Egy író a szélsőbal- és a szélsőjobboldal között

A XX. század nem tartozott nemzetünk legfényesebb korszakai közé.A vesztes világháborúk és az azokat követő országcsonkítások mellett szociális problémák is terhelték az időszakot, a nemzet fennmaradásával, illetve a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésével kapcsolatos kérdésekre pedig több politikai-szellemi irányzat is válaszokat próbált találni, a szélsőjobboldaltól a szélsőbaloldalig. Az irodalmi élet képviselői sem vonhatták ki magukat a kiútkeresés alól, s az utóbbiak egyike volt Kodolányi János, aki – miközben mindkét szélsőséggel kacérkodott, majd szakított – az ún. népi írók táborának nagytehetségű tagjaként írta be nevét az irodalomtörténetbe.

A majdani irodalmár 1899. március 13-án született a Pest megyei Telki községben, Kodolányi Gyula pilismaróti erdész és Martinovics Ilona gyermekeként. Ám szülei négy év múlva elváltak, s mivel a gyermekek édesapjuk mellett maradtak, Pécsváradra követték őt, miután a családfőt kinevezték a Zengő völgyében fekvő település közalapítványi erdészévé. A kis János az elemi iskola első három osztályát itt, a negyediket viszont már a Vajszlói Római Katolikus Elemi Népiskolában járta ki, mivel apját időközben az Ormánság „fővárosába”, Vajszlóra helyezték mint főerdészt.

A kisfiú – visszaemlékezései szerint – már ez idő tájt, 6-7 évesen verseket kezdett faragni a maga szórakozására, főként magyar népdalok dallamaira, tizenhat évesen pedig első verseskötete is megjelent, Hajnal címmel. A fiatalember ekkor már a Pécsi Állami Főreálgimnáziumban tanult, ahol valósággal szenvedett a rideg légkör miatt. Szinte megváltás volt számára, amikor átírták a Székesfehérvári Reálgimnáziumba, ahol is befejezte középiskolai tanulmányait.

Hazatért Vajszlóra, ahol tanítóként helyezkedett el, majd hamarosan megismerkedett a szomszédos Csányoszró falu református lelkészével, a széles látókörű, nagy tudású Csikesz Sándorral, akivel életre szóló barátságot kötött, és a vele való beszélgetések, illetve gazdag könyvtára köteteinek az olvasása során mélyültek el történelmi, teológiai, filozófiai ismeretei. Hatására a református hitre is áttért, s csak pár évvel halála előtt tért vissza a katolicizmushoz… Vajszlói évei végén pedig, 1921. november 21-én feleségül vette egy helybeli gazda lányát, Csőszi Matildot, akivel Budapestre költöztek, ahol Kodolányi ifjonti hévvel be akart törni az irodalmi életbe. Ez a feltörés azonban egyáltalán nem ment simán. Sőt… Lakásból lakásba költözve nyomorogtak, vagyoni helyzetükön pedig az sem segített, hogy még ugyanebben az évben megjelent Üzenet enyéimnek c., harmadik és egyben utolsó verseskötete.

1922-ben azután tolla alól kikerült első elbeszélése, a Sötétség, mely napvilágot is látott a kor legszínvonalasabb irodalmi folyóirata, a Nyugat hasábjain. Novellájával már irodalmi sikert aratott, ám addig még sok víznek kellett lefolynia a Dunán, hogy megszabaduljon anyagi nehézségeitől. Mikes Lajos, a kor egyik mecénása, megannyi, szárnyait próbálgató irodalmár támogatója az Est-lapok irodalmi szerkesztőjeként rendszeres publikációs lehetőséghez juttatta a fiatal írót, ám az 1920-as évek elején tomboló hiperinfláció közepette nem sok hasznát vette a novelláiért kapott százezer koronás honoráriumoknak. Nem csoda, hogy Kodolányi korai elbeszéléseit és kisregényeit (Szép Zsuzsika, Kántor József megdicsőülése, Börtön, Sötétség) gyakorta komor alaphang, kemény naturalizmus, szenvedélyes baloldali hangvétel, irónia vagy maró gúny jellemzi, szereplői vagy szeretettelen, kicsinyes, önző személyek, vagy kiszolgáltatott áldozatok. Többükben is a parasztság helyzetével foglalkozott, illetve szociális kérdéseket vetett fel.

Az 1929-ben kitört gazdasági világválság kezdetén belépett az illegalitásban működő kommunista pártba, ám nemzeti érzelmű, az ideológiai határokon pedig túllépni tudó emberként nem tudott azonosulni a moszkovita, ideológiai kérdésekben pedig ridegen merev mozgalommal, és 1932-ben szakított is a párttal.

Ugyanebben az évben – Kodolányi János és más írók kezdeményezésére – megalakult az Írók Gazdasági Egyesülete (röviden: IGE), hogy védje a magyar irodalmárok gazdasági, illetve jogi érdekeit. Kodolányi – titkárként, majd főtitkárként, végül társelnökként – hatalmas szervezői, valamint hivatali munkát végzett, támogatásokat járt és utalt ki. Az ún. népi írók mozgalmának egyik vezetője lett, mely mozgalom igyekezett beemelni az irodalomba a parasztságot érintő szociális kérdéseket, s azok megoldási lehetőségeit is kereste. 1934-ben pedig végre jobbra fordult anyagi helyzete: a Magyarország c. lap ülőszerkesztője lett, és megszabadult filléres gondjaitól.

Közben a 30-as évek második felében megírta nagy népszerűséget és nem kicsiny anyagi hasznot hozó történelmi regényeit, a keleten maradt magyarok felkutatására induló s a Volga-menti Magna Hungáriát (Nagy (vagy: Régi) Magyarországot) megtaláló XIII. századi szerzetes, Julianus barát életét és történelmi felfedezőútját bemutató Julianus barátot, az 1200-as évek könyörtelen, hódító mongoljairól szóló A vas fiait, valamint a IV. Béla utóbb szentté avatott lányának emléket állító Boldog Margitot.

A II. világháború elején a magyarság sorsa iránt érzett aggodalom egy időre a szélsőjobboldalhoz sodorta, cikkeket jelentetett meg a Turul Bajtársi Szövetség hetilapjában, a Nemzetőrben, sőt egy ideig az újság főszerkesztőjeként is tevékenykedett, bár ekkor is elutasította a nemzeti függetlenséget veszélyeztető Hitler-barátságot, hamarosan pedig el is távolodott a szélsőjobboldaltól.

A világháború után hatalomra törő majd kerülő kommunisták egy időre elhallgattatták. Évekig nem jelenhettek meg művei, és csak a Rákosi-rendszer lezárulása, valamint az 1956-os forradalom kitörése és leveretése után, a Kádár-rezsim idején térhetett vissza az irodalmi életbe.

Napvilágot látott a Jézus Krisztus földi életét bemutató Én vagyok, a Mózes sorsát nyomon követő Az égő csipkebokor, az özönvíz témáját irodalmi formában feldolgozó Vízöntő (későbbi kiadásban: Vízözön), valamint a katasztrófa utáni újrakezdésről szóló Új ég, új föld c. regénye. Ekkoriban azonban már egyre súlyosabb problémát jelentett számára erősödő szívbetegsége, illetve cukorbetegsége, s végül is a diabétesz egyik szövődménye vezetett el 1969. augusztus 10-én bekövetkezett halálához.

Lajos Mihály