Esküvői szokások a nagyvilágból

Az esküvő minden ember életében különös és nagy jelentőséggel bíró esemény, hisz a lányból asszony, a fiúból családfő válik. E fontos napot minden népnél más és más szokások, hiedelmek, babonák kísérik, amelyeket az idegen kultúrákban talán furcsának tartanak. De hát, ahány ház, annyi szokás.

Az egyik legjellemzőbb, s a magyar lakodalmaknak is elmaradhatatlan mozzanata a menyasszonyrablás. Ez a szokás a világ több országára is jellemző, s a roma közösségek már évszázadok óta gyakorolják. Annak idején az elrabolt menyasszonyt akár napokig is „fogva tartották”, távol családjától, jövendőbelijétől. Nálunk ez az idő persze rövidebb, legfeljebb 1-2 óra, s a tanúk, illetve a vőlegény feladata, hogy az ara visszaszolgáltatása fejében különböző feladatokat hajtson végre, ezzel is vezekelve azért, hogy nem őrizte elég figyelmesen. Néhány ázsiai népnél ez a szokás sokkal komolyabb, mivel a menyasszonyt nem adják vissza.

Japánban a legtöbb helyen máig is nagyon ragaszkodnak a régi szokásokhoz. A pár szerelemből vagy érdekből házasodik, s a lányokat türelemre nevelik, mellyel idővel megszeretik férjüket. A hagyomány szerint a családok az utolsó részletig megtervezett találkozáson ismerkednek meg egymással. Maga az esemény körül nem feltétlenül nagy a felhajtás, s főleg a színek és a számok bírnak nagy jelentéssel. A kimonó színe hagyományosan a fehér és a fekete. Mivel a japánok szerencsés számnak tartják a nyolcast, így az esküvőn ilyen számú virágot illik adni. A menyasszony tetőtől talpig fehérben van, ami az érintetlenségét szimbolizálja. A vőlegény kimonója fekete színű. Az esküvői szertartás legfontosabb részeként a pár megiszik egy pohár rizsbort, más néven szerelembort, mely az újonnan megszületett egységet szimbolizálja. Majd a szertartás utolsó részében egy belső szentélybe lépnek, ahol az örök házasság jelképét, egy örökzöld fa ágát helyezik az oltárra.

Gyakorta mondják a szülők, hogy a lánygyermek „jobb”, mert őt majd elviszik a háztól, míg a fiúnak meg kell teremteni a feltételeket (például a házat) a jövendő arával való együttélésre. Nos, a török szokások némiképp párhuzamosak ezzel, mivel e hagyomány szerint az esküvőhöz szükséges minden egyes dolgot, a virágoktól a frizuráig, a vőlegény, s persze annak családja fizeti. A menyasszonynak csupán annyi a dolga, hogy törülközőt és ágyneműt vigyen a hálószobába. A szertartás a lakásban történik. A lakodalom 3 napig tart. Fontos a szüzesség kérdése, s a nászéjszakán a vőlegény barátai a közelben tartózkodnak. Hajdanában ugyanis, amikor a szülők döntöttek a jövendőbeli személyéről, gyakran megesett, hogy a menyasszony szerelme megpróbálta megmenteni a lányt, s a nászéjszaka végül a vőlegény és a szerelmes halálával ért véget. Ez ma már persze nem fordul elő, a hagyomány azonban megmaradt.

A mai zsidó esküvői szertartás alig különbözik valamit az ókoritól. A menyasszony fehér, a vőlegény pedig halotti ruhát visel, amit az arától kap azért, hogy emlékeztesse a halálra. A pár a nagy napon böjtöl, egészen a szertartásig. Ennek keretében először elmondanak egy áldást a borra, majd egymás ujjára húzzák a gyűrűt. Ezt követően a rabbi tart beszédet, majd felolvassa a ketubát, a házasságlevelet. Ebben többek között az szerepel, hogy a felek mit kapnak egymástól, s mik a kötelességeik. A szertartás pohártöréssel zárul: a vőlegény eltöri egy értékes pohárkészlet egy darabját, hogy hiányérzetük legyen. Ez szimbolizálja azt, hogy az életben rossz dolgok is történnek. A szertartást a lakoma követi, amelyen ma már együtt táncolhatnak a fiúk és a lányok (a régi hagyománytól eltérően). A zsidó vallás nagyon családcentrikus, így válóok lehet, ha a párnak 3 éven belül nem születik gyermeke.

Skóciában egy régi hagyomány szerint az esküvő előtt a menyasszonyt ismerősei és barátai elrabolják, majd különböző mocskos dolgokkal teljesen összepiszkolják, „befeketítik”, hogy a menyasszonnyal ennél megalázóbb dolog soha életében ne történjen.

Svédországban a menyasszonyt és a vőlegényt is szájon szabad csókolni. Ha valamelyikük elhagyja a termet, a másik fél csókjáért sorban állnak a vendégek.

Afrikában számtalan esküvői szokás, hagyomány él. Minden törzsnek megvannak a maga tradíciói, amelyek a hagyomány és a vallási behatások nyomán alakultak ki. A vallástól függően az esküvő több napig is tarthat, vagy ugyanakkor több pár házasodik össze. Egyes kultúrákban a fiatalok 13-15 éves korukban, vagyis felnőtté válásukkor házasodhatnak. A lányokat gyerekkoruktól arra nevelik, hogy jó feleség legyen majd belőlük, de olyan titkos jelzésekre is megtanítják, amelyekkel úgy tudnak más asszonyokkal kommunikálni, hogy a férjük ne értse meg őket. Szomáliában 4 felesége is lehet egy férfinak, amennyiben képes mindannyiukat eltartani. Sok helyen a fiú birkával fizet a lányért. Az esküvő középpontjában a család áll, és fontos szerep jut benne a táncnak, a zenének és az élénk színeknek is.

Indiában 6 napig tart az esküvő. Ennek egyik érdekes mozzanata, amikor a menyasszony szülei tejben megmossák a pár lábát, ezzel jelképesen megtisztítva, előkészítve őket a közös útra.

Az Egyesült Királyságban létezik egy játék, amelyet a lagzin játszanak. Egy nagy tálba érméket és különböző tárgyakat tesznek, amit vörösre színezett vízzel öntenek le. A pár egymás után húz ki tárgyakat a vízből. Aki a legnagyobb összeget szedi így össze vagy sikerül kihúznia a megadott tételeket, az lesz a főnök a családban.

Bár a mi hagyományainkhoz mérten ezek a szokások elég furcsák, valójában mind ugyanazt a célt szolgálják: egyesítik a párt, s kellőképp felkészítik és elindítják az új családot a közös útra.