A hidrogénbomba „atyja”

Az emberiség eddigi legerősebb fegyverét, a hidrogénbombát – melyet hál’ Istennek egyetlen alkalommal sem vetettek be háborúban – egy magyar atomfizikus, a Magyarországról előbb Németországba költözött, majd onnan az Egyesült Államokba emigrált Teller Ede találta fel. Büszkék lehetünk-e erre? A tömegpusztító fegyverek érthető félelemmel töltik el az embert, de ha a hidegháború során elsőként nem Teller Ede fejleszti ki ezt a harci eszközt az amerikaiak számára, akkor elsőként a szovjetek tették volna meg ugyanazt. A hidrogénbomba így a szabad világ legfontosabb fegyverévé vált a kommunista fenyegetéssel szemben.
Messzire szakadt hazánkfia később azt vallotta, hogy anyanyelvének köszönheti tudományos sikereit, mivel a magyar a leglogikusabb nyelv, gyakran logikafejlesztő eszköznek bizonyul, s ha nem magyarnak születik, legfeljebb középszintű gimnáziumi tanár vált volna belőle. Hanem a világhírnévig hosszú út vezetett el…
A majdani kutató 1908. január 15-én, Budapesten, egy jómódú ügyvéd, Teller Miksa és felesége, a művelt és szépen zongorázó Deutsch Ilona fiaként látta meg a napvilágot. Bár ötéves kora óta a számok szerelmese volt, édesapja kívánságára a Királyi József Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, majd Németországban, a Karlsruhei Egyetemen folytatta felsőfokú tanulmányait. Előbb kémiával, majd az általa addig leginkább kedvelt matematikával foglalkozott, ám a kvantummechanikát is előadó Mark Hermann professzor indíttatására érdeklődése a fizika felé fordult (a kvantummechanika főleg a mikrovilág, az elemi részecskék fizikájával foglalkozik, mely jelentősen eltér a makrovilágban érvényes klasszikus fizikától), s a Müncheni, valamint a Lipcsei Egyetemen mélyült el még jobban az atomi részecskék világában. Müncheni tartózkodását beárnyékolta súlyos balesete: egyszer egy mozgó villamosról ugrott le, s annak kereke levágta jobb lábfeje egy részét… Lipcsében viszont sikeresen megírta és megvédte doktori disszertációját az ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól.
Sorsa hamarosan két híres atomfizikus mellé vezette: a Magyar Állami Ösztöndíjjal Rómában Enrico Fermi, az amerikai Rockefeller-ösztöndíjjal pedig Koppenhágában Niels Bohr mellett dolgozott. Ezt követően munkába állt a Göttingeni Egyetemen, Hitler 1933-as hatalomra jutása után azonban elhagyta Németországot, s rövid angliai tartózkodást követően, 1935-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol tanári állást kapott a washingtoni George Washington Egyetemen. Három év múlva egy professzortársával, George Gamow-val együtt felfedezték a csillagokat, így a mi napunkat is működtető termonukleáris fúziót: azt a fizikai jelenséget, amikor sokmillió Kelvin-fokos hőmérsékleten, óriási nyomás alatt a könnyebb elemek atomjai nehezebb elemek atomjaivá préselődnek össze, s eközben hatalmas energia szabadul fel. Emiatt sugároznak a csillagok.
1942-ben az időközben ugyancsak Amerikába emigrált Fermi mellett részt vett az első atomreaktor megépítésében, melyet az év decemberében – Chicagoban – be is indítottak. Ezt követően meghívták az Egyesült Államok Manhattan tervnek nevezett atomprogramjába, melynek az volt a célja, hogy megelőzzék a náci atombomba kifejlesztését. A világháború után, 1947-ben a Reaktorbiztonsági Bizottság elnöke lett. Felismerte az urán-grafit-víz típusú atomerőművek veszélyességét, melyekben grafitrudakkal igyekeznek ellenőrzés alatt tartani az atommaghasadást, és megakadályozni a maghasadásos láncreakció beindulását, vagyis a robbanást. Elérte, hogy az Egyesült Államokban ne épüljenek hasonló reaktorok (ilyen volt a csernobili is, melynek katasztrófája közismert), s részt vett a biztonságosabb TRIGA atomreaktorok kifejlesztésében.
Már a világháború idején gondolkodott a termonukleáris fegyver létrehozásán. S mivel hamar felismerte a szovjet veszélyt, az erősen antikommunista Teller a háború után igencsak szorgalmazta a hidrogénbomba megalkotását. Amikor pedig – jórészt az amerikai atomfizikus Rosenberg házaspár árulásának eredményeként – a Szovjetunió is kifejlesztette saját nukleáris fegyverét, melynek első kísérleti robbantását 1949-ben hajtották végre, a magyar tudós az amerikai vezetés hozzájárulását is megkapta a termonukleáris bomba létrehozásához.
Földi körülmények között viszont egyelőre csak atombomba-robbanáskor sikerül létrehozni olyan hőmérsékleti és nyomásviszonyokat, melyek közepette beindulhat a termonukleáris fúzió. Tehát a hidrogénbombához atombombára van szükség. Teller a nukleáris fegyver robbanásakor fellépő sugárzásról vélte azt, hogy ezzel sűríthetik a fúziós töltetet, elérve a termonukleáris fúzió beindulását. Míg kutatótársa, Stanislaw Ulam úgy gondolta: az atombomba lökéshullámát használhatják fel erre a célra, s végül a két elgondolás ötvözésével érték el a hidrogénbomba-robbanást. A termonukleáris fegyvert úgy hozták létre, hogy az atombombát alacsony rendszámú, könnyű elemekből álló anyaggal vonták be, s miután a nukleáris fegyver felrobbant, ez elvezetett a termonukleáris robbanáshoz. Az első kísérleti hidrogénbombát 1952. november 1-jén robbantották fel. Ám később a Szovjetunió is kifejlesztette saját termonukleáris fegyverét…
A hidrogénbomba feltalálása után fontos szerepet játszott a tengeralattjárókról kilőtt rakéták kifejlesztésében. Az 1970-es években az amerikai kormány nukleáris fegyverkezési tanácsadója lett, a következő évtizedben pedig ő javasolta a stratégiai védelmi kezdeményezés – közismert nevén: csillagháborús terv – megvalósítását célzó fejlesztéseket. A projekt lényege az volt, hogy földi telepítésű, illetve műholdakra szerelt rakétákkal lőjék ki az esetleg amerikai célpontok ellen indított ellenséges rakétákat.
Tudományos tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút. Megannyi állami és tudományos kitüntetés birtokosaként hunyta le szemét a kaliforniai Stanford városban, 2003. szeptember 9-én. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály