Felfedezték az eddigi legöregebb naprendszert

Ez idáig a tudósok úgy vélték: a bolygók kialakulásához szükség volt arra, hogy az első csillagnemzedékek tagjai termeljék meg a planéták megformálódásához elengedhetetlen nehezebb anyagokat, melyek nóva- és szupernóva-robbanások során szétszóródtak a világegyetemben, és beépültek a később formálódó naprendszerekbe. Ezáltal pedig az univerzum leggyakoribb anyagától és legkönnyebb elemétől, a hidrogéntől, valamint az ugyancsak könnyű héliumtól nehezebb elemekkel dúsultak fel azok a gáz- és porkorongok, melyekből megszülettek a későbbi csillaggenerációk fémekben gazdagabb képviselői, valamint a körülöttük keringő planéták. A kőzetbolygók létrejöttéhez pedig mindenképpen szükség volt a korai csillagokban megszületett nehéz elemekre. Most viszont olyan ősi kőzetbolygókat (Föld-típusú bolygókat) fedeztek fel, melyek megléte felvet egy nagy és válaszra váró kérdőjelet.
Tiago Campante, az angliai Birminghami Egyetem kutatója, Steve Kawaler, az amerikai Iowai Állami Egyetem tudósa, valamint munkatársaik a közelmúltban – az amerikai Kepler űrtávcső négy évet átfogó fotometriai adatainak elemzésével – öt Föld-típusú bolygóra bukkantak a tőlünk 117 fényévre lévő, 11,2 milliárd éves Kepler–444 csillag körül, mely 25 százalékkal kisebb, mint a Nap. (A fotometria az a tudomány, mely az elektromágneses spektrum 430 nm (nanométer) és 780 nm hullámhossztartományba eső sugárzásának, a látható fénynek a méréstechnikájával foglalkozik.) Az említett égitest pedig, mint Kawaler kifejtette, galaxisunk, a Tejút egyik legöregebb csillaga, s az első csillaggeneráció tagja, mely kozmikus léptékkel mérve nem sokkal a 13,8 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett ősrobbanás után született meg.
Hogyan derítették ki a csillag korát, s miként fedezték fel bolygóit? Kawaler és a kutatócsoport egy része a Kepler–444 oszcillácóit, a fényességében bekövetkezett periodikus, vagyis szabályosan visszatérő változásokat, ezeken keresztül pedig a csillag belsejében terjedő hanghullámok (akusztikus hullámok) tulajdonságait vizsgálta. Az akusztikus hullámok hatással vannak a csillag hőmérsékletére, a hőváltozások miatt az égitest fénye pulzálni fog, ebből a fénylüktetésből pedig következtetni lehet az objektum átmérőjére, tömegére és korára. Ám a fényességben bekövetkezett kicsiny változások nemcsak a hőváltozásokat jelzik, hanem a csillag körül keringő, előtte átvonuló bolygók meglétét is mutatják, melyek – napjuk előtt elhaladva – nagyon kis mértékben eltakarják a csillag egy részét, s alig észrevehetően, de lecsökkentik a látszólagos fényességét. Ennek változásaiból pedig következtetni lehet a planéták nagyságára és arra, mennyi idő alatt kerülik meg napjukat, milyen közel vannak hozzá.
Az öt kísérőégitest méretei a Merkúr és a Vénusz méretei közé esnek, átmérőjük a Föld átmérőjének 0,4-0,74 százaléka, tehát kőzetbolygók. Csak sajnos, egyikük sem csillaguk lakhatósági zónájában kering, hanem roppant közel a napjukhoz. A legkülső 9,7, a legbelső pedig 3,6 földi nap alatt megkerüli csillagát, felszínük még a Merkúr Nap felőli féltekéjének felszínétől is sokkal forróbb, pedig ott akár 425 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Így nem lehet folyékony víz a felszínükön, s ezért élet sem lehetséges rajtuk. Meglétük viszont arra utal, hogy már hétmilliárd évvel naprendszerünk kialakulása előtt is születtek bolygók a világegyetemben, s az sem lehetetlen, hogy évmilliárdokkal ezelőtt is megteremtethetett valahol az élet. Felmerül viszont a kérdés: honnan lettek azok a nehéz elemek, melyek szükségesek voltak a most felfedezett kőzetbolygók s esetleges más, ősi Föld-típusú bolygók kialakulásához. A válasz még várat magára…

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma