Meszezéssel a gyökérgolyva ellen

Az 1990-es években Ukrajnában beindult egyfajta földreform, aminek az volt a lényege, hogy a gazdálkodáshoz kedvet érzők földhöz juthattak. Ez az időszak egybeesett a kolhozok szétzilálásával, amelyek nagy tömegben állítottak elő egykor zöldségeket, többek között káposztaféléket. A frissen földhöz jutott farmerek nagy kedvvel kezdtek káposztaféléket termeszteni, gyakran az egész földterületükön. Ám a monokultúrában termesztett káposzta évről évre kisebb termést adott, mígnem a termesztése veszteségessé vált. Ennek az oka egyrészt az egyoldalú termesztésből adódó talajuntság, másrészt a káposztafélék plazmodiofórás gyökérgolyválya volt, amely a káposztafélék vitathatatlanul legsúlyosabb betegsége.

A fertőzött növény kezdetben csak a déli órákban hervad, kókadozik, később az esti órákban is a vízhiány tüneteit mutatja. A talajból kihúzva azt látjuk, hogy a gyökéren a gyökérnyak közelében jól látható sárgás színű daganat képződött. A daganat belseje tömör, egynemű, húsos állományú, nem tévesztendő össze a gubacsormányos kártételével, amelynek a belseje üveges. Az ilyen növény már kezelés után sem képes tovább növekedni, fejlődni, gyorsan elhervad és elpusztul. A daganat a gyökéren a tenyészidő második felében alakul ki.

A káposzta talajigénye és a betegség előfordulásának gyakorisága között ellentmondás van. A káposztafélék a semleges, enyhén savanyú talajokat kedvelik, hasonlóan a gyökérgolyvás betegséghez. Ezért azon a talajon, ahol a káposzta jól érzi magát, nagyobb a valószínűsége a betegség megjelenésének.

A káposztafélék közül a betegség gyakran jelentkezik a karalábén, a karfiolon és a fejes káposztán, a fajták közötti érzékenységbeli eltérésre vonatkozóan kevés tapasztalat van.

A védekezésre kétféle módszert javaslunk: ott, ahol mód van rá, váltsunk területet minél gyakrabban. Ideális egy olyan vetésforgó kialakítása, ahol a káposztafélék legkorábban 3-4 évenként térnek vissza ugyanarra a területre.

A másik módszer lényege, hogy a kórokozónak olyan kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk, amelyek mellett nem képes elszaporodni. Vagyis tekintettel arra, hogy csak a savanyú talajon érzi jól magát a kórokozó, lúgosabb kémhatású földben termesszük a káposztát, vagy ha erre nincs lehetőség, meszezzük a talajt.

A legalkalmasabb időpont erre az őszi talajművelés, amikor a szerves és a műtrágyákkal együtt nagyobb mennyiségű meszet is a talajba dolgozhatunk. Az így kijuttatott mész mennyisége a talaj kötöttségétől és a kémhatástól függően 1-2 t/ha lehet.

A fertőzött parcellákon csak előnevelt földlabdás palántákat ültessünk ki és ne közvetlenül magról termesszünk.

Érdekes, hogy megyénkben az Ilosvai, Nagyszőlősi járások egyes körzeteiben sikerrel termesztenek monokultúrában korai káposztát! A jelenség magyarázata, hogy a gyökérgolyva kórokozója magas hőmérsékletigényű (=25°C), így a fentebb leírtak figyelembevételével a korán tavasszal kiültettetett káposzta úgymond „kinő” a betegség foga alól, és így sikerrel termeszthető.