely nevet.

A próbaév letöltése után Ányos a rend győri, kétéves filozófiai tanfolyamán tanult tovább, ami az akkori akadémiák bölcseleti fakultásának felelt meg. 1818 és 1820 között bölcsészeti tanulmányokat végzett a rend győri líceumában, majd 1822. október 21-én Pesten doktori címet szerzett, matematikából, fizikából, filozófiából és történelemből pedig szigorlatozott. November 4-én Győrben letette a tanári esküt, és a bencés rend által működtetett gimnázium 3. osztályában 46 10-11 éves diáknak tanított egy éven át minden tárgyat: hittant, magyar nyelvet, latint, magyar történelmet, matematikát és földrajzot.

Nem sokkal később, 1825-ben pappá szentelték, s a rend döntése értelmében ettől az évtől a győri gimnáziumban tanított, később pedig a győri líceum fizika tanszékén.

1831-től a Pozsonyi Királyi Akadémián tanított, nyaranta pedig tanulmányi utakat tett Ausztriába. Később az egyetemi tanári állást is megcélozta, s 1840-től már a Pesti Királyi Tudományegyetem bölcsészeti karának fizikai tanszékvezetője lett. Munkásságára nagy befolyást tettek André-Marie Ampère, François Arago és Michael Faraday kutatásai, melyek hatására tevékenykedése középpontjába a villamosságot állította.

Egy 1844-ben kihirdetett törvény értelmében a közoktatás nyelve a magyar. 1845-től meg is kezdődött a magyar nyelvű oktatás az egyetemen, viszont nagy nehézséget okozott az egységes magyar műszavak hiánya. Előbb tehát ki kellett alakítani a magyar tudományos nyelvet, mielőtt a rendelkezést teljes egészében végre lehetett volna hajtani. Ebben a munkában, melynek célja az volt, hogy különös tekintettel a középiskolai oktatásra, megállapítsák a magyar tudományos műnyelvet, Jedlik is részt vett: elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szavakat. Az 1858-ben megjelent német–magyar tudományos szótárban ő írta a kémiai, fizikai és mechanikai részt. Dugattyú, tehetetlenségi nyomaték, eredő erő, dörzsvillanyosság, hullámhossz, légnyomás – csak néhány a Jedlik Ányos által kezdeményezett, s még ma is használatos szavak közül.

Az 1846/1847-es tanévtől három évre az egyetem bölcsészkarának dékánjává választották. Az évnyitón e szavakkal szólt a hallgatósághoz: „…Nincs egyéb hatalom tehát e földön, mint a tudományok varázsereje, mely mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jóllétét eszközölhetné és biztosíthatná.” 1848 márciusában is hasonló, tanulásra buzdító szavakkal próbálta józanságra inteni az ifjúságot, ez azonban ellentétes érzelmeket váltott ki belőlük. Az 1848/1849-es tanévben már nem tarthatott előadást az egyetemen.

A tanításmentes kényszerpihenő idejét két dologra használta fel. Először is hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek. Árkot ásott, őrséget állt, ahol szükség volt rá, segített. A szabadságharc utáni nehéz időkben nem találta helyét. Újra taníthatott ugyan, de csak német nyelven. Szabad idejében egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette. Első kötetébe, mely a Súlyos testek természettana címet kapta, hangtan, kémia és mechanika is került. Művét 1850-ben, saját költségén jelentette meg. A második részét is elkezdte, de félbehagyta. Már német nyelven is alig volt kit tanítania, mivel a műszaki képzést 1850-től leválasztották az egyetemről, s az egyetemi Institum Geometricumot az Ipartanodához csatolták.

A következő években sok időt töltött tanulmányaival és tankönyvek írásával. Természettan elemei, Hőtan és Fénytan címmel is születtek könyvei, melyek nagy elismerést váltottak ki még az akadémián is. Rendkívüli esetnek számított, hogy az akadémia levelező tagságát átugorva ugyanazon a napon rögtön rendes tagnak választották. A hatvanas évek elején már elismert tudós és az egyetem rektora volt.

Találmányai

Fiatal korára rendkívüli, sokoldalú érdeklődés volt jellemző: kémiával, elektrokémiával, optikai kísérletekkel is foglalkozott. Két korszakalkotó felfedezése az elektromotor és az öngerjesztésű dinamó volt. De számos egyéb felfedezés, többek között a rácsosztó gép vagy a csöves villámfeszítő is az ő nevéhez fűződik.

1826-ban megszerkesztette az „apparatus acidularis” nevű berendezését, hogy meglepje vele rendtársait. A berendezéssel mesterséges szénsavas vizet lehetett előállítani. Az apparátus magyarul a „savanyúvízi készülék” nevet kapta. Később Jedlik tervei alapján felépült az első szikvízüzem. Ez azonban sajnálatos módon hamar csődbe ment, így a találmány egy időre kiaknázatlan maradt.

Galvánelemek és villanyvilágítás

Mivel a korabeli ívlámpás világítás túlzottan áramigényes volt, az 1840-es években Jedlik elkezdett az elemek tökéletesítésével foglalkozni. Az akkori legjobb telepeket, a Bunsen-elemeket vizsgálva arra jött rá, hogy a belső ellenállás csökkentésével elérheti célját. Az addig használatos egysavas merítőelemek helyett kétfolyadékos battériákat készített, melyekben a kétféle savat előbb agyagdiafragma, később pedig impregnált papír választotta ketté. Ezekből az elemekből az 1855-ös párizsi világkiállításra is küldött, ezek azonban a hanyag szállítás miatt tönkrementek. Csupán néhány épen maradt darabot tudott a bizottság megvizsgálni, de ezek hatását erősebbnek találta a Bunsen-telepeknél. Jedlik eredményét bronzéremmel jutalmazták, Pesten pedig létrehoztak egy üzemet a gyártáshoz. Telepei ismertek és keresettek lettek: Párizsba és Konstantinápolyba is szállítottak belőlük. 1856-ban elemeit és az ívlámpás világítást Pannonhalmán is bemutatta. Sikerét Kruesz Krizosztom főapát szavai egyértelműen bizonyítják: „Este az ősmonostor négyszög udvarában 22 elemből álló Jedlik-féle villanytelepet szerepeltettünk. A fény olyan erős volt, hogy dacára a holdtöltének, a templom tornya égni látszott, és a szentmártoniak már a hegy felé tartottak, hogy a tüzet eloltsák.”

Utolsó évei és emlékezete

Barátainak, Czuczor Gergelynek és Eötvös Józsefnek váratlan halála az élet rövidségére figyelmeztette a feltalálót, aki a halálesetek után egyre inkább visszavonult, hogy kutatásainak élhessen. Közben segítségére volt az egyetemnek az oktatás fejlesztésében, és németországi egyetemekre tett tanulmányi utat.

1878-ban az akkor 30 éves Eötvös Loránd vette át egyetemi professzori helyét. Nyugdíjba a győri rendházba vonult, ahol szellemében frissen folytatta munkáját, legalábbis amennyire egészsége és a szűk hely engedte.

1895. december 13-án hunyt el Győrben. Nevét oktatási intézmények, utcák, hidak, matematika és fizikaverseny, szakkollégium, múzeumi terem viseli. Emlékét ápolja a Jedlik Ányos Társaság, mely a Magyar Szabadalmi Hivatallal karöltve évente Jedlik Ányos-díjakat oszt ki.

Holenda Barnabás, magyar bencés matematika- és fizikatanár, aki két nagyobb művet is írt Jedlik Ányosról, 1967-ben így emlékezett rá: „Mi, magyarok nem vagyunk olyan gazdagok nagy emberekben, hogy könnyelmű felületességgel elhanyagolhatnók őket. Kell, hogy emléküket tiszteljük, hagyatékukat szerető gonddal őrizzük. Az angoloknak nagyjaik számára megvan a Westminster Apátságuk, a franciáknak a Pantheonjuk. Mi csak szellemünkben tudunk pantheont készíteni nagy íróink, politikusaink, tudósaink emlékének. Ezek sorába kell, hogy méltó hely jusson Jedlik Ányosnak, a múlt évszázad csendben, önzetlenül dolgozó tudósának is.”

(Forrás: Világhíres feltalálóink – A magyar tudományos élet kiemelkedő személyiségei, Wiki-pédia)