Hetvenöt évvel ezelőtt robbantották fel az első atombombát

„Szólt a Magasztos Úr: Most Én vagyok a Halál, világok pusztítója” – írta le J. Robert Oppenheimer a bomba erejét és az emberiség történelmére gyakorolt hatását a hinduizmus egyik szent könyvét, a Bhagavad-gítát idézve.

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. július 16-án végezte el az Egyesült Államok az első kísérleti atomrobbantást az Új-Mexikóban található Almagordo légibázis közelében, a Jornada del Muerto-sivatagban. A Szentháromság-hadművelet (Operation Trinity) névre keresztelt kísérletet Julius Robert Oppenheimer vezette.

J. Robert Oppenheimer (1904–1967) elméleti fizikus a Manhattan-terv tudományos igazgatójaként, a Los Alamos-i Laboratórium vezetőjént irányította az atombomba fejlesztését. Olyan magyar származású tudósokkal dolgozott együtt, mint Teller Ede (1908–2003), Neumann János (1903–1957) és Szilárd Leó (1898–1964), aki később petícióban tiltakozott az atombomba harci bevetése ellen.

A Manhattan-tervet 1942 júniusában indították el azzal a céllal, hogy nukleáris fegyvert fejlesszenek ki az Egyesült Államok számára. A hadsereg részéről Leslie Groves vezérőrnagy irányította a projektet az indulásától egészen 1946-ig. A Manhattan-tervet végül 1947-ben zárták le, mai értéken 21 milliárd dollárt is meghaladó összköltéssel, amibe az 1945-ben felrobbantott négy atombomba (így a Szentháromság-hadműveletben felhasznált próbabomba, a Hirosimára ledobott Little Boy, a Nagaszakira ledobott Fat Man és egy felhasználatlan Fat Man) ára is beletartozott.

A „Szerkentyű” (Gadget) néven emlegetett kísérleti atombombát egy harminc méter magas vasszerkezetű toronyban robbantották fel, amely a robbanás során egyszerűen elpárolgott. A plutóniumalapú bomba összeszerelését Norris Bradbury irányította, aki Oppenheimert követte a Los Alamos-i Laboratórium élén. A bomba végleges összeszerelésére július 13-án került sor, míg az élesítésre a robbantás előestéjén, a robbantótorony tetején július 15-én, 22-00-kor.

Az első atomrobbantást a helyszínen követte mások mellett Enrico Fermi, Richard Feynman és Neumann János is. A helyszíni megfigyelők többsége a robbantótoronytól 32 kilométerre lévő fedezékekben nézhette végig a robbantást. Csak egy tízfős VIP-vendégekből álló csapat nézhette végig a szintén 32 kilométerre lévő Compania-magaslatról a robbantást.

„Döngesd szívem, Szentháromság, ne csak kopogtass; / védj, sugallj, ne csak ragyogj; / hogy állni tudjak, dönts le, / haragod küldd rám, cibálj, égess, új létet adj” – ezek John Donne, 17. századi angol költő szavai, akinek XIV. szonettje inspirálta Oppenheimert arra, hogy Trinitynek keresztelje a kísérleti projektet. Kortárs beszámolók szerint olyan fényes volt a robbanás, hogy „aznap kétszer kelt fel a nap”.

A reggel fél hatkor felrobbantott atombomba húsz kilotonna TNT-nek megfelelő energiát szabadított fel, és egy másfél méter mély, kilenc méter széles krátert hagyott maga után. A kráterben radioaktív, zöldes színű, üvegszerű anyag jött létre a robbanás hatására, amit trinititnek neveztek el.

A robbanás látható volt egész Új-Mexikóban, de a szomszédos Arizona és Texas államok határán is. Az éles felvillanást követően hatalmas, csaknem másfél kilométer átmérőjű tűzgömb emelkedett fel alig egy perc alatt, nyomában pedig megjelent a tizenkét kilométer magasságig felkúszó, jellegzetes gombafelhő. Oppenheimer egy későbbi interjúban a bomba erejét és az emberiség történelmére gyakorolt hatását a hinduizmus egyik szent könyvét, a Bhagavad-gítát idézve így írta le: „Szólt a Magasztos Úr: Most én vagyok a Halál, világok pusztítója.”

A robbantást eredetileg a július 18–21. közötti időszakra ütemezték, a meteorológiai előrejelzések szerint ekkor jobb légköri viszonyok jellemezték volna a környéket. Az amerikai elnök, Harry S. Truman azonban mindenképpen a július 17-én kezdődő potsdami konferencia előtt akarta végrehajtani a robbantást, hogy erőt demonstráljon későbbi hidegháborús ellenfele, Sztálin előtt.

A sikeres atomrobbantás helyét ma egy 3,7 méteres lávakő obeliszk jelzi, amelyet 1965-ben állítottak. A robbantás alaptábora és a teljes környék történelmi emlékhelynek számít, ami csak évente két alkalommal látogatható.