Beszélgetés Barabás Zoltán hagyatékáról

Barabás Zoltán újságíró, az Élet és Tudomány egykori főmunkatársa néhány éve, egészen fiatalon hunyt el. Fiai úgy döntöttek, hogy édesapjuk könyveit olyan helyekre juttatják el, ahol nagy hasznát tudják venni azoknak, így a kötetek nagy része a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolához került. Az intézmény nagy örömmel látta vendégül és vezette körbe az épületben az újságíró egyik fiát, Barabás Ambrust és kísérőit. Honlapunk munkatársa Barabás Zoltánról és a könyvadományról beszélgetett vele.

– Miért döntöttek úgy, hogy elajándékozzák édesapjuk könyveit, s miért választották épp a Rákóczi-főiskolát?
– Mivel mi ezeknek a könyveknek nem tudtuk hasznát venni, értékesíteni pedig nem akartuk azokat, a testvéremmel úgy gondoltuk, hogy az a helyes, ha fölajánljuk valakinek, aki használni tudja a gyűjteményt. Önmagamtól nem jutott volna eszembe a beregszászi főiskola, annak ellenére, hogy tudok a létezéséről. Ezek a könyvek Budapestről származnak, ahol édesapám több mint harminc évig volt az Élet és Tudomány című ismeretterjesztő hetilap munkatársa. Munkája kapcsán sok kutatóintézettel és oktatási intézménnyel állt kapcsolatban, ahol gyakran megfordult, hogy a munkatársakat új tudományos eredményekről „faggassa”. Amikor egy volt munkatársát kértem, hogy segítsen kapcsolatot találni azokkal az intézményekkel, kutatókkal – az egykori interjúalanyokkal és barátokkal – akik a könyveket hasznosíthatják, ő Vásárhelyi Tamást, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársát ajánlotta. Rajta keresztül, azaz az ő ajánlásával jutottam el ide Beregszászra, mert Tamás maga is gyakori látogatója a főiskolának, így pontosan ismerte az intézmény helyzetét, azt, hogy itt minden adománynak helye van. Ő megadta Kohut Erzsébet, a főiskola Biológia és Kémia Tanszéke koordinátorának az elérhetőségét, akivel felvettem a kapcsolatot, s eljutottunk ide. Amint láttuk, jó helyre kerültek a könyvek.

– Milyen jellegű könyvekről van szó?
– Ezek elsősorban biológiai témakörű kötetek, azon belül pedig egészen változatos tematikájú kézikönyvek és szakkönyvek, nem egy közülük egyetemi tankönyv Magyarországon.

– Mit érdemes tudni édesapjáról, Barabás Zoltánról?
– Édesapám biológia-kémia szakos tanárként végzett, majd később újságírói képesítést szerzett. Egy nyúlfarknyi tanári pálya után az ismeretterjesztés felé fordult, és végül teljes életpályáját ennek szentelte. Mindemellett a környezeti nevelési tevékenysége is meghatározó volt munkásságában – a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek is egyik alapító tagja volt. A magyarországi középiskolások számára minden évben megrendezett Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenynek hosszú éveken keresztül szervezője és zsűritagja volt – a versenyfeladatok szorosan összefüggnek az Élet és Tudománnyal is, mivel a lapban megjelent egyes cikkek tartalma a versenyfeladatokban visszaköszön.
Az Élet és Tudomány főmunkatársaként biológia, kémia, környezet- és természetvédelem témakörű cikkeket szerkesztett és írt. Munkája kapcsán nagyon sok interjút készített a legújabb tudományos eredményekről különféle kutatóintézetekkel.

– Követték őt ezen a vonalon?
– Nem, én teljesen más, igaz szintén természettudományos területen, geológusként végeztem. Az öcsém pedig szintén más jellegű tanulmányokat folytatott, bár őbenne annyiban követőre talált, hogy a mai napig szövegírással, szöveggondozással foglalkozik, ha nem is a tudományos területen.

– Ha jól tudom, Kárpátalja nem ismeretlen az Ön számára.
– Mivel hét éve elköltöztünk Budapestről, egy, az ukrán határ közelében található kis faluba, Panyolára, ezért viszonylag gyakran járunk át ide kirándulni, vásárolni. Mostanában a munkánkból kifolyólag pedig még gyakrabban ellátogatunk Kárpátaljára és a kárpátokon túli Ivano-frankivszki területekre.
Ezen kívül évről-évre részt veszünk a kétnapos határ menti világzenei fesztivált rendezésében Panyolán, ahol a helyi fellépőkön kívül majdnem minden évben kárpátaljai együttesek is fellépnek, így nem ismeretlen számunkra a kárpátaljai kultúra sem.