Ifjúsági versenyek után, a remélt rendőri pálya előtt

A salánki Huszti Henrietta, a Mikes Kelemen Középiskola végzős diákja figyelemreméltó ifjú hölgy, aki az utóbbi három évben – egymással párhuzamosan – versenyszinten focizott és birkózott, s mindkét sportágban igen szép eredményeket ért el. Ami viszont a jövőt illeti, a rendőri pálya, azon belül is a nyomozói hivatás vonzza, s ha minden jól alakul, Charlie angyalaihoz hasonlóan fogja majd móresre tanítani a sötét lelkű, hétpróbás gazembereket. De miként is került a sport világába, és miért akar rendőr lenni?

– Mindig is szerettem sportolni, korábban könnyűatlétikával, konkrétan futással foglalkoztam. Három évvel ezelőtt pedig egy salánki születésű birkózóedző, az Odesszai Sportiskolát elvégzett, majd a Nagyszőlősi Sportiskolában munkába állt Sipos Krisztián úgy gondolta, szülőfalujában is beindítja a birkózóoktatást, s az iskolánkban megjelenve feltette a kérdést nekünk, tanulóknak, hogy ki szeretne jelentkezni a foglalkozásaira. Érdekelt a dolog, és azonnal jelentkeztem – emlékszik vissza beszélgetőtársam. – A szabadfogású birkózást választottam, s nemsokára sok technikai megoldást elsajátítottam, melyek közül a csípődobás lett a kedvencem. A birkózás mellett azonban a futball is vonzott, s mivel a szomszédos Verbőc középiskolájában lány focicsapat is működik, annak is a tagja lettem mint hátvéd. Amúgy a Barcelona a kedvenc futballcsapatom, Messi és Neymar pedig a két kedvenc játékosom…

– Hogyan tudta összeegyeztetni az edzéseket, a versenyeket és a tanulást?

– A hét három napján Salánkon edzettem a birkózófoglalkozásokon, két másik napon pedig átbicikliztem Verbőcre a focitréningekre. Már maga a kerekezés is edzésszámba ment a gödrös úton… Délután kettőkor jöttem haza a suliból, ebéd és tanulás után, hat órára visszamentem a tréningre a salánki iskolába, vagy átsiettem Verbőcre, és itt is, ott is másfél-két órát edzettem. A tréningek és a versenyek miatt néha előfordult, hogy egy kicsit lemaradtam a tanulásban, de mindig gyorsan bepótoltam az elmulasztottakat. Nyolcas átlaggal rendelkezem.

– Milyen eredményeket ért el a futballcsapattal?

– Mindig megnyertük a második vagy a harmadik helyet a járási versenyeken.

– Áttérve a birkózásra… Mikor került sor az első megmérettetésére?

– Kilencedikesként, és rögtön egy megyei versenyen, melyet a Nagyszőlősi Sportiskolában bonyolítottak le. Kicsit izgultam, hogy megállom-e a helyemet, de azután legyőztem a lámpalázat, és megnyertem a második helyet. A további versenyeimen már nem is izgultam.

– Milyen eredményeket ért el az utóbbiakon?

– Többször is megnyertem a nagyszőlősi járási versenyeket, a megyeieken egyszer – mint mondtam – második, egyszer harmadik lettem, ötször pedig felállhattam a dobogó legfelső fokára. Nagyon jó érzés volt. Itthon pedig annak örülhettem, hogy éreztem: apu, anyu és a nagymamám is büszkék rám… Persze, a versenyek nem kevés energiát vettek ki belőlem, miután véget értek, és hazajöttem, aludtam, mint a bunda. Valamelyest fárasztóak voltak, de bőven megérte a fáradtságot… 2014 elején már Lembergben is szőnyegre léptem, a Lembergi Sportiskola válogató versenyén. A salánki birkózólányok közül négyen vettünk rajta részt, én bronzérmes lettem, és velem együtt az egyik barátnőmet, Lamoga Eugéniát is felvették a sportiskolába. Arról lett volna szó, hogy a 9. osztály befejezése után megkezdjük a tanulást a tanintézetben, de a szüleim féltettek, hogy olyan fiatalon elkerüljek egy nem éppen közeli nagyvárosba, és nem engedtek el, ahogy végül a barátnőm sem lett a sportiskola tanulója… Egyszer pedig az országos bajnokságon vettem részt, Ivano-Frankivszkban. Sajnos, nem értem el sikert, de legalább kijutottam a rangos megmérettetésre.

– Visszatérve a sikereire, mely versenyeken volt a legnehezebb győznie?

– Egyszer, 13-14 évesen, 18-19 éves lányok ellen álltam ki. Elég nehéz volt megemelnem a nálam idősebb, nagyobb testsúlyú ellenfeleimet, de végül is sikerült megbirkóznom velük. Tavaly pedig két olyan, járási szintű megmérettetésre neveztem be, amelyeken rajtam kívül fiúkból állt az egész mezőny, mégis megnyertem a versenyeket. Igaz, az egyik megmérettetés döntőjében egy ugyancsak salánki srác volt az ellenfelem, aki – bár jobb volt, mint én – falumbeli lévén, lovagiasságból győzni engedett.

– De a többi fiúval szemben miként tudott győzni? Mégiscsak nagyobb testi erővel rendelkezhettek…

– A győzelem kivívásában nem annyira a puszta erő számít, hanem inkább a jó birkózótechnika és a gyorsaság, melyek ellensúlyozhatják a nyers erőbeli hátrányt…

– Még egy év, és befejezi a középiskolát. Milyen tervei vannak a jövőt illetően?

– Egy barátom, aki jelenleg már a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában tanul, azt az ötletet vetette fel tavaly, hogy nekem való lenne a rendőri pálya. Eltöprengtem a javaslatán, és megtetszett az ötlet. Továbbgondoltam a dolgot, és már én is rendőrként tudom leginkább elképzelni a jövőbeni önmagam. A rendészeti szakközépiskola elvégzése után pedig nyomozónak szeretnék továbbtanulni, majd legszívesebben gyilkossági vagy betörési csoportban helyezkednék el. Szeretnék megoldani rejtélyes ügyeket, és rács mögé juttatni kemény bűnözőket. De csak a 18. életév betöltése után jelentkezhetek a szakközépiskolába, így úgy tervezem, hogy a salánki középiskola befejezése után elsajátítok valamilyen könnyebb szakmát, mondjuk a pincéri munkát, dolgozom valameddig, majd nekivágok a rendészeti szakközépiskolának.

– Kívánom, hogy sikerrel járjon.

Lajos Mihály