A „vad gróf”

„Erős tanulmány volna egy biographia-írónak Teleki Sándor viselt dolgait megírni a kontinensen, ki együtt élt, mulatott és harcolt a földrész minden művelt és barbár nemzeteivel, tűrte a dicsőséget, s kereste a bajt, járt ágyútűzön, tengeri viharon s hitelező csordán keresztül sértetlenül, jó barátja volt Victor Hugónak, a két Dumas-nak, Lisztnek, Petőfinek s századunk egyéb versíró, éneklő, muzsikáló, képfestő és szoborfaragó hírneveseinek, segített Garibaldinak országokat hódítani s más nagy embereknek légvárakat építeni, értekezett királyokkal és császárokkal Magyarország sorsa fölött, s lelkesedett földönfutókkal és poétákkal a népszabadságért, teleszedte mellét kitüntetésekkel, hogy azokat ne viselje, s bejárta egész Európát azért, hogy felfedezze, milyen szép kilátás van a koltói dombról a kis „Buba” (Blanka lánya beceneve) szőke feje fölött átnézve.”
Legkiemelkedőbb romantikus prózaírónk, Jókai Mór rótta papírra e sorokat a kalandokban bővelkedő életű gróf Teleki Sándorról, aki éppúgy részt vett a sok-sok spanyol polgárháború egyikében, mint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban, vagy az olasz egységért küzdő Giuseppe Garibaldi legendás 1860-as hadjáratában, melynek eredményeként a Dél-Itáliát uraló zsarnoki Nápolyi és Szicíliai Kettős Királyság betagozódott az egységesülő és demokratizálódó Olaszországba. „Mellékesen” pedig ő volt Petőfi Sándor egyetlen „gróf druszája” (barátja), aki koltói kastélyát a költőóriás és fiatal felesége, Szendrey Júlia rendelkezésére bocsátotta, hogy ott töltsék el mézesheteiket. Ismerkedjünk hát meg e nem átlagos arisztokrata átlagosnak legjobb indulattal sem nevezhető életével.
1821. január 27-én gróf Teleki János és gróf Zabolai Mikes Erzsébet elsőszülött gyermekeként, a Kis-Szamos partjaira települt kincses Kolozsvárott látta meg a napvilágot, de később családjuk nagysármási birtokukra költözött, s a kis Sándor tízéves koráig itt nevelkedett, majd szülei beíratták a Kolozsvári Piarista Konviktusba, ahol öt évig tanult. Ezt követően ismét egyik családi kastélyukban folytatták elméje pallérozását, ahol szülei épp arra a Táncsics Mihályra bízták a nevelését, aki amellett, hogy kiváló pedagógus volt, zsigeri demokrataként a szabad, jogegyenlőségen alapuló társadalom felépítésének vágyát oltotta be a fogékony lelkű, fiatal diák szívébe.
Családja jogi pályára szánta, így hallgatóként a Kolozsvári Jogi Akadémiára került, majd joggyakornok – korabeli kifejezéssel: jurátus – lett a Marosvásárhelyi Királyi Táblán, ahol az ügyvédi vizsgát is letette. Ezután németországi egyetemeken – Berlinben, Halléban, Jénában és a ma már Lengyelországhoz tartozó, Wroczlawvá vált sziléziai Breslauban – kellett volna még jobban elmélyednie a jog világában. Ez viszont egyre kevésbé érdekelte a fiatalembert, aki – megismerkedve az első spanyolországi karlista polgárháborúban tábornoki rangot kapott porosz Felix Lichnowsky herceggel – Hispániába utazott, s kalandvágyból részt vett az elhunyt VII. Ferdinánd király öccse, Don Carlos és unokahúga, a leendő II. Izabella királynő között kitört belháborúban. A konfliktust Don Carlos hívei, az ún. karlisták elvesztették, Teleki Sándort Barcelonában letartóztatták és halálra ítélték, s Isten után csak Ferdinand de Lesseps francia főkonzul közbenjárása mentette meg az életét.
A magyar gróf visszatért Berlinbe, ahol egy ideig még folytatta egyetemi tanulmányait, majd összebarátkozott az akkor már ünnepelt, Európa-szerte koncerteket adó zongorista-zeneszerző Liszt Ferenccel, akivel együtt Oroszországba, majd Franciaországba utazott, mielőtt hazatért volna Erdélybe, ahol családja neki adta a família koltói kastélyát és birtokát. 1846-ban azután a nagykárolyi Szarvas vendéglőben megismerkedett a magyar irodalmi életbe berobbant Petőfivel, akinek – saját kalandvágya fölött humorizálva – „vad grófként” mutatkozott be. Ismeretségükből egykettőre barátság lett, s a demokratikus szellemiségű főúrnak köszönhetően a poéta a koltói kastélyban tölthette el mézesheteit 1847. szeptember 9. és október 19. között, 28 verssel, köztük a világirodalom tíz legszebb szerelmes költeménye közé sorolt Szeptember végénnel gazdagítva líránkat.
Egy évvel később azonban már nem elsősorban versek zengtek, hanem fegyverek zörögtek és ropogtak Magyarországon. A forradalom ugyanis – a Habsburg-udvar és több, általa fellázított nemzetiség támadása következtében – szabadságharccá vált. 1848 őszén Teleki Sándort Kővár-vidéki főkapitánnyá nevezték ki, ám a császárpárti román határőrezredeket vezető Urban alezredes és a velük harcoló román népfelkelők támadásakor épphogy csak ki tudott menekülni az ellenség karmaiból. A történelmi Erdélyből kiszorultak a megvert és elcsüggedt honvéd-, illetve nemzetőrcsapatok, a főkapitány pedig beállt közhonvédnak a 10. honvédzászlóaljba, melynek katonájaként „belekóstolt” a Habsburg-udvar mellé állt szerb határőrezredek elleni küzdelembe. Kossuth azonban Pestre hívta, majd ismét az erdélyi hadsereghez küldte Telekit, aki itt a demoralizált sereget újjászervező és lelkileg-anyagilag egyaránt megerősítő legendás lengyel szabadságharcos, Bem tábornok keze alá került. A magyar zászló alá állt hadvezér őrnaggyá, majd ezredessé nevezte ki a remek helyismerettel rendelkező, tettre kész és bizonyítási vágytól fűtött „vad grófot”. Hadi felügyelőként és futárként alkalmazta a kiváló szervezőként, a csatatéren pedig bátor csapattisztként bemutatkozott Telekit, aki Bem táborában találkozott újra a lengyel hadvezér által segédtisztjévé (adjutánsává) kinevezett Petőfivel.
Együtt vettek részt az 1848 decemberében indított nagy magyar ellentámadásban, mely Újévre felszabadította Észak-Erdélyt. Bem apó tönkreverte és Bukovinába űzte Urban román határőrezredeit, majd délnek fordult, a Puchner altábornagy által vezetett császári csapatok ellen. Teleki a hadjárat további hónapjaiban is bizonyította katonai képességeit. Az 1849. január 17-i szőkefalvai csatában például – Kiss Sándor őrnaggyal és Mikes Kelemen ezredessel együtt – megmentette az osztrák könnyűlovasok által megrohant Bem életét… Végigküzdötte a szabadságharcot, egészen a világosi fegyverletételig, mely után az aradi várbörtönbe zárták. Teleki azonban megszökött, s Törökországba, majd az emigránsok jó részével együtt Angliába került, miközben odahaza a császári haditörvényszék fej- és jószágvesztésre ítélte, s jelképesen fel is akasztatta (a nevét tartalmazó táblát akasztófára szögezték).
1858-ban, a francia–pie­monti–osztrák háború előesté­jén Nizzába utazott, megismerkedett és összebarátkozott Garibaldival, két év múlva pedig – ezredesként – részt vett az olasz szabadságharcos szicíliai partraszállásában, a diadalmas szicíliai, calabriai és Nápoly környéki harcokban, melyek jelentősen hozzájárultak Itália egységesüléséhez, Telekit pedig – érdemei elismeréseként – olasz királyi tábornokká léptették elő. Az 1867-es kiegyezést és amnesztiát követően azután hazatért, elkobzott birtokait is visszakapta, s megírta kalandos életét megörökítő emlékiratait. Hosszú, békés időskori évek után, 1892. május 18-án, Nagybányán távozott az árnyékvilágból. (Források: Csetri Elek: Mulatott és harcolt. Petőfi Sándor arisztokrata barátja és mecénása – Teleki Sándor, Wikipédia)
Lajos Mihály