Karácsonyi hagyományok, amelyek végigkísérik az életünket

Szerző: | 2021.12.06., 17:04 | Színes

Számos olyan szokásunk van, amelytől igazán karácsony lesz a karácsony. Fotó: Getty Images

Ma már inkább csak az óvodás ünnepségeken betlehemeznek, nem készítünk Luca-széket, regölők sem járják a házakat, és rohanó világunkban hajlamosak vagyunk a karácsonyt a kötelező ajándékozással összekötni. Szerencsére azért sok olyan, a régmúltban gyökerező szokás maradt fent, amely továbbra is még tündöklőbbé teszi a szeretet ünnepét.

Várakozás koszorúval és csokival

A karácsonyi ünnepkör jelentőségét az is mutatja, hogy nem csupán egy napra vagy hétvégére szorítkoznak a hozzá kapcsolódó szokások. A karácsonyi ünneplés tulajdonképpen már advent első napjával elkezdődik, ami a december 25-ét megelőző negyedik vasárnap, vagy másként nézve a Szent András napjához legközelebb eső vasárnap. Az advent szó jelentése “eljövetel”, tehát az adventi időszak egyfajta várakozás, felkészülés az Úr eljövetelére, Jézus születésére.

A karácsonyig tartó visszaszámláláshoz pedig szorosan kötődik az adventi koszorú, melynek ősét 1839-ben készítette egy németalföldi evangélikus lelkész. Abban az évben 24 napos volt advent, így 24 gyertyát (20 pirosat a hétköznapokat jelölve és 4 fehéret a vasárnapoknak) helyezett egy hatalmas, örökzöldekkel díszített fakerékre. Később a katolikus egyház is átvette ezt a hagyományt, és a koszorú letisztult, a 24 gyertya helyett csak a 4 adventi vasárnapot idéző maradt meg. Ezen túl a 4 gyertya négy fogalmat is jelképez: hit, remény, öröm és szeretet, színük pedig a katolikus szokás szerint lila és rózsaszín. Ma már persze az adventi koszorúk színvilága gyakran eltér ettől, de a kör alak, az örökzöld ágak és gyertyák nélkülözhetetlen elemei. Az adventi koszorú közös elkészítése, majd pedig a gyertyák meggyújtása pedig remek családi program, megalapozza a meghitt, szeretetteljes ünnepi hangulatot.

Persze a gyerekek számára valószínűleg kedvesebb és izgalmasabb módja a karácsonyig tartó visszaszámlálásnak az adventi naptár. Ez a szokás szintén Németországból ered, és egy kreatív anyukának és türelmetlen kisfiának köszönhetjük. A hagyományos adventi naptár egy kartonból készített vékony dobozka, amelyen 24 ablak jelképezi a december 1. és 24. közötti napokat. Az ablakok mögött kis csokoládé darabok rejtőznek, és hát ki ne emlékezne rá gyerekkorából, milyen örömmel nyitotta ki ezeket. Felnőttként pedig ugyanekkora örömet jelent látni gyermekeink, unokáink csillogó szemét, amint az adventi naptár felé rohannak.

Ünnepi dallamok

A zene és éneklés gyakorlatilag a történelem kezdete óta szorosan kötődik az emberiség ünnepeihez, és ez alól a karácsony sem kivétel – bár ez nem volt mindig így. A zenét ugyanis sokáig túl pogánynak tartották ahhoz, hogy a kereszténység egyik legszentebb ünnepéhez kapcsolódjon. Csak Assisi Szent Ferenc idején, a 12. században vált népszerűvé a közös karácsonyi éneklés, persze ekkor még többnyire vallásos témájú dalszövegekkel. A 19. századtól aztán sorra születtek a világi karácsonyi melódiák is, amelyek közül ma is sokat éneklünk, sőt gyerekként az első dalok között vannak, amelyeket megtanulunk. Ilyen például a Csendes éj, a Mennyből az angyal és a Kiskarácsony, nagykarácsony, vagy angolszász területen a Jingle Bells.

Ugyan ma már számos modern, pop és rock karácsonyi dal született, amelyeket decemberben szinte unalomig játszanak a rádiók, a régi klasszikus művekkel nem tudnak versenyre kelni. Az ovis korunkban megtanult dalokra mindig szívesen gondolunk vissza, hiszen megannyi szép emlék fűződik hozzájuk. Hallgassuk ezeket a klasszikusokat az adventi koszorú készítése közben, énekeljük közösen decemberi reggeleken a dugóban araszolva vagy éppen 24-én a karácsonyfa körül. Nem kell aranytorkú énekesnek lennünk, az ünnep hangulata és a gyerekek lelkesedése megszépíti a hangunkat.

Minden évben ugyanazt enni? Igen!

Ha a karácsonyra gondolunk, az ajándékozás és faállítás mellett biztosan elsőként jut eszünkbe a gyönyörűen megterített, finomságoktól roskadozó ünnepi asztal. Bár ma már egyre inkább szeretünk változatosan étkezni, különféle ínyencségekkel kísérletezni a konyhában, karácsonykor a legtöbb család ragaszkodik a hagyományos menühöz, hiszen annak megvan a saját varázsa. A legtöbb magyar tányérjára Szenteste valamilyen halétel (leggyakrabban halászlé vagy rántott hal) kerül, ez a hagyomány pedig abban gyökerezik, hogy a vallási szokások szerint december 24. még a karácsony előtti böjti időszak része volt. Ennek megfelelően nem lehetett húst enni, főételnek maradt a hal. Másik felfogás szerint a hal pikkelye a pénzt, gazdagságot jelképezi, és azért fogyasztjuk, hogy a következő év anyagiak terén szerencsét hozzon. Ugyanígy a bőséget, teli kamrát idézi fel a töltött káposzta és a különféle termésekkel, magokkal készülő édesség, mint a mákos bejgli és mazsolás kalács.

Bármi is legyen a karácsonyi kedvencünk, az elkészítése legalább akkor élmény lehet, mint az elfogyasztása. Mikor együtt sürög-forog a család a konyhában, nagymamáról unokára, anyáról lányára szállnak a főzési és sütési fortélyok. És persze mindig történik valami váratlan! Apuka véletlenül elejti a konyhapadlóra a vörös bort, majdnem odaégetjük a köretet, mert elmerülünk az ajándékozásban, vagy a kutya cseni el a pulykasültet. Ezeket a történeteket pedig egész biztosan életünk végéig szívesen idézzük fel!

Ó, szép fenyő!

A környezetvédelem jegyében ma már egyre többen keresnek alternatívákat a karácsonyfára, ennek ellenére a fenyőfa kitörölhetetlenül egybeforrt a karácsony ünnepével. Arról nincsenek pontos adatok, hogy mikor és ki állította az első karácsonyfát, de a hagyomány egyrészt abban gyökerezik, hogy az örökzöldeket számos kultúra tisztelte, másrészt a fiatal kivágott fa Jézus mártírságát jelképezi.

Ma már választhatunk több fajta vágott fenyő közül, de a műfenyő is egyre népszerűbb, illetve más kreatív módokon is helyettesíthetjük ezeket. Arról nem is beszélve, hogy ezernyiféle dísz kerülhet rájuk. A díszítés szimbolikája azonban közös eredetű: a manapság divatos gömbök a Paradicsomot jelképező piros almára vezethetők vissza. A fényfüzérek az egykori égő gyertyákat, a világosság jelképeit helyettesítik. A fa tetején pedig általában egy csúcsdísz ragyog, amivel a betlehemi csillagot idézzük meg.

Természetesen a divat a karácsonyfa-díszítésben is megjelenik: évről évre más színösszeállítás, dekorációs trend hódít. Ugyanakkor a legtöbb családnál részben vagy egészben minden évben ugyanazok a díszek kerülnek fel a fára. Nincs is annál szebb, mint mikor generációról generációra öröklődik egy-egy üvegdísz, és az év nagyobb részében gondosan becsomagolva őrizzük, hogy majd mi is továbbadhassuk a csillogó kincset.

A szavak ereje

Gondoljunk csak vissza: mikor küldtünk utoljára kézzel írt képeslapot? Valószínűleg éppen tavaly karácsonykor. Természetes, hogy az okostelefonok és internet korában inkább chaten, SMS-ben vagy e-mailben kommunikálunk, ám tény, hogy az írott szó egy kedves kép társaságában sokkal szívhez szólóbb, mint egy gyorsan begépelt, emojikkal tarkított üzenet. A köszöntésen túl azt is üzenjük vele, hogy vettük a fáradtságot, hogy kiválasszuk a lapot, előkeressük íróasztalfiókunk mélyéről a tollat, és megírjuk a személyre szabott sorokat, majd feladjuk a postán. Éppen ezért ugyanolyan jó érzés képeslapot találni a saját postaládánkban.

Persze az is érthető, ha a pandémia miatt nem szeretnénk postára járkálni. Készíthetünk fotómontázst, rajzolhatunk tableten akár a gyerekkel közösen, és ezzel máris személyesebbé tehetjük az elektronikus üzeneteket. Kis energiabefektetéssel, csipetnyi kreatívkodással így is gondoskodhatunk a szívet melengető köszöntésről, legyünk akármilyen távol a családtagjainktól, barátainktól.

Forrás: hazipatika.com

Pin It on Pinterest

Share This