Paleoasztronauták az ősi Afrikában?

A dogon rejtély

Felkeresték-e a múltban a Földet idegen bolygók ősi csillaghajósai (paleoasztronautái)? A Világegyetem melyik részéből érkezhettek? Adtak-e át tudományos, technikai ismereteket az ókori embereknek? Visszatérnek-e valaha mai leszármazottaik? A múlt számos meghökkentő emléke arra utal, hogy több esetben nem légből kapott spekulációkkal állunk szemben, hanem egykori idegen űrhajósok földre szállásának emlékét őrzik a rejtélyes tárgyak, a meghökkentő ábrázolások, a különös legendák, a meglepő ismeretek. Az utóbbiak közé tartoznak a nyugat-afrikai dogon nép csillagászati tárgyú elképzelései is, melyek okkal képesztik el az embert.
A Szaharától délre, Mali középső részén, a Niger folyó nagy kanyarulatánál emelkedik a Bandiagara-fennsík, a mintegy félmillió lelket számláló dogon nép otthona. Történelmük kezdetei az idők ködébe vesznek, csak azt tudjuk róluk, hogy valahonnan északkeletről vándoroltak e tájra, és a XIII–XVI. század között telepedtek le a fennsíkon. Írásbeliséggel sohasem rendelkeztek, hagyományaikat szóbeli úton adták át nemzedékről nemzedékre.
Azután 1931-ben két francia kutató, Marcel Griaule antropológus és Germaine Dietlen néprajzkutató kezdte behatóan tanulmányozni az akkor francia gyarmati uralom alatt élő dogonokat: embertani képüktől – életmódjukon át – a hagyományvilágukig, s csaknem húsz évet töltve el körükben, alapos ismereteket szereztek róluk. Griaule-t egy idős, vak bölcs, Ogotemmeli, valamint a dogon papok bevezették hitük világába, megismertették vele rendkívül különös mondáikat és meghökkentő csillagászati ismereteiket.
Természeti nép voltuk dacára nem sok-, hanem egyistenhívők. A világ teremtéséről azt tartják, hogy kezdetben csak Amma istenük létezett, aki egy gömbbe volt zárkózva, ezenkívül semmi sem volt, még csak idő sem. Mint mondják: nem lehet arról beszélni, hogy ez az állapot meddig tartott, és mikor volt. Majd – hitük szerint – Amma kinyitotta a szemét, méhéből pedig spirális alakban kiáradt a mindenség. Azt vallják, hogy a Föld egy spirálisan mozgó csillagvilág része, de emellett sok hasonló, spirálisan forgó világ is létezik… Az egész teremtettség egy helyről való kiáramlásának a gondolata, valamint az az elképzelés, hogy a teremtés előtt idő sem volt, az ősrobbanás modern kori elméletére hajaz. A spirál alakban forgó csillagvilágok leírásában pedig lehet, hogy a tömegközéppontjuk körül keringő spirális galaxisok képzete jelenik meg. Mert bár a csillagvárosok nem spirálisan mozognak, hanem köröket írnak le forgásuk során, ám mindenképpen figyelemreméltó az elképzelés, hogy a csillagvilágok forognak. Ha a dogonok valakiktől átvették kozmológiai nézeteiket, elképzelhető, hogy az idők során összekeverték a spirális galaxisok spirálszerkezetét a csillagvárosok keringésével…
A semmilyen csillagászati műszerrel sem rendelkező bennszülöttek heliocentrikus világképpel rendelkeztek, tudták, hogy – a Naprendszer többi bolygójához hasonlóan – a Föld kering a Nap körül, ráadásul – a többi planétával együtt – ellipszis alakú pályán, miközben a saját tengelye körül is forog. Megjegyzendő, hogy a heliocentrikus világkép atyja, a jeles lengyel asztronómus, Nikolausz Kopernikusz a XV–XVI. században még kör alakúaknak vélte a bolygópályákat. Azok ellipszis alakjára csak a XVII. században jött rá a nagy német csillagász, Johannes Kepler… Ugyanakkor a dogonok naivan azt hitték, hogy a forgó Föld lapos, a szárazföldet sós víz veszi körül, s azt egy farkába harapó kígyó övezi (megdöbbentően pontos ismeretek és primitív elemek keverednek hát a bennszülöttek csillagászati elképzeléseiben).
De folytassuk is a dogonok asztronómiai ismereteinek a vizsgálatát… A bennszülöttek különbséget tudtak tenni a bolygók és a holdak között, tisztában voltak vele, hogy az előbbiek a Nap, az utóbbiak a planéták körül keringenek. Tudomásuk volt róla, hogy a Hold száraz, halott világ. S teleszkópok nélkül is tudták, hogy a Jupiternek van négy nagy holdja (ezek az ún. Galilei-holdak, melyeket a kiváló olasz csillagász, Galileo Galilei fedezett fel – távcsövével – a XVII. sz. elején, azóta pedig tíznél is több kisebb kísérőt is felfedeztek az óriásbolygó körül), s ugyancsak ismert tény volt számukra, hogy a Szaturnusznak gyűrűje van, bár a gyűrűrendszer finom, összetett szerkezetét nem ismerték.
Még elképesztőbbek a Szíriusszal kapcsolatos elképzeléseik és a hozzá kapcsolódó legendáik. A nevezett, kékesfehér fényű óriáscsillag mindössze 8,7 fényévre van tőlünk, és az északi égbolt legfényesebb csillagaként ragyog. Évezredekig azt hittük róla, hogy magányos égitest, Friedrich Wilhelm Bessel német csillagász azonban 1845-ben – a Szíriusz pályaingadozásai alapján – rájött, hogy kell lennie egy kicsiny csillagtársának. A Szíriusz A-hoz nagyon közel keringő égitestet viszont elsőként csak 1862-ben pillantotta meg – vadonatúj teleszkópjával – az amerikai optikus és asztronómus, Alvan Graham Clark. A Szíriusz B-nek elnevezett égitest egy fehér törpe, melynek átmérője nem nagyobb a Földénél, anyaga azonban iszonyatosan sűrű, sűrűsége 124 000 g/köbcentiméter, és ötven év alatt kerüli meg a Szíriusz A óriáscsillagot.
Az afrikai szavannán pásztorkodó, földművelő, technikailag elmaradott dogonok hagyományvilágában ugyanakkor régóta elevenen élt az az elképzelés, hogy az általuk Szigi tolo-nak nevezett Szíriusz A mellett van egy Po tolo nevű kísérőcsillag, mely nagyon kicsi, de nagyon nehéz, sok ember sem tudná megemelni egyetlen kis darabját sem. S tudták, hogy e kísérőcsillag ötven év alatt kerüli meg a Szigi tolo-t. Vagyis ismerték a Szíriusz B-t. Ráadásul azzal is tisztában voltak, hogy a tényeknek megfelelően, a kisebb égitest ellipszis alakú pályán kering. Ezen túlmenően, a dogonok szerint egy harmadik csillag is kering a Szíriusz-rendszerben, az Emme ya tolo. És tény, hogy a Szíriusz B pályamozgásában vannak zavarok, melyek egy eddig fel nem fedezett égi kísérő meglétére utalhatnak. Az idei nyáron sort is kerítettek a Szíriusz-rendszer beható tanulmányozására, ám kiderült, hogy a Szíriusz A egy Csillagászati Egységnyi körzetében nyoma sincs egy nyolc Jupiter-tömegnél nagyobb égitestnek. Tehát vagy nincs Szíriusz C (mely ha létezne, a feltételezések szerint barna törpe lenne), vagy van, csak messzebb kering a Szíriusz A-tól. A kérdés tisztázása végett további kutatásokra van szükség…
Most pedig foglalkozzunk a dogon rejtély legmeghökkentőbb elemével. A bennszülöttek szerint valamikor a régmúltban a Szíriusz-rendszer egyik bolygójáról hal- és emberi vonásokkal egyaránt rendelkező, nagy tudású lények szálltak le „bárkákon” a dogonok közé, s ők adták át nekik csillagászati ismereteiket. Elsőként egy Ogo nevű lény vetődött hozzájuk, hajótöröttként (vagy inkább űrhajótöröttként). Egy másik lény, Nommo viszont már ide is akart eljutni. „Bárkája” pörgő-forgó leszállásáról homokrajzokat készítettek, illetve azt mondták, hogy a jármű leereszkedésekor Nommo szava szállt a négy égtáj felé, és olyan hangja volt, mintha a Debo-tó melletti kis barlangban lévő négy hatalmas kőtömböt speciális ritmus szerint ütögették volna… Tehát valamilyen erős, robajló, lüktető hangot igyekeztek leírni… Nommo lábnyomáról pedig azt mesélték, hogy az olyan volt, mint egy rézszandál nyoma. Vajon egy űrhajóscsizma recés nyomára gondoltak? Idegen asztronauták szálltak le réges-régen a dogonok máig sem ismert őshazájában, és tőlük erednek a bennszülöttek meglepően pontos csillagászati ismeretei, miközben egyes ismeretek módosultak a szájhagyományban, és kifejezetten primitív elképzelésekkel is ötvöződtek? Mikor libben fel teljesen a fátyol a dogon rejtélyről?

Újfalussy Géza

Kárpátalja.ma