Férfi, nő, család: szerepzavarok hálójában
Azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. De vajon mit is csinál ott az a nő, és vajon tényleg mögötte áll-e?
Gyakori, hogy a férfi mai társadalmi és családi szerepe erősen megszürkül. Társa, a nő, a mai korban már ugyanúgy családfenntartó, mint ő. Szakmai sikeressége gyakran ingadozó, hol ő keres többet, hol a felesége. Felnőtt – ítélő – szerepe megkérdőjeleződött a technologizált társadalomban, ahol gyakran a gyermek tanítja a szüleit, nagyszüleit a technika használatára. A gyermekek neveléséből a férfi egyre gyakrabban ki van rekesztve, hiszen a megengedő anyai hozzáállás miért is hódolna be a büntető apai hatalomnak, amikor a nőnek is van olyan szava, mint a férfinak. A férfiak, valljuk be, szívesen lépnek ki ilyen körülmények között a nevelés felelőssége alól, hiszen kinek tetszene az, hogy a saját gyermekei neveléséből rá mindig a büntetés marad? Akkor már inkább oldjon meg mindent az anya – „ha már úgyis mindent jobban tud”. Az apa ereje egyetlen dimenzióra korlátozódik: mindent megadni a gyermeknek, ami annak idején neki nem volt meg. Ettől még érzi az erejét.
Azonban az európai férfi identitásvesztése ennél komolyabb következményekkel is jár. Az apaszerepből való kirekesztés oda vezet, hogy a felnövő fiúkban sem alakul ki a férfi-szerepvállalás hajlandósága. Egyre gyakoribb, hogy a mai fiúk inkább a „tegnapi” nőkhöz hasonlítanak: nincs bennük a szakmai bizonyítás vágya, és értékrendszerükben az egyetlen látható logikát a divat követése jelenti. A férfi teljesítménye ezek után egyetlen dimenzióra szűkül, és ez pénzben mérhető: ha sokat keres, akkor erős, ha kevesebbet, akkor gyenge. Miközben az elismerés utáni vágya növekszik: egyre erőteljesebb a fociról és a politikáról alkotott véleménye, hiszen abban mindig szakértők vagyunk.
Meg kell találni tehát arra a kérdésre a választ, hogy mi vezethetett ide? (Könnyű lenne azt kérdezni, hogy ki a hibás, de ez nem szokott jóra vezetni.) Ha az erőre alapozó, családon belüli férfiagresszió eseteire gondolunk, akkor nem csoda, hogy a legtöbb nő nem akarja kitenni magát annak, hogy a férfitől függjön. A pénzszerzés felelősségének megosztásával a családi státus is kiegyenlítődött. A nő a legtöbbször foghatja a gyermekeit és kiléphet a családi kötelékekből. Ez önmagában véve mindenképpen jobb, mint az agresszió elviselése. Egyre gyakoribb tehát, hogy a nő nem akar gyenge lenni a férjével szemben és átveszi az irányítást. Ez, ha önmagában nem is jobb, de megnyugtatóbb. Ezzel viszont mind a férfi-, mind az apaszerepet kikezdi, amit érthetően tovább rombol a gyermekek hatalommal szembeni lázadása és az időnkénti szakmai nehézségek önbizalomra való hatása.
A házasságot sokféleképpen el lehet rontani. A jó házassághoz azonban néhány dolog szükséges. A mai családok tipikusnak tűnő modellje azt mutatja, hogy jó, ha a nő mer gyenge lenni férjével szemben, és ha a férfi tud gyöngéd maradni párjával és gyermekeivel. Ha ez megmarad, akkor talán a férfit nemcsak a bajusza és szakálla fogja megkülönböztetni a nőtől.