126 éve született Öveges József professzor

Szerző: | 2021.11.10., 15:30 | Tudomány

Szigorúság és felkészültség – aggódhatott az a nebuló, aki nem készült a feleletre

Newton-törvények, molekuláris fizika, tehetetlenség és energiamegmaradás törvénye, sebesség, gyorsulás, tömeg, erő, munka – idegenül és unalmasan csengenek sokak számára ezek a fizikai szakkifejezések. A 126 éve, 1895. november 10-én született Öveges József professzor az egész életét annak szentelte, hogy megmutassa szeretett tárgya szépségeit, s hogy milliókkal szerettesse meg a fizikát. Az ízes zalai tájszólásban, egyszerűen és lényegretörően beszélő szerzetes-tanárnak a televízió jószerével egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta.

Reverendás korcsolyás

Öveges József egy kis Zala megyei faluban, Göcsejben született a Millennium előestéjén, 1895. november 10-én. Felmenői apai ágon két évszázadra visszamenőleg népiskolai tanítók voltak, így Öveges sem sokat gyötrődött a pályaválasztás kérdésén. Eleinte édesapja kezei alatt tanult, majd annak halála után édesanyja – látván a gyermek szorgalmát – anyagi áldozatok árán is tovább taníttatta a család legidősebb fiát.

A győri bencés és a kecskeméti piarista évek után már 17 évesen belépett a piarista rendbe. Az I. világháború zavaros évei után Budapestre került, s párhuzamosan végezte el a hittudományi főiskolát és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. Kereken egy hónappal a végzetes trianoni béke után szentelték pappá.

A fizika iránt rendkívül fogékony, tehetséges fiút a később radioaktív izotópos kutatásáért Nobel-díjat elnyerő Hevesy György egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel. A frissen végzett, fiatal középiskolai tanár először Szegeden kapott állást, ahol a történelemtől kezdve a földrajzon át mindent tanított, csak fizikát nem.

A nyári vakációkat mindig a Pákán található családi házban töltötte. A falubeliek gyakran láthatták, hogy a kissé bogarasnak titulált fiú még vasárnap hajnalban is úszni jár a malom alá, s egy könyvet mindig cipel a hóna alatt.

Gyermekei nem lévén, fizetését igyekezett a szegények megsegítésére fordítani: történt egyszer, hogy a 40 filléres mézeskalácsszív árát 1 pengőre „alkudta le”. A tátott szájú kereskedő és a többi árus még napokkal később is a matematikai ismeretek teljes hiányában szenvedő, „félkegyelmű legényen” mulattak. Később a fizetésének nagy részét és az 1948-ban elsők között elnyert Kossuth-díját is a falujabeli cigányoknak adta.

Tatai tanítói évei alatt, 1924-ben jelent meg első zsebkönyve, melyben száz oldalon keresztül mutatta be a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait. A könyvkiadó csak úgy volt hajlandó megjelentetni munkáját, ha legalább 2000 biztos előfizetőt verbuvál hozzá. A szerző egy városi lapban „Adja el az esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét” tartalmú hirdetést jelentetett meg, amivel bebiztosította írói karrierjét.

A tavak városa után Vácra került, de az 1930-as éveket már ismét Tatán töltötte. Tanítói stílusa ekkorra már végleg kialakult. Órái akár egy interaktív, szórakoztató színdarab, az osztály tagjainak lelkes közreműködésével zajlottak. A gimnázium igazgatója egy óralátogatás alkalmával meg is jegyezte: „nem hittem, hogy ilyen tanárok is vannak!”

„Halkabban, maga nem légvédelmi ágyú!”

A nem mindennapi tanár azonban betegesen félt a bacilusoktól. A tantermi ajtó előtte való kinyitása az aktuális hetes legelső feladatai közé tartozott, amennyiben ez nem történt meg, Öveges kisujjal próbálta a baktériumoktól hemzsegő kilincs legkisebb felületét megérintve kinyitni a nyílászárót. Félelme miatt nem szívlelte azokat sem, akik jelenlétében köhögtek vagy tüsszentettek, mindezt az önfegyelem hiányának tekintette.

A bemutatkozás alkalmával szokásos kézfogást, ha tehette, igyekezett elkerülni, s hátrakulcsolt kézzel és egy meghajlással köszöntötte az ismeretlent. A sokszor félénk természetű Öveges nem szerette a hangos beszédet sem. Ha egy nebuló hangosabban válaszolt a kérdésére, azonnal figyelmeztette őt: „halkabban, ides fiam, halkabban, maga nem légvédelmi ágyú!”

Hóbortjai ellenére diákjai rendkívüli módon szerették. Nemcsak a könnyed, egyszerű magyarázási stílusa miatt, hanem mert legtöbb idejét velük töltötte. Télen a tatai tó jegén gyakran feltűnt a tanítványok gyűrűjébe burkolózó reverendás korcsolyás alak.

Fizikai kísérleteit Öveges szabadidejében sem szüneteltette: két keresztbe fektetett botra egy pokrócot feszítve hajtatta magát előre a széllel a befagyott jégpáncélon, melynek néha rossz vége lett: „egyszer rosszul fogta be a szélirányt, s a szél a jéghez vágta, futottunk oda, fölszedtük, s leporoltuk a havat a kabátjáról” – emlékezett vissza egyik volt diákja. A sportolást nagyon szerette: a jégvitorlázáson kívül gyakran kerékpározott, úszott és tornászott, amely az egészségi állapotán is meglátszott: életében mindössze egyszer volt beteg.

Az 1930-as évek közepén egy tankönyvkiadó kereste fel a piarista tanárt, hogy megbízza a gimnáziumok számára egy fizika oktatására alkalmas összefoglaló megírására. Könyve annyira jól sikerült, hogy bár katolikus iskoláknak szánták, nem egy állami iskola is rendelt belőle.

A „Kis fizika” olyan gyakorlatiasan tárgyalja az atomkorszak előtti, de már rohamléptekben fejlődő tudomány témáit, hogy az 1960-as, 1970-es évek egyetemistái is előszeretettel forgatták a rongyossá olvasott, de igényesen megszerkesztett Öveges műveket, melyeknek legfőbb sajátossága, hogy a szerző nem fecseg feleslegesen, hanem lényegre törően, a korosztályos igényeket szem előtt tartva, röviden vázolja fel a tudnivalókat.

Az 1940-es évek elején a budapesti piarista gimnáziumba került. A főváros ostromát egy szerzetesi óvóhelyen töltötte. Visszaemlékezései szerint az Erzsébet híd néhány méterre tőlük robbant fel, ám a több tucatnyi robbanás között ezt észre sem vették.

A kommunista rendszer egyházellenessége miatt kénytelen volt megválni piarista reverendájától, s elöljárói engedéllyel 1946-tól a József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében tanított, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskola fizika tanszékvezető főiskolai tanára lett. 27 éves gimnáziumi oktató munkája lezárásaként 1945-ben érettségi elnöknek hívták meg, ám az érettségizők fele matematikából vagy fizikából megbukott, így többé egy iskola sem hívta meg Övegest elnöknek.

Boldogsággal nyugtázza a fizika győzelmét

Szigorúsága – vagy inkább igényessége – az egyetemi évei alatt is megmaradt. Végtelenül fel tudta háborítani az, ha a felelő semmit sem készült a vizsgára. Az 1940-es évek második felétől a tankönyvek mellett egyre több – az egyszerűségre és az érthetőségre törekvő – ismeretterjesztő könyvet is írt. Művei könnyedek, élvezetesek, s bár felnőttes, gyakorlatias tartalommal teliek, mégis, mintha gyermekeknek íródtak volna.

Az új magyar természettudományos ismeretterjesztő stílus megteremtőjének is nevezett Öveges gyakran emlegette kedvenc mondását: „aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.” A professzor nem hagyta, hogy a könyvét olvasó csupán passzív szemlélője, netán szenvedője legyen sorainak, hanem meg is dolgoztatta: a sok száz hétköznapi, fizikai problémát követően a fejezetek végén kérdéseket tett fel az elhangzottakról.

A bűvészmutatványok könyvének is beillő, 1953-ban kiadott Játékos fizikai kísérletek című művét – sok másikhoz hasonlóan – igen nehéz letenni, ha már belekezdett az ember. Egyszer levelet kapott egy munkástól, aki „megdorgálta”, hogy egész éjjel tartó olvasása után kellett másnap a gyárba mennie dolgozni.

Harminchárom művét közel félmilliós példányszámban adták ki. A kiadók tudták, hogy egy-egy Öveges-kötet biztos siker. Ugyanígy a különböző tudományos folyóiratok is kihasználták bevételeik növelésére a Bugát-emlékéremmel és SZOT-díjjal is kitüntetett professzor jól csengő nevét.

Maga a kommunista rendszer is igényt tartott a tanár úr személye által biztosított előnyökre, így 1968-ban a Hazafias Népfront küldöttévé választották. Ám az elvárt szocialista szólamok szállítója helyett a hatalom beszédeiben „csak” a fizikust kapta: „ha majd a természet megismerésének és az ismeretek alkalmazásának a kérdései állnak annyira az érdeklődés terében, mint a politikaiak, megérkezett a várt boldog kor.”

1945-től a rádióban, 1959-től 12 éven keresztül a televízióban is lehetőséget kapott Öveges, hogy átadja szeretett fizikájáról meglévő mérhetetlen tudását. A havi egy alkalommal leadott, élőben közvetített, 100 kérdés – 100 felelet név alatt futó fizikai előadásait most, öt-hat évtizeddel később is élvezet megtekinteni.

A zalai ízes tájszólásban, tagoltan beszélő, jellegzetes szemüveget viselő, mosolygós, kedves arcú öregúr naiv rácsodálkozással, mintha a képernyők előtt jönne rá a kísérlet megoldására, s olyan boldogsággal nyugtázza a fizika győzelmét, mintha saját gyermeke megszületésének örülne. Szeméből szeretet sugárzik: a nézők és imádott fizikája felé.

Emberi és tudományos teljesítménye élete végéig folyamatosan növekedett, művei sorra felülmúlták az előzőeket. Élete alkonyán is egy újabb könyvén dolgozott. Életmódján, a szerzetesi korban kialakult napi rutinján sohasem változtatott. Kora hajnalban kelt, a budapesti piarista rendház ebédlőjében elfogyasztott ebéd és a néhány perces, könyvekkel roskadozó budai háza felé tartó séta kivételével végig dolgozta a napot.

Szabadságot csupán július végén vagy augusztus elején két-három hét erejéig engedélyezett magának, ilyenkor szinte kivétel nélkül a zalai családi házba látogatott, külföldi utakra nem költött. Még halála előtt egy héttel is egy rádióriporton dolgozott. 1979. szeptember 4-én agyvérzésben hunyt el, miközben egy fénytörési kísérletet igyekezett szemléltetni otthonában. Ezzel is visszaigazolta azt, ahogy egyszer önmagát jellemezte: „Én a meglátás, a tudásgyarapítás örömét és boldogságát akarom egyszerű kísérleteimmel mindenkinek megszerezni. Valóban megszállott vagyok!”

Forrás: múlt-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This