Királyságok a mai Európában I.
A 20. század hajnalán még csupán három olyan ország volt Európában, ahol nem királyság, hanem a köztársaság intézményei felügyelték a jogrendet. Mára az öreg kontinensnek mindössze 12 monarchiája maradt: ezek közül tíz államban öröklési rend szerint követik egymást az államfők, míg a Vatikánban a pápai konklávé választja Szent Péter következő utódját, az Andorrai Hercegségben pedig gyakorlatilag kettős királyság intézménye áll fenn, Franciaország megválasztott elnöke, illetve a kinevezett urgeli püspök tölti be ezen funkciókat.
Belgium
Belgium 1831. július 21-től királyság hivatalosan, miután kivívta függetlenségét az Egyesült Németalföldi Királyságtól. A holland Oróniai-ház trónfosztását követő, az államformáról történő szavazásnál a Belga Nemzeti Kongresszus 174 tagja szavazott igennel az alkotmányos monarchiára, míg 13-an a köztársaságot részesítették előnyben. Eleinte Lajos Fülöp francia király fiát, Lajost akarták meghívni a trónra, azonban a nemzeti szempont győzött, így a német Szász–Coburg–Gothai-házból származó Lipót lett a befutó, aki 1829-ben elutasította a függetlenné váló Görögország királyi címét.
Az alkotmány által megkötött belga király Belgium egységét és függetlenségét testesíti meg. Beiktatása a katolikus egyház áldásával egy egyszerű polgári eskütételi ünnepségen zajlik. Belgiumot a legnépszerűbb monarchiaként szokták emlegetni, mivel az uralkodó hivatalosan a belgák királya, s nem csupán Belgiumé. 1950. március 12-én ugyanis egy népszavazás során a polgárok 57,68 százaléka tette le voksát amellett, hogy a második világháborúban betöltött vitatott szerepe miatt árulással is megvádolt III. Lipót visszatérhessen a trónra. A zavargások miatt az uralkodó végül azonban úgy döntött, lemond fia, I. Baudouin javára a királyi címről.
A történészek szerint a nemzetet jelképező belga király csupán egy sakkfigura a belga politikai színtéren, ám személye sok tekintetben meghatározó. Jelenleg, 1993 augusztusa óta II. Albert ül az ország trónján, az öröklési rend szerint – nemtől függetlenül – a legidősebb gyermek örökli a trónt, jelen esetben Brabant grófja, Fülöp herceg.
Dániában a királyság intézménye egészen a 10. századig, a vikingek idejéig nyúlik vissza, így a skandináv ország Európa egyik legrégebbi monarchiája. Eleinte a király személye választható volt, 1660-ban azonban örökletessé vált. 1849-ben az új alkotmány értelmében az ország államformája alkotmányos monarchia lett, az 1953. március 27-i öröklési törvény pedig bevezette a női öröklés lehetőségét is. A jelenlegi, Schleswig-Holsteinből származó királyi család, a Glücksburg hercegi família az Oldenburgi-ház egyik oldalága, így rokona a norvég királynak, s az egykori görög uralkodónak. A dinasztia 1863-ban került Dánia trónjára, korábban csak kisebb hercegségeket igazgatott a teljes nevén Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg-ház.
A Dán Királyság magában foglalja a Feröer-szigeteket és Grönlandot is, amelyek bár Dánia részei, mégis külön belső igazgatási joggal bírnak. Alkotmányos királyságról beszélünk, így az uralkodónak pártsemlegesnek kell lennie, az államigazgatásban csupán ceremoniális szerepet tölt be. A törvények szerint a végrehajtói hatalom a dán kormányon keresztül még mindig a királyi családé, ám a gyakorlatban ma már nincsen nélkülözhetetlen szerepe a politikai döntéshozatalt illetően.
Az uralkodó kiállításokat nyit meg, évfordulókon vesz részt, s hivatali beiktatásokat végez, mindezeken kívül a három alapvető jogát gyakorolja: konzultál, tanácsot ad és figyelmeztet. Jelenleg a 80 százalékos támogatottságú monarchia élén 1972 óta az 1940-ben született II. Margit áll, a trónörökös pedig legidősebb gyermeke, Frigyes.
A korábban Napóleon által annektált Luxemburg 1815. június 9-e óta független és önálló nagyhercegség. Eredetileg a mindössze 2500 négyzetkilométernyi területű állam perszonálunióban állt előbb az Egyesült Németalföldi Királysággal, majd Hollandiával egészen 1890-ig, amikor is az utóbbi élére III. Vilmos fiúörökös nélküli halála után Vilhelmina lépett. Mivel a nőági öröklés a jog szerint nem volt lehetséges, így új király után néztek, aki végül Adolf nassaui herceg lett. Az uralkodó alapította meg a mai napig regnáló luxemburgi Nassau-Weilbourg dinasztiát, amely 1344-től 1806-ig uralta a német Nassau államát.
1868-as alkotmánya szerint Luxemburg alkotmányos monarchia, amelyben jelentős szerepet kapott a mindenkori nagyherceg, aki kezében tartja a végrehajtói hatalmat, ő nevezi ki a parlamentnek felelős Minisztertanács tagjait, illetve szintén az uralkodó állítja fel a 21 tagú Államtanácsot, amelynek törvényhozó funkciója is van.
Egy 1919. szeptemberi népszavazáson a lakosság 80,34 százaléka szavazott a monarchia megtartása mellett. Jelenleg apja 2000. októberi lemondása után az 1955-ös születésű Henrik luxemburgi nagyherceg áll a miniállam élén, örököse legidősebb fia, Guillaume.
Hollandia
A németalföldi ország 1581-ben Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága néven nyilvánította ki függetlenségét a Spanyol Királyságtól, 1648-ben pedig a vesztfáliai béke is cikkelyei közé vette az akkor már Hollandia néven futó állam önállóságát. A függetlensége 1795-ig tartott, amikor Napóleon Batáviai Köztársaság néven átszervezte az országot, s Franciaországtól függővé tette. A napóleoni háborúk után a bécsi kongresszus Belgiummal közösen az Egyesült Németalföldi Királyságba tömörítette, majd a belgák 1831-es kiválása után a Holland Királyság nevet vette fel, amely azóta is a hivatalos neve.
Hollandia 1848-ban parlamentáris demokrácia lett, 1815 óta pedig alkotmányos monarchia. A Holland Királyság uralkodó dinasztiája 1815-től kezdődően az Orániai-Nassau-ház. Az 1980 óta uralkodó Beatrix királynő 2013. január 28-án este lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor herceg javára, így 123 év elteltével ismét férfi uralkodója lett Hollandiának. Távozása nem okozhat politikai válságot, mivel már Beatrix anyja és nagyanyja is lemondással távozott a trónról. Előbbi a 70. születésnapján, utóbbi 68 éves korában adta át a trónt elsőszülött gyermekének, hiszen a németalföldi ország öröklési rendje szerint – nemtől függetlenül – az uralkodó első gyermeke követi trónján az elődöt. Napjainkban a hollandok 70-80 százaléka támogatja a monarchikus berendezkedést.
Norvégia
Norvégia 872-es létrejötte óta a királyság intézménye folyamatos, s az ország egységes és többé-kevésbé független, habár több unióban is részt vett: 1397 és 1524 között a Kalmár Unió tagja, 1536-tól 1814-ig Dániával közös unióban egyesültek, míg 1814 és 1905 között Svédországgal tömörültek unióba. 1905. június 7-én Norvégia teljesen függetlenné vált. Habár az ország hivatalosan mindig is örökletes királyság volt, történelme során nem egyszer választás útján döntöttek a következő norvég uralkodó személyéről; legutóbb 1905-ben választottak királyt népszavazás útján.
Az utóbbi években a szocialista párt tagjai a monarchia megszüntetését javasolták minden egyes parlamenti ciklus elején, sikertelenül, ugyanis a norvégok kevesebb mint 20 százaléka áll a köztársaság mellett. Ez adja a norvég monarchia egyedülálló helyzetét, mivel a nép egy évszázaddal ezelőtt választott dinasztiája bizonyos időközönként rendszeresen hivatalos visszaigazolást kap támogatottságáról.
Jelenleg 1991. január 17-től a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg-dinasztia egyik ágának sarja, V. Harald székel Norvégia trónján, örököse egyetlen fia, Haakon herceg. A király főként ceremoniális funkciókat tölt be, bár a norvég alkotmány szerint kezében van a végrehajtó hatalom: gyakorlatilag az Államtanács viseli ennek súlyát a király nevében. Formálisan a király saját megítélésének megfelelően nevezi ki a kormányt, azonban mindezt gyakorlatilag a parlament már 1884 óta önállóan végzi a mindenkori uralkodó helyett.