Természetes képződmények vagy egy civilizáció hagyatékai?

Évtizedek óta kérdőjelek sorakoznak megannyi, az Atlanti-óceán mélyén felfedezett rejtélyes képződmény kapcsán, melyekre mindmáig nem születtek egyértelmű válaszok. Különös sziklaformációk lennének? Vagy egy – még az utolsó eljegesedés idején virágzó – ősi civilizáció romjai emelkednek az Atlanti-óceán sekély vizeiben, a Mexikói-öböltől – a Bahama-szigetcsoport melletti tengerrészeken át – az Azori-szigetek és Madeira part menti vizeiig? Létezhetett-e egy atlanti-óceáni civilizáció a Würm-glaciális idején, amikor a roppant jégmezők annyi vizet kötöttek meg, hogy a világóceán szintje 130 méterrel alacsonyabban állt, mint ma, s jelenkorunk megannyi sekély, part menti tengerrésze szárazföld volt? S ha csakugyan emberkéz alkotta e képződményeket, hová tűnhettek a rejtélyes építők?
Az első kérdőjel még a II. világháború idején merült fel, amikor szállítógépek pilótái jelentették: az Azori-szigetek déli parti vizeiben mintegy 30 méteres mélységben emberkéz által emelt épületek romjai láthatók, ha a víz is tiszta, s a napsugarak is olyan szögben érik a tengert, hogy a legjobban átvilágítják azt. Ám jelentéseiket azóta sem követték kutatások…
Ezer kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceán sekély part menti vizeiből emelkedik ki a Bahamák szigetcsoport, mely a legutolsó eljegesedés idején egyetlen összefüggő szárazulatot alkotott. A szigetvilág egyik tagja Andros szigete, melynek tengerbe bukó partjainál a francia Archimede tengeralattjáró széles kőlépcsősornak tűnő képződményt fedezett fel, mely talán az egykori tengerpartról vezetett fel arra a fennsíkra, mely ma nem más, mint maga az Andros sziget . Négy év múlva pedig ugyanezen a környéken, a Bahama-szigetek nagy zátonya fölött átrepülő Robert Bush amerikai teherszállítógép-pilóta egy szabályos téglalap alakú objektumot vett észre a sekély vízben, melyet szerencsére le is fényképezett. A fotó felkeltette több búvár és geológus figyelmét, akik odahajózva alábuktak a tengerbe és feltérképeztek egy 20 méter széles, 50 méter hosszú romos építményt, melynek élei derékszögekben törtek meg. Az építmény egy nagyobb és egy kisebb helyiségből állt, melyeket egyenes fal választott el egymástól.
Nemsokára pedig egy langusztahalász arra hívta fel Dimitri Rebikoffnak, az amerikai Tenger Alatti Kutatások Intézete alapítójának a figyelmét, hogy a szintén a Bahamákhoz tartozó Bimini-sziget mentén hatalmas romok hevernek a mindössze hat méter mély vízben. Rebikoff búvárcsoportjával alámerült a megadott helyen, s egy óriási, nem egy esetben öt méter oldalhosszúságú kőtömbökből egyberótt, hatszáz méter hosszú, teljesen egyenes kőfalra bukkantak, mely egyik végén derékszögben behajlott, a 600 méter hosszú falhoz pedig három kisebb, merőleges fal csatlakozott. Előbb kikötőgátra és hozzá kapcsolódó mólókra gondoltak a kutatók, s bár szkeptikus tudósok természetes képződménynek vélték az objektumot, Rebikoff kimutatta, hogy a falak olyan kemény mészkőből állnak, amilyen nem fordul elő a Bimini-szigeten, tehát máshonnan szállították oda a kőtömböket. A búvárok mérőzsinórt is feszítettek ki a fal éle mentén, és bebizonyították, hogy a falat alkotó kőtömbök egyenes sort alkotva illeszkednek egymáshoz.
De csakugyan kikötő lett volna? Nem valószínű. Az eljegesedés vége előtti tengerszint-emelkedés előtt az építmény magasan az óceán fölött állt. Továbbá a kőtömböket körülölelő iszap szivattyúzásával kimutatták, hogy a kőtömbök mindegyike négy darab, négyszögletes oszlopon nyugszik. Tehát egy óriási építmény tetőgerendáit és azok tartóoszlopait fedezték fel. Az úja és újra visszaáramló iszap miatt azonban nem állapíthatták meg, milyen magasak is ezek az oszlopok. A sziget körüli tengerrészt kutatva pedig később rájöttek, hogy a kőlapok sora itt is, ott is előbukkan az iszap alól, végig a Bimini-sziget jelenlegi partjai mentén. Tehát egy gigantikus építmény vette körül a sziget akkori csúcsát… A Biminit egykor övező, tőzeggé alakult mangroveerdő növényi anyagának radiokarbonos kormeghatározási vizsgálata kimutatta, hogy a terület 8-10 ezer éve merült el a habokban. Így a romok is ugyanilyen korúak lehetnek. Távolabb pedig, a mélyebb vizekben újabb falak, kőemelvények, lépcsős piramisok sorakoznak. Míg Andros szigetétől nyugatra három nagy, koncentrikus köröket formázó kőépítmény látható a légi felvételeken.
Nyugat felé haladva újabb különös képződmények emelkednek ki a tengerfenékből. Floridától mintegy 40 kilométerre délre, többször tíz méteres mélységben, szonár és zárt láncú tévé segítségével felfedeztek egy homályosan látható, de lépcsős piramisra hasonlító objektumot. Tenger alatti hegy vagy emberkéz emelte gúla? A kérdés tisztázása további kutatásokat igényel, akárcsak a Kubától északra található, rommezőnek tűnő képződmény. Délebbre, a Yucatán-félsziget partjain ősi utak folytatódnak a tengerben, melyek egészen a mély vízig nyomon követhetők. Az Egyesült Államok atlanti partjai mentén pedig – mely a Würm-glaciális idején szárazföld volt – út húzódik a tengerben. A Delaware-félsziget mellett feltérképeztek egy mintegy tíz kilométer hosszú tenger alatti falat. Rhode Island állam partjai mentén pedig, mindössze 15 méteres mélységben kőfalakra és egy kör alakú építményre bukkantak.
S most térjünk vissza az óceán keleti vizeibe… Madeira szigete mellett 1974-ben a Petrovszkij akadémikus szovjet oceanográfiai kutatóhajó búvárjai víz alatti fényképeket készítettek a tenger alatti Ampére-hegy csúcsánál, 180 méteres mélységben, s azokon kőműves munkával készült falak és egy hatalmas lépcső vált láthatóvá…
Ám a régészet, s pláne a víz alatti régészet drága dolog. És sajnos, nagyon nehéz áttörni az előítéletek és a hivatalosan elfogadott elméletek falát, melyek lehetetlennek tartják, hogy a mi civilizációnk előtt létezett volna egy fejlett kultúra az utolsó eljegesedés idején. Így még várni kell rá, hogy egy, a kollégái által sokáig lemosolygott Schliemannhoz hasonló, dúsgazdag és a maga igazában sziklaszilárdan biztos régész végleg bebizonyítsa egy eltűnt atlanti-óceáni civilizáció egykori meglétét.

Újfalussy Géza

Kárpátalja.ma