Káros mutációk is hozzájárultak a gyapjas mamutok kihalásához

Egy friss vizsgálat szerint az utolsó fennmaradt gyapjas mamutok olyan sok genetikai mutációra tettek szert, ami gyakorlatilag garantálta kihalásukat.

A mamutok valamikor a legelterjedtebb, nagy testű növényevők közé tartoztak Észak-Amerika, Szibéria és Beringia (a Szibériától a kanadai Yukonig elterülő régió, mára nagyrészt víz borítja a Bering-szorosnál) területén. Először 700 ezer éve jelentek meg, de a legutóbbi jégkorszak végén, mintegy 10 ezer éve, állományuk hirtelen hanyatlásnak indult.

A PLoS Genetics folyóirat friss számában megjelent tanulmány ritka betekintést enged abba, hogyan változik a génállomány egy faj kipusztulásával.

A legutóbbi jégkorszak vége felé – 11 ezer 700 éve – a gyapjas mamutok lakókörzete Szibériától Észak-Amerika hűvösebb régióiig terjedt. Ám 4000 évvel ezelőtt a szárazföldi mamutok kihaltak, és csak 300 egyed maradt fenn a szibériai partoknál fekvő Wrangel-szigeten. Az apró állomány 3700 évvel ezelőttig élt, majd a faj végleg eltűnt.

A kutatók egy 4000 évvel ezelőtt élt mamutból kivont DNS-ben lévő genetikai mutációkat vették szemügyre, majd összehasonlították őket egy 45 ezer évvel ezelőtt élt állatból származó genetikai anyagéval.

Az elemzés feltárta, hogy a szigeti mamut rengeteg káros mutációt halmozott fel genomjában. Mindez azt sugallja, ahogyan a tengerszint emelkedett és elzárta a Wrangel-szigetet a kontinenstől, a mamutok apró populációja és a beltenyészet a természetes szelekció folyamatát hatástalanította.

Nagyobb állományokban a természetesen előforduló mutációkat a versengés kigyomlálja. De az ilyen apró populációknál nincsen semmiféle mechanizmus, ami meggátolná, hogy a mutációk átadódjanak a következő generációnak, minek folytán felhalmozódtak a mamutgenomban olyan káros változások, amelyek a DNS nagyobb darabjait törölték, vagy szétzilálták a gének olvasásának és dekódolásának folyamatát.

Míg a szerzők kifejtették, analízisük csak egyetlen wrangel-szigeti egyedre korlátozódott, a „genetikai összeomlás” valószínűleg a fennmaradt mamutokat is érintette.

Az összehasonlító vizsgálat ritka lehetőséget ad a kutatóknak feltérképezni, mi történik a génállománnyal egy populáció hanyatlásakor, emellett alátámasztja a létező teóriákat az apró populációs méretből fakadó genomdegenerálódásról.

A kutatás egyben figyelmeztetés is a szakembereknek azzal kapcsolatban, hogy az elszigetelt állatok kisebb csoportjainak megőrzése nem elegendő hozzá, hogy gátat szabjon a beltenyészet és a genetikai összeomlás káros hatásainak.