Az „egri remete”

A XIX. és a XX. század fordulóján élt egy magyar író, akinek a történelmi regényeit olvasva bepillantást nyerünk az európai nemzetek sorsát nagyban meghatározó népvándorlás korszakába, a magyarságot hatalmas próba elé állító „török világba”, vagy éppen egy középkori apácazárda életébe.
Ám ez az 1897-ben Egerben letelepedett irodalmár – akit visszahúzódó, társaságkerülő természete miatt kortársai „egri remeteként” emlegettek – nemcsak regényeket, hanem elbeszéléseket, meséket, verseket is írt, színpadi műveket szerzett, s műfordítóként is maradandót alkotott. Kipróbálta magát mint pedagógus, majd mint zsurnaliszta, természetkedvelő emberként pedig tudományos értékű növény-, illetve rovartani megfigyeléseket végzett. Ő volt Gárdonyi Géza, megannyi, lebilincselő meseszövésű irodalmi mű halhatatlan alkotója.

Kossuth fegyvergyárosának a fia

Hősünk Ziegler Sándor Mihály gépészmérnök és Nagy Terézia második gyermekeként, 1863. augusztus 3-án nyitotta rá szemét a világra a dunántúli Gárdony-Agárdpusztán, ahol édesapja a Nádasdy-uradalom alkalmazottjaként dolgozott. A kisfiút Ziegler Gézaként anyakönyvezték Gárdony község plébániáján, s a leendő író csak később vette fel – anyakönyvezési helyszíne után – a Gárdonyi vezetéknevet.

Édesapja élete sem szűkölködött a fordulatokban. Felsőfokú tanulmányait Bécsben végezte el, majd gépszerelő üzemet alapított a császárvárosban, ám az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésekor hazatért, hogy saját költségén fegyvergyárat létesítsen Pest-Budán, s puskák, pisztolyok készítésével támogassa a nemzeti önállóságért, valamint a polgári jogegyenlőségért vívott küzdelmet. Az 1848 decemberében megindított nagy császári offenzíva idején mínusz 25 Celsius-fokos dermesztő hidegben telepítette át üzemét Nagyváradra, s indította be ott a termelést. A bukás után – gyárait elvesztve – különböző uradalmak gépészeként kereste meg a kenyerét, ám ha nem is hagyott vagyont gyermekeire, beléjük plántálta az igaz hazafiságot és ’48 szellemét.

Az apai ágon evangélikus, anyai ágon római katolikus felmenőkre visszatekintő Gárdonyi Géza 1878-ban Budapesten, a Lónyay-utcai Református Gimnáziumban szerezte meg az érettségi bizonyítványt, s ugyanebben az esztendőben az Egri Érseki Római Katolikus Fiútanítóképző Intézet hallgatója lett. Mivel ügyesen rajzolt, s a humornak sem volt híján, részben ő szerkesztette és illusztrálta a Drukk c. diákélclapot. Első írásai (humoreszkjei) is itt jelentek meg. 1882. május 30-án kézhez vette tanítói oklevelét, és előbb a Devecseri, később a Sárvári Állami Népiskola pedagógusa lett, majd kántortanítói álláshoz jutott a Veszprém vármegyei Dabrony község római katolikus egyházi elemi iskolájában. Itt nemcsak a korábbi munkahelyeitől magasabb fizetést, hanem szolgálati lakást is kapott, s anyagi helyzete lehetővé tette, hogy maga mellé vegye özvegy édesanyját, valamint Árpád nevű öccsét. Míg a két állami népiskolában nyomasztó anyagi gondokkal küszködve, kedvetlenül dolgozott, Dabronyban a munkakedve is megjött, szívesen foglalkozott a gyermekekkel, s több játékos módszert ötlött ki az írás, illetve az olvasás minél könnyebb elsajátíttatására. Feleségül vette a módos családból származó Csányi Máriát, ám ez a frigy nem szerelmi házasság volt, hősünk csak a gazdag hozományt ígérő szülők unszolására kérte meg leendő hitvese kezét, aki már egy hónappal az esküvő után megcsalta, elhagyta férjét, s bár nemsokára hazatért, később periodikusan váltották egymást házasságtörései és a férjeurához való visszatérései, míg csak a boldogtalan házasságba belefáradt Gárdonyi 1892-ben el nem vált tőle.

A Göre Gábor-levelektől Az én falumig

Nemhiába próbálkozott Gárdonyi már egri diákéveiben az újság-, illetve a prózaírással, tanítóskodása évei alatt is egyre jobban vonzotta a zsurnalisztika, s 1885 őszén a ’48-as eszmeiségű, Hazánk c. győri lap főmunkatársa lett. Itt végzett munkája mellett megindította a rövid életű Tanítóbarát c. tanügyi folyóiratot, és sajtó alá rendezte a Néptanítók Naptára 1886-os, 1887-es, 1888-as évfolyamát. S mintha csak meg akarta volna ismételni uradalmaktól uradalmakhoz szerződő édesapja életútját, a következő években több győri, budapesti, illetve szegedi lapnál dolgozott. Tehetséges sakkjátékosként egy ideig ő szerkesztette a Magyar Sakklapot, s mivel rosszul sikerült házassága sem tette tönkre a humorérzékét, a Szegedi Hírmondó, majd a Szegedi Napló élclapmellékletét is vezette. Már zsurnalisztaként tanúságot tett széles érdeklődési köréről. Tárcái, vezércikkei, rövid, színes életképei mellett politikai, társadalmi, gazdasági témájú írások, zenei és színikritikák, tudományos ismeretterjesztő cikkek kerültek ki a tolla alól. Meséket, gyermekeknek szóló történeteket jelentetett meg Az Én Újságomban. Szegeden összebarátkozott a kor híres-nevezetes cigányprímásával, Dankó Pistával, több magyarnóta-szöveget szerzett számára, s hosszú ideig népszerű műdala volt a szegedi novellista, Tömörkény István sorkatonai bevonulása alkalmából papírra vetett, a prímás által megzenésített Bakalevél. Amúgy maga Gárdonyi is olyan szépen játszott hegedűn, hogy jó nevű zenészek is elismerően nyilatkoztak róla.

1892-ben, a Pesti Hírlap hasábjain kezdte közölni a Göre Gábor-leveleket, melyekben a fiktív Göre Gábor lepéndi bíró szemén keresztül láttatta a falu, illetve a községi elöljáró által felkeresett világváros, Budapest életét, ám karikatúraszerűen mutatta be a magyar parasztot, s később maga az író is szégyenkezett a nem reális népábrázolás miatt. 1894-ben – Parlamentünk jeles figurái címmel – karcolatgyűjteményt jelentetett meg. A Mikszáth Kálmán hatását tükröző, ironikus, sőt szatirikus hangvételű írásokban több, arra „érdemes” politikust kikarikírozott. Ugyanebben az esztendőben látott napvilágot A lámpás c. kisregénye, melynek főhőse, egy falusi tanító – elhivatott pedagógusként – lámpás akar lenni az általa oktatott gyermekek számára, a történelem forgószele azonban egy időre elsodorja a tanítói katedráról. 1848 őszén belép a honvédseregbe, s a pákozdi diadaltól a világosi fegyverletételig végigküzdi a szabadságharcot. A bukás után hazatérve szembesülnie kell felesége házasságtörésével, ám a kétszeres sorscsapás sem roppantja össze, egy fiatal özvegyasszony mellett újból megtalálja a családi boldogságot, s idős korában – több évtizedes, lelkiismeretes pedagógiai munkássága elismeréseként – megérdemelt kitüntetésben részesül. Négy évvel a kisregény megjelenése után pedig Gárdonyi kiadatta Az én falum című elbeszéléskötetét, melyben gyermekkora és tanítói évei emlékeit dolgozta fel, s kedves hangulatú, nem egy esetben jóízű humorban is bővelkedő, a tiszta, romlatlan paraszti erkölcsöt eszményítő írásokban tárta az olvasók elé a falvak életét. A kötet egyik novelláját, A bort 1901-ben színpadra is vitte. Művében – a XIX. század végi népszínművek sablonosságával, együgyű helyzetkomikumával ellentétben – reálisan és lélekábrázoló erővel mutatta be a magyar vidék lakóit, s kivívta mind a közönség, mind az irodalmi körök elismerését. A darab sikerén felbuzdulva, több színművet is írt, ám ezek már kisebb sikert arattak.

Eger és a pálya csúcsa

Gárdonyi Géza 1897-ben főiskolai diákévei színhelyére, Egerbe költözött, s a XX. század első évtizedében itt írta meg a pályája csúcsát jelentő történelmi regényeit. Az 1901-ben megjelentetett Egri csillagok a hazafiasság hőskölteménye, mellyel az író ércnél maradandóbb emlékművet emelt az egri erődítményt sokszoros török túlerő ellenében megvédő Dobó István várkapitánynak, helyettesének, Mekcsey István vicekapitánynak és hadnagyainak, elsősorban Bornemissza Gergelynek, akik megalkuvást nem ismerő, acélkemény elszántsággal, okos taktikával, illetve leleményességgel, haditechnikai újításokkal, erővel és ésszel egyenlítették ki, majd billentették saját javukra az erőviszonyokat. Ám nemcsak a honvédő végvári harcok romantikája van jelen a műben, hanem Bornemissza Gergely és Cecey Éva minden akadály fölött diadalmaskodó, romantikus szerelme is. A láthatatlan emberben (a mű 1902-ben látott napvilágot) már a szerelem romantikáján van a hangsúly. A Keletrómai Birodalomban született trák rabszolgafiú, Zéta a gazdája, Priszkosz rétor (szónok) által vezetett diplomáciai küldöttség tagjaként jut el Attila udvarába. Az előkelő hun lány, Emőke iránti szerelmétől vezetve feladja a jólelkű rétor melletti nyugalmas életét, s hun harcossá válik abban a reményben, hogy katonai pályát befutva Emőke társadalmi szintjére emelkedhet, és akkor a lány szíve is felé hajlik. Nem tudja, hogy Emőke ugyancsak viszonzatlan szerelemmel szereti Attilát, akit végül a halálba is követ, míg a belharcok által széttépett Hun Birodalomból Konstantinápolyba menekülő Zéta végül mégis megtalálja a családi boldogságot. Az 1908-ban megjelent Isten rabjai pedig a XIII. század Magyarországára röpíti el az olvasót, feltárva előtte az erkölcsi tökéletességet megtestesítő Árpád-házi Szent Margit életét.

A fordulatos meseszövés mellett Gárdonyi nagy figyelmet fordított a történelmi események és helyszínek hiteles bemutatására, regényei megírása előtt komoly levéltári kutatásokat végzett, krónikákat olvasott, s nemcsak az egri várat járta be, nemcsak a Margit-szigetet kereste fel, ahol egykor Szent Margit életének fő színtere, a domonkos-rendi apácakolostor állt. Franciaországba is elutazott, hogy megszemlélje a Champagne-i-síkságon, Troy városától keletre, 451-ben lezajlott catalaunumi csata színhelyét, ahol Attila hadai csaptak össze a nyugatrómai hadvezér, Aëtius csapataival (az ütközet leírása A láthatatlan ember legmozgalmasabb jelenete). Emellett Isztambulban (korábbi nevén: Konstantinápolyban) is járt, ahol az Egri csillagok, illetve A láthatatlan ember több jelenete játszódik.

A történelmi témák feldolgozása mellett nem egy, a jelenkorban játszódó regény is kikerült Gárdonyi Géza tolla alól. Az Ida regénye c. művében egy apácának szánt, ám szerelemről álmodó lány lázadásáról, egy kényszerű látszatházasságba való meneküléséről, s az ott végül mégis megtalált boldogságáról írt. Míg az első világháború idején született kisregényeiben (A kapitány, A kürt, Aggyisten, Biri) a világégésbe berántott magyarság, a háború terheit viselő vidéki emberek, a falusi idillből a lövészárkok kegyetlen világába került katonák sorsa iránti aggodalmának adott hangot.

„Csak a teste!”

Az epika és a dráma mellett költészettel és műfordítással is foglalkozott. 1894-ben Április, 1904-ben Fűzfalevél című köteteiben jelentette meg lírai alkotásait. Életében kiadatlan versei pedig elhunyta után láttak napvilágot a December c. verseskötetben. Míg műfordítói tevékenysége során a német nyelv elsajátításán kívül angolul, franciául és olaszul is megtanuló Gárdonyi magyarra ültette át William Shakespeare Julius Caesar c. drámáját, Victor Hugo A századok legendája c. versfüzérét, majd Dante Alighieri Isteni színjátékának a pokolban játszódó jeleneteit.

Ám nemcsak az irodalom érdekelte. Szeretett rajzolni, festeni, fényképezni, az egri házához tartozó ötholdas birtokán pedig botanikus kertet hozott létre, melyet folyamatosan gazdagított a hazai és külföldi útjairól magával hozott növényekkel. Az Eger környéki vidék ízeltlábúit is gyűjtötte, s 1898-ban felfedezett egy, csak itt előforduló pókfajt. Az általa vizsgált növényekről, ízeltlábúakról irodalmi értékű leírásokat közöltetett a Természet c. folyóiratban, melyeket halála után – Mai csodák címmel – külön kötetben gyűjtötték össze és adták ki.

Bár Gárdonyi gyenge fizikumú, krónikus tüdőbajjal, szív-, illetve epebántalmakkal küszködő ember volt, orvosai még közvetlenül halála előtt sem állapítottak meg az írónál semmilyen halálos betegséget, s ma sem tudjuk, miben hunyt el 1922. október 30-án. Főműve, az Egri csillagok egyik színhelyén, az egri vár Bebek-bástyáján temették el, keresztjére a később legendássá lett mondatot vésték: „Csak a teste!” (Források: Magyar Nagylexikon, Wikipédia)