Megnyitották a Helikon szállodakomplexum új éttermét

Nagy esemény történt Makkosjánosi életében, hisz május 8-án nyitották meg a Helikon szállodakomplexum új éttermét.
Az ünnepélyes megnyitón a Borzsa-Vári népi együttes muzsikája fogadta a jelenlévőket. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szalipszki Endre, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Gyurin Miklós ungvári magyar konzul, Nagy Ignác beregszászi konzul, Gajdos István, Jánosi szülötte, parlamenti képviselő, az UMDSZ elnöke, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, Barta Márta, Jánosi polgármestere.
Bíró Tibor, a Helikon igazgatója elmondta: nagy álma vált valóra a szálloda- és étteremkomplexum létrehozásával. „Kétszeres ünnep a mai nap, hisz azon túl, hogy nagy lépést tettünk a Helikon szálloda fejlesztésében, növeljük a falu turisztikai vonzerejét is” – mondta az igazgató beszédében. Külön kiemelte azt is, hogy családja nélkül nem sikerült volna megvalósítani terveit. Megköszönte a dolgozók munkáját is, amivel egy színvonalas éttermet sikerült kialakítani. Bíró Tibor ugyancsak háláját fejezte ki barátainak és a Jánosi Községi Tanács tagjainak, akik támogatták őt, és minden feltételt biztosítottak számára a munkálatok során. Az igazgató arra kérte a jelenlévőket, hogy vigyék el az étterem és szálloda jóhírét, amerre csak járnak. Abbéli reményét fejezte ki, hogy aki csak betér a komplexumba, pozitív élményekkel távozik majd onnan.
Barta Márta, Jánosi polgármestere örömét fejezte ki azért, hogy a nehéz ukrajnai helyzetben a település jelenleg is dinamikusan fejlődik, amit az új szálloda megépítése is példáz. Külön öröm számára, hogy a nagyon rossz állapotban lévő egykori kolhozépületet ma méltán nevezhetjük a falu ékének. A létesítmény vezetője ezen túl azt is bebizonyította, hogy célja nem a gyors meggazdagodás, hanem a falu gazdaságának fellendítése volt. A Helikon megépítésével egy komfortos, európai szintű és minden igényt kielégítő épület jött létre, mely nemcsak a településen, de az egész Beregvidéken példaértékű. A polgármester asszony további sikereket kívánt a megálmodó számára.
Nagy Ignác beregszászi konzul gratulált mindazoknak, akik létrehozták ezt a nagyszerű létesítményt. Elmondta, hogy ez az épület egyben üzenet is, hisz nem a múltba, a jelenbe, hanem a jövőbe kell tekinteni. Reményét fejezte ki, hogy a Helikon szállodakomplexum ezután is elviszi Kárpátalja hírnevét nemcsak külföldre, hanem a belső-ukrajnai lakosokhoz is, megmutatva az itt lévő kincseket: a magyar népzenét és néptáncot, a ruszin-ukrán kapcsolatokat és persze a kulináris jellegzetességeket. Ez az épület a példája annak, hogy nemcsak rombolni, de építeni is lehet.
Köszöntötte a megjelenteket Bihari András, a Beregszászi Járási Tanács egykori elnöke, aki elmondta, hogy 15 évvel ezelőtt sokan csak legyintettek arra a kijelentésre, hogy a Beregvidék húzóágazata a turizmus lehet. Bíró Tibor komolyan vette a feladatát és tudatosan végigvitte terveit. Bihari András sok szerencsét és szeretetet kívánt a továbbiakban Bíró Tibornak és családjának.
A köszöntések után a jánosi kultúrház hagyományőrzői adtak elő egy magyar táncot. A nemzeti színű szalagokat Bíró Tibor, Barta Márta és Bihari András vágták el. Az épületre Egressy Miklós jánosi paróchus és Pocsai Vince helyi lelkipásztor kérte Isten áldását.
A megnyitó állófogadással ért véget.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma