Újra áll a cunamitúlélő „csodafenyő” Japánban

Visszaállították eredeti helyére a rikudzentakatai „csodafenyőt”, amely egyedüliként élte túl a 2011-es földrengést és cunamit a város 70 ezer fája közül, később azonban ki kellett vágni.


A természeti csapást túlélő fára a két évvel ezelőtt elpusztított város lakói a remény, illetve az újjáépítés jelképeként tekintenek. „A csodafenyő erőt és reményt adott nekünk a katasztrófát követő szenvedések során” – közölte Toba Futosi, Rikudzentakata polgármestere, aki feleségét is elvesztette a szökőárban.
A 250 éves, 27 méteres fa tartósítása tavaly szeptemberben kezdődött, miután a sós tengervíz elpusztította gyökereit. A tartósítási munkák során fémvázzal erősítették meg a fa törzsét, lombkoronáját pedig műgyantából készült ágakkal, levelekkel pótolták.
A város 160 millió jen (365 millió forint) értékben kapott felajánlásokat a fa valamilyen módon való megmentésére. Az összegyűlt összegből a tengerparton „nemzeti katasztrófamegelőzési parkot” is létesítenek, amely a 2011-es események tanulságait osztja meg a következő generációkkal. A csodafenyő mellett élővirágokból „oltárt” alakította ki.
Az adományokból arra is jut majd, hogy a fát, a park szimbólumát egy éven keresztül minden este kivilágítsák, így emlékezve a katasztrófában elhunyt 1700 rikudzentakatai lakosra.
A városban mindössze néhány épület maradt állva a szökőárt követően, több ezer korábbi rikudzentaktai lakos pedig a mai napig átmeneti szállásokon lakik.
Ahogy az újjáépítés lassúságát, úgy a csodafenyő „helyreállítását” is érték bírálatok, egyesek szerint ugyanis a pénznek máshol jobb helye lett volna.
Forrás: MTI