A „tűzpasa”

A Széchenyi család megannyi jelentős személyiséget adott nemzetünknek.
„A legnagyobb magyar”, Széchenyi István édesapja, Széchényi Ferenc a később róla elnevezett közkönyvtár megalapításával írta be a nevét hazánk történelmébe, István gróf idősebbik fia, Béla a legjelentősebb XIX. századi magyar Ázsia-expedíció vezetőjeként és a Fertő-tó kutatójaként vált híressé, s ugyanebből a főúri famíliából került ki a vadász-író Széchenyi Zsigmond is. Ám nem szabad elfeledkeznünk Széchenyi István és hitvese, Seilern Crescence kisebbik fiáról, Ödönről sem, akit elsősorban a magyar és a török tűzoltóság megszervezőjeként tisztelünk.

Egy tűzoltótömlőket cipelő főnemes

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Ödön 1839. december 14-én, Pozsonyban látta meg a napvilágot. Egy személyes, drámai élmény hatására kötötte össze életét a tűzvédelem ügyével. 1860. szeptember 2-án, Zichy Géza gróffal együtt éppen családja nagycenki birtokán tartózkodott, amikor lángok csaptak fel a nagyközségben. A két főúr az elsők között sietett a tűzvész kitörésének a helyszínére, és főnemesi cím ide vagy oda, megfogták a munka nehezebbik végét, és személyesen vettek részt az oltásban. Ödön a rá jellemző bátorsággal olyan közel merészkedett a csapkodó lángokhoz, hogy tüzet fogott a ruhája, ám szerencsére gyorsan eloltották azt, ahogy a tűzvészt is sikerült megfékezni, nyolc ház és gazdasági épület azonban elhamvadt. Még ugyanazon a napon, a közeli Fertőszentmiklóson is tűz ütött ki, melynek hírére Széchenyi azonnal a mezővárosba sietett, s bekapcsolódott az oltásba, melyet nagyon nehézzé tett, hogy a heves szél házról házra sodorta a lángokat, tűzvihart kavart, a hatalmas tömegben gomolygó füst pedig erősen csípte az oltást végző emberek szemét. Hősies küzdelmük ellenére 98 ház üszkös romhalmazzá vált. A gróf másnap kenyeret osztatott szét a kárt szenvedettek között, s látva a károsultak kétségbeesését, illetve megtapasztalva, milyen nehéz is úrrá lenni a tűzvészek fölött, rádöbbent a lángokkal szemben hatékonyabban fellépni képes, gyakorlott tagokból álló, szervezett tűzoltóság megszervezésének a fontosságára.

Két év múlva Londonban világkiállítást rendeztek, melyre kormánybiztosként Széchenyi Ödön is elutazott. A brit fővárosban felkereste az ott már huszonkilenc éve működő tűzoltóságot, mely világviszonylatban is a legjobbak közé tartozott, hogy elsajátítsa a szakszerű oltási ismereteket. A kiállítás befejezése után ideiglenes jelleggel munkára jelentkezett a szervezetnél, Eyre Massey Shaw tűzoltóparancsnok azonban csak azzal a feltétellel vette fel, hogy minden munkát elvégezzen, amire utasítást kap, a laktanya takarításától a tűzoltótömlők cipelésén és halzsírral való kenegetésén át a tűzoltásig. A nagyúri allűröktől mentes Széchenyi vállalta a feltételeket, apai-anyait beleadott a munkába, s nemcsak magas szintű elméleti tudásra tett szert, de testközelből is megismerte a tűzoltók életét. Hozzáállását jól jellemzik Shaw parancsnok egy későbbi, hozzá intézett levelének sorai: „Sok idegen jött hozzám az elmúlt tíz évben, hogy tűzoltói gyakorlatra tegyen szert, és azt elsajátítsa, de egyik sem vette magának a fáradságot, hogy azt olyan gyakorlatiasan és behatóan tanulmányozza, mint Ön.”

Angliából hazafelé tartva felkeresett még néhány francia és német tűzoltóságot, ám Pest-Budára való hazajutása egyáltalán nem volt szokványosnak mondható. Az édesapja által belénevelt sportszeretettől hajtva, Nagy-Britanniában készíttetett egy csónakot, azt áthozatta a kontinensre, német földön a Dunára bocsátotta, s leevezett a magyar fővárosig. 1863-ban létrehozta a Pest-budai Önkéntes Tűzoltó Egyletet, mely természetesen őt választotta meg parancsnokul. Az önkéntesek minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy idejében megfékezzék a fel-felcsapó lángokat, ám mivel csak a mindennapi munkájuk mellett foglalkozhattak az oltással, egyedül nem boldogultak a vállalt feladattal. Így Széchenyi hat évvel az egylet megalapítása után javaslatot terjesztett az akkor még különálló Pest és Buda városi tanácsai elé a két település közös hivatásos tűzoltóságának a felállítására. Beadványát elfogadták, létrehozták a tűzoltó-alakulatot, melynek ő lett a kinevezett vezetője, s 1870. február 1-től az önkéntesekkel együtt látta el a két város tűzvédelmét.

Pesttől Párizsig – gőzhajón

A tűzoltás mellett Ödön gróf lelkes propagálója volt a belvízi hajózásnak, az elsők között szorgalmazta az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig vezető vízi út kiépítését, nagy jövőt látott az Európát átszelő folyókon és az azokat összekötő csatornákon lebonyolódó teherforgalomban. S mivel az 1860-as években még nem épült ki a Magyarországot Nyugat-Európával összekötő vasúti hálózat, úgy látta, vízi úton kellene megteremteni ezt a kapcsolatot. Hogy felhívja a figyelmet a belvízi hajózás fontosságára, tervbe vette, hogy folyókon és csatornákon végighaladva jut el Pest-Budáról Párizsba, az ott 1869-ben lebonyolított világkiállításra. Több évig készült az addig soha, senki által meg nem tett útra, földrajzi és vízügyi kutatásokat folytatott, hajóskapitányi oklevelet szerzett, a Hildegard és a Franz Joseph folyami gőzhajókon pedig háromszor tette meg az utat Pest-Buda és a romániai Galac között, hogy gyakorlati feladatok elvégzésével tökéletesítse vízrajzi, kormányosi és gépészeti tudását. Hartmann József újpesti hajóépítő telepén elkészíttette a Höcher Adolf mérnök által tervezett, acéltestű, lapátkerekes Hableány gőzhajót, melynek kapitányaként 1869 tavaszán nekivágott az útnak. A Dunán felhajózva, a bajorországi Kelheimnél fordultak rá az I. Lajos bajor királyról elnevezett Lajos-csatornára, a mai Duna–Majna–Rajna-csatorna elődjére, s Nürnberget érintve, Bambergnél elérték a Rajna felé igyekvő Majnát. Nem volt könnyű az utazás, mivel a csatorna elég keskeny volt, és rengeteg zsilip tagolta, később viszont korszerűsítették. Strasbourgnál (németesen: Strassburg) francia vizekre értek, s újabb csatornákon, valamint a Marne folyón haladva, 2000 kilométer megtétele után, május 18-án kikötöttek a párizsi rakparton, ahol hatalmas ünneplő tömeg fogadta az úttörő vállalkozás végrehajtóit. Elsőként Jules Verne (vagy ahogy a magyar olvasók jobban ismerik: Verne Gyula), a nagy író rázott kezet a rakpartra kilépő Széchenyi Ödönnel, sőt III. Napóleon császár is meglátogatta őt, megtekintve hajóját, s az addig lehetetlennek tartott út megtételéért az egyik legrangosabb francia kitüntetéssel, a Becsületrenddel tüntette ki a magyar grófot. A Hableány pedig elnyerte a világkiállítás aranyérmét.

Érdekesen alakult a hajó későbbi sorsa. Széchenyi Párizsban eladta a német származású francia írónak, Turna von Felixnek, akitől később megvásárolta a francia hadsereg. Az 1870–1871-es porosz–francia háborúban a Marne-on alkalmazták, a németek azonban hadizsákmányként lefoglalták, és évekig üzemeltették a Rajnán, míg csak kazánrobbanás következtében el nem süllyedt. Másolatát viszont 2000-ben Magyarországon elkészítették, s ma a Balatoni Sétahajózási Kft. tulajdonában van. Ez a Balaton egyetlen lapátkerekes hajója…

A Párizsból hazatérő gróf több tervvel is előállt. Javaslatára készítették el a Budavári Siklót, s ugyancsak ő vetette fel a Sváb-hegyre felvezető fogaskerekű vasút ötletét. Mivel a Lánchíd ebben az időben már nem bizonyult elégségesnek a Pest és Buda közötti közlekedés lebonyolítására, így engedélyt kért és kapott egy gőzkomp munkába állítására. A magyar állam azonban hamarosan egy újabb híd – ez lett a Margit-híd – felépítése mellett döntött, így a komp felesleges lett volna, s a terv nem valósult meg.

A török tűzoltóság megszervezése

1870. június 5-én hatalmas tűzvész tört ki Konstantinápolyban (mai nevén: Isztambulban), mely az angol követséget, az amerikai, illetve a portugál konzulátust, az olasz színházat és a francia fürdőket is elpusztította. A nyugati követségek és konzulátusok ezt követően szorgalmazni kezdték a Portánál (a török szultáni udvarban), hogy szervezzék meg a tűzoltószolgálatot, ám három évig nem történt előrelépés az ügyben. Közben újabb és újabb tűzviharok futottak végig az oszmán fővároson, melyben akkor még rengeteg gyúlékony faház állt, s ironikus módon az egyik tűzvész még magát a tűztornyot is elpusztította. Nem csoda, ha a nyugatiak egyre erőteljesebben követelték, hogy állítsák fel végre a tűzoltó-alakulatot, s Széchenyi Ödönt ajánlották a törökök figyelmébe, mivel a pest-budai tűzoltók nagyon hamar európai hírnévre tettek szert szakmai hozzáértésükkel és látványos eredményeikkel. A magyar gróf is szívesen elvállalta volna a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezését, ám nem várt konkurenciára talált. Az orosz nagykövet a saját hazájából hozott tűzoltókkal akarta megszervezni a város tűzvédelmét, s ebből a célból az orosz „lánglovagok” nagyszabású gyakorlatot mutattak be a szultán előtt. Erre Széchenyi gyorsan a török fővárosba hívta a pest-budai tűzoltókat, akik ugyancsak megmutatták, mit tudnak. S a magyarok katonás fegyelmét, magas fokú szakértelemről és igazi csapatszellemről tanúskodó összehangolt, pontos munkáját látva, az oszmán uralkodó Széchenyit bízta meg azzal, hogy szervezze meg a konstantinápolyi tűzoltóságot.

Ödön gróf munkához is látott, és a pénzügyi nehézségek ellenére felépíttette a tűzoltólaktanyát, kiépíttette a gyakorlóteret, kiképezte a tűzoltó-alakulatot, és beszerezte a szükséges felszereléseket. A szervezői munka évekig elhúzódott, s Széchenyi a török fővárosban „ragadt”, ahol feleségül vette a helybeli görög Eulalia Christopulos-t. A magyar mintára megszervezett, jól teljesítő csapat, valamint a megelőző intézkedések – többek között a faházakat egymástól elválasztó tűzfalak felhúzása – eredményeként nagyot javult Konstantinápoly tűzbiztonsága. Az egymás után trónra lépő szultánok is megbecsülték a magyar főnemest, aki felállította a katonai tűzoltódandárt, melynek – altábornagyi rangban – ő lett a parancsnoka. Később táborszernagyi méltóságba emelkedett, s a szultáni tengerész tűzoltó zászlóalj főparancsnoki tisztét is ő töltötte be. Az első keresztény volt, aki úgy nyerte el a pasa címet, hogy nem kellett áttérnie az iszlám vallásra, s munkájára utalva „tűzpasaként” emlegették. Szerette a tűzoltói hivatást, még idős korában is kijárt a tűzesetekhez, és személyesen irányította az oltást. 1922. március 24-én hunyt el Konstantinápolyban, melynek európai oldalán, a belvároshoz közel eső Feriköy Mezarligi keresztény temetőben hantolták el. Sírját rendszeresen felkeresik a török „lánglovagok”, s a török tűzoltómúzeum is Széchenyi Ödön nevét viseli. (Források: Britannica Hungarica, Wikipédia)