Busómaszkok készültek a Nagyberegi tájházban

Farsang idején járunk. Az év e kiemelkedő szakaszának a magyar néphagyományban is megvan a jelentősége. Ehhez az időszakhoz köthető ugyanis a busójárás, melynek célja az első és legelterjedtebb magyarázat szerint a téltemetés, a télűzés volt. Az emberek ilyenkor ijesztő maszkokat öltenek, különös ruhákba bújnak, mert azt várják, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad. Az ünneplés a tél halálát szimbolizáló szalmabábu égetésével ér véget.
A busójárás és a hozzá kapcsolódó kellékek ihlették a Nagyberegi tájház évkezdő foglalkozásainak alapjait, amikor is a gyerekek elkészíthették saját busómaszkjaikat. A tájházban idén három alkalommal került sor a foglalkozásra. A részt vevő iskolások kartonból vágtak ki maszkformákat, és festették, valamint természetes alapanyagokkal – kukoricával, csuhéval, búzával stb. – díszítették azokat. Az elmúlt két héten a foglalkozásokra több mint ötven iskolás érkezett, köztük egy nagyobb csoport az egyik közeli településről, Kisbégányból. A kézműves foglalkozás mellett a harmadik alkalommal farsangi gyermekjátékokat is tanultak a fiatalok.
A foglalkozásokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársai szervezték.
A Nagyberegi tájház továbbra is várja az érdeklődőket, iskolás csoportokat. A foglalkozásokat az előre jelzett csoportok igényeinek megfelelően alakítják. A meghirdetett programokról a Kárpátalja.ma Eseménynaptárában tájékozódhatnak.

Gál Adél
Kárpátalja.ma