Ahol Karl Mauch Ofirt kereste

Mint a Bibliában olvashatjuk, Salamon, Izrael királya egy legendás országból, Ofirból hozatta hajószám az aranyat birodalmába, többek között a nemesfémtől ragyogó első jeruzsálemi templom díszítéséhez. Máig sem derült ki, mely területet nevezték Ofirnak. Karl Mauch XIX. századi német kutató, az impozáns méretű zimbabwei romváros, Nagy Zimbabwe felfedezője viszont úgy vélte, Ofir Dél-Afrikában terült el…
Feltételezése ősi portugál leírásokon nyugodott. A nyugat-, dél- és kelet-afrikai partokat a XV. században feltérképező, az Európából Indiába és a Távol-Keletre vezető vízi utat felfedező portugálok ugyanis – a kereskedelmi út biztosítása és a gyarmatosítás céljából – erődöket emeltek az afrikai partokon. A mai Mozambik területén, Délkelet-Afrikában építették fel kilwai és sofalai erősségüket, hogy elhódítsák az indiai-óceáni kereskedelmet a részben arabok, részben négerek által lakott kelet-afrikai szuahéli városállamoktól, s hamar felfigyeltek rá, milyen gazdagok aranyban Dél-Afrika belső területei, melynek néger királyságaiból jelentős mennyiségű arany áramlott a partvidék városaiba. Vicente Pegado, Sofala kapitánya pedig 1531-ben elsőként értesítette a nyugati világot a bennszülött kereskedők által emlegetett romvárosról, mely a szárazföld belsejében áll, s melyet habarcs nélkül egymás mellé, fölé rakott hatalmas kőtömbökből emeltek. De kik?
Pegado híradásában több lehetséges választ is adott, például, hogy itt uralkodott egy bennszülött királyság ura, a munhu mutapa uralkodói címet viselő néger király. Néhány öreg arab viszont azt állította, hogy a Bibliában is említett Sába királynő telepei helyezkedtek el itt, ahonnan rengeteg aranyat vittek a legendás uralkodónőnek. Mások pedig azt a hagyományt őrizték, miszerint Ofir ezen a helyen terült el. Több mint 300 évvel Pegado levele után érkezett meg A. Merensky tiszteletes Dél-Afrikába, több évig misszionáriusként dolgozott Transvaal búr állam északi részén, s a bennszülöttektől hírt szerzett arról, hogy a Limpopo folyótól északra óriási romok találhatók. 1862-ben útnak indult, hogy felfedezze a hajdani várost, ám az utazás viszontagságai visszafordulásra kényszerítették. Csaknem egy évtized múlva azonban ismét útra kelt, ezúttal a német kutató, Karl Mauch társaságában, aki Pegado beszámolója és Merensky állításai alapján biztosra vette: Dél-Afrikában terült el Ofir. 1871-ben Mauch és Merensky a Limpopótól északra elérte Mapanszuré sona törzsfőnök faluját, ahol Mauchék olyan értesüléseket szereztek, melyek szerint ebben az országban egykor fehér emberek éltek, s hatalmas épületek romjai állnak, melyeket a feketék – úgymond – fel sem tudtak volna építeni. S a Mapanszuré által az európai kutatókhoz rendelt vezetők el is vezették őket a romokhoz.
Karl Mauch csaknem kilenc hónapig tartózkodott az építmények közelében, fel is térképezte a legnagyobb romot, s faragott köveket és fémtárgyakat is gyűjtött a romok között. De milyen romok is állnak itt, a mozambiki, part menti síkság fölé emelkedő zimbabwei Matabele-fennsík – más néven Zimbabwe-magasföld – peremén? Több különálló komplexumot fedeztek fel itt. Az erdős völgy fölött emelkedik egy hatalmas, ellipszis alakú építmény, melyről Mauch úgy vélte, Sába királynő palotája volt, későbbi európai régiségvadászok „Templomnak” nevezték el, ma viszont egyszerűen „Ellipszis alakú épületként” ismert. Fala a legmagasabb részen tíz méter magas és öt méter vastag. Itt áll a 20 méter magas, csonka kúp alakú torony, s mintegy tucatnyi, hasonló alakú, de kisebb, fallal övezet térség veszi körül. A völgy másik oldalán, egy gránitszikla tetején újabb, magas fal által övezett területet találunk, a szomszédos hegycsúcson pedig ott emelkedik az „Akropolisz”, más néven: „Hegyi rom”, melynek falai gránitsziklákon állnak, s a kőfalak a sziklák természetes védelmi jellegét fokozzák. Nyugati részén emelkednek a faragott zsírkő oszlopok, nyugati körfalát pedig henger alakú, zömök tornyocskák díszítik. Maguk a falak gránittömbökből állnak, melyek természetes omlás útján is letöredezhettek az anyakőzetről, de mesterségesen is előidézhették az omlásokat, ha tüzet raktak alattuk, felhevítve őket, majd hirtelen eloltották a tüzeket, s a hirtelen hőmérsékletváltozástól tömbök szakadtak le, s úgy repesztették őket, hogy építőtéglákat nyerjenek belőlük.
Mauch közel-keleti építőkre gyanakodott, a romok között talált egyik faszilánkról pedig – a szaga alapján – úgy vélte, hogy libanoni cédrus. Cecil John Rodes, a mai Zimbabwe és Zambia területét magába foglaló Rhodesia gyarmat megalapítója és első kormányzója úgy vélte, föníciaiak alapították a települést. 1905-ben David Randall-MacIver angol régész látott munkához a területen, huszonhárom év múlva pedig egy másik brit archeológus, Gertrude Caton-Thompson újabb ásatásokat végzett a romok között, s mindketten több hasonló, de kisebb romot is feltártak a környéken. Kutatásaik alapján pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az építményeknek semmi közük sincs a közel-keleti civilizációkhoz. Sir Arthur Evans, aki a XX. század elején megkezdte a krétai minószi civilizáció feltárását, ugyancsak nem talált kapcsolatot a rhodesiai romok és a föníciai vagy arábiai építmények között. Hercules Read, a londoni British Museum muzeológusa a romok között talált tárgyakról megállapította, hogy azok semmiben sem különböznek a korabeli vagy korábban élt bennszülöttek készítményeitől, kivéve a kereskedelem révén ide került arábiai kerámiákat és kínai porcelándarabokat – melyek egyaránt a XIII. században készültek. A kutatások kiderítették, hogy a Nagy Zimbabwénak nevezett épületkomplexumot Kr. u. a II. évezredben építették a sona törzs tagjai (a „zimbabwe” sona szó, „tiszteletreméltó házat” jelent), s a XV. században érte el fénykorát. Nagyhatalmú sona törzsfőnökök uralkodtak itt. Az ásatások és a gondos építészeti elemzések felfedték, hogy eredetileg minden, fallal kerített területen belül egy-egy családi lakóhely-együttes agyagfalú, kerek kunyhói álltak, ám egyes nagyobb, fallal kerített területek szertartási célokat szolgálhattak. Még a legimpozánsabb épületeknek sem voltak katonai funkcióik, a bejáratokat semmi sem védte, és lőrések sem voltak. A csonka kúp alakú épületet pedig talán magtárnak használták. Megdőlt az ókori és közel-keleti eredet hipotézise, ám ez semmit sem von le az impozáns építmények nagyszerűségéből, melyek a fekete-afrikai építészet csúcsainak számítanak.
Felmerül viszont a kérdés: 1531-ben, pár évtizeddel Nagy Zimbabwe feltételezett lehanyatlási időpontja után miként tájékoztathattak a partvidéki arabok arról, hogy Sába királynőnek vagy Salamon királynak volt köze az épületekhez? S hogyan mondhatták azt Mauchnak a XIX. századi sonák, hogy valaha fehér emberek éltek azon a földön, ahol a romok állnak? Vagy Mauchék csak rosszul értették, amit nekik a bennszülöttek mondtak? A partvidéki arabok pedig annyira nem ismerték a belső területeket, hogy Sába királynője vagy Salamon király telepeinek vélték az építményeket, melyeket csak hallomásból ismertek?

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma