Több mint 210 millió éves a korallok és algák kapcsolata
Az algák és a modern korallok kölcsönösen előnyös kapcsolata, amely az algáknak menedéket, a koralloknak színt, míg mindkettőnek tápanyagot szolgáltat, több mint 210 millió évre tekint vissza egy új tanulmány szerint.
A nemzetközi kutatócsapat eredményei, miszerint ez a szimbiotikus kapcsolat a korallzátonyok globális elterjedésének idején fejlődött ki, azt sugallja, hogy az algák és korallok összefonódása létfontosságú a tengeri élővilág mintegy negyedének otthont adó zátonyok egészségi állapotának fenntartásához.
A képződményeket jelenleg az óceáni melegedés veszélyezteti, minek folytán elűzik algáikat és kifehérednek.
A Science Advances folyóiratban megjelent tanulmány bizonyítékot talált eme korall-alga szimbiózisra több mint 210 millió éves, a kései triászra visszatekintő, megkövesedett korallvázakban. (Ekkoriban jelentek meg az első dinoszauruszok, és a földi kontinensek még egyetlen földtömegben, a Pangeában egyesültek.)
Bár a szimbiotikus kapcsolatot manapság a zátonyok fennmaradása egyik zálogának tartják, mostanáig kevésbé volt egyértelmű, az ősi koralloknál is hasonló helyzet állt-e fenn.
Amellett, hogy megerősítették, a kapcsolat a triászra tekint vissza, a tanulmányban azt is feltárták, hogy a korallok tápanyagszegény tengeri környezetekben éltek – amelyek nem sokban különböztek napjaink szubtrópusi vizeitől -, ahol a szimbiózis fontos szerepet játszott a zátonyok fejlődésében.
A korallok szöveteiben a dinoflagelláták csoportjába tartozó algák élnek. Fotoszintézissel tápanyagokat termelnek, ezek egy részét átadják a korallsejteknek. A korall cserébe végtermékként ammóniát bocsát ki, amelyet az algák tápanyagként elfogyasztanak.
A kapcsolatrendszer révén a tápanyagok a korallban hasznosulnak újra – nem pedig elúsznak az áramlatokkal -, és jelentősen növelhetik tápanyagfelvételét. A szimbiózis emellett segíti a zátonyépítést is: az algáknak otthont adó korallok akár tízszer gyorsabban halmozzák fel a zátonyokat alkotó kalcium-karbonátot, mint nem szimbiotikus rokonaik.
A szimbiózis történetének feltárása nem indult egyszerűen, mivel a dinoflagellátáknak nincsenek kemény vagy csontos testrészeik, amelyek megkövesedhetnének.
Ezért a kutatók három olyan nyomtípust kerestek a korallfosszíliákban, amelyek az algák valamikori jelenlétére utalhatnak, úgymint megkövesedett mikrostruktúrákat, a szén és oxigén, illetve a nitrogén izotópjainak mennyiségét. Mindegyik vizsgálat szimbiózisra utalt.
A szerzők szerint annak ellenére, hogy algát nem találtak a kövületekben, eredményeik tanúsítják, hogy a parányok kémiai lenyomata megmaradt, a korallok tápanyagszegény környezetben éltek és szimbiotikusak voltak.
A vizsgálatban tanulmányozott kövületeket a törökországi Antalya hegyvidékes területén gyűjtötték be. Az ősi korallok életükben a Thetisz-tenger sekély, napsütötte vizében éltek.