Ahol kőkemény küzdelem magyarnak lenni

A határon túli magyar fiatalok anyagi és kulturális erőforrásairól, életmódjáról, valamint értékrendszeréről ad átfogó képet a MOZAIK2011 című tanulmánykötet.

A vizsgálat felszínre hozta az identitással, a magyar nyelvvel, a munkavállalással, a családi élettel kapcsolatos attitűdöket. Bizonyos területeken gyengülő identitás figyelhető meg, míg például Kárpátalján és a Vajdaságban a magyarság felvállalása is problémát okoz.
MOZAIK2011 címmel a határon túli magyar fiatalok mindennapjait ismertető tanulmánykötetet mutatott be a napokban a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI). A tanulmánykötet céljai között kiemelt jelentőséget kap, hogy – a lehetőségek mentén – képet adjon a határon túli magyar fiatalok anyagi és kulturális erőforrásairól, életmódjáról, valamint értékrendszeréről. A szerzők kiemelten fontosnak tartották, hogy a könyvben megjelenő tanulmányok a tömb- és szórvány magyarságban élő fiatalok gondolkodását is bemutassák. Az irományok egyben tükrözik a helyi értelmiség viszonyát is saját régiójukhoz, ugyanis döntően határon túli fiatal szerzők írásain keresztül mutatják be az elmúlt évtized folyamatait. A dolgozat a kutatásba bevont régiók polgárai, döntéshozói, szervezetei, kutatóműhelyei, továbbá a magyarországi érdeklődő közönség számára is hasznosítható, érdekes és helyenként – a magyarországi közvélemény számára – eddig kevésbé ismert folyamatokat, attitűdöket kíván bemutatni. A fókuszcsoportos vizsgálatok az indentitás (állampolgárság), a család (házasság, a gyermek és a vegyes házasság), az oktatás, a kultúra és a nyelvhasználat, valamint a munkavégzés dimenzióit vették górcső alá. Ugyanakkor a helyi szervezőkkel és kutatókkal való egyeztetés után helyi, speciális témák is sorra kerültek.
A szerkesztők és a – főleg fiatal, határon túli – szerzők fontosnak tartották, hogy a szomszédos országok magyarlakta régióit (tömb- és szórvány magyarság) érintő hosszú távú oktatáspolitikai, külpolitikai kezdeményezések várható hatásairól és megítéléséről, valamint az egyes országok európai uniós integrációjáról, a területen élő magyarság EU-hoz és az anyaországhoz való viszonyáról minél pontosabb elemzéseket készítsenek. A szerkesztők reményei szerint a MOZAIK2011 vizsgálat a kutatásba bevont régiók polgárai, döntéshozói, szervezetei, kutatóműhelyei részére is hasznosítható adatokkal szolgál.
A MOZAIK2011 kutatás mind módszertani (empirikus szociológia), mind tartalmi (vizsgálati dimenziók), mind pedig szakmai együttműködés (magyarországi és határon túli kutatóműhelyek együttműködése) szempontjából szerves folytatását képezi a maga nemében teljesen unikális MOZAIK2001 elnevezésű kutatásnak – tudta meg lapunk Bauer Bélától. A 2001. évi adatfelvétel 2011-ben való megismétlése és kibővítése átfogó tudományos alapot jelent mind a szakma, mind a politikai döntéshozatal számára. Tudományos hasznossága felbecsülhetetlen, hiszen a 2011. évi felvétel a 2001. évi empirikus társadalomtudományi alapkutatás szerves folytatása. Ahogy a MOZAIK2001, úgy a jelenlegi vizsgálat is hivatkozási alappá, mintává válhat, illetve friss adatokkal szolgálhat a régiókat és a vizsgálati témákat érintően. A MOZAIK2011 kutatásból ez idáig a kvalitatív – fókuszcsoportos – szakasz valósult meg. A kutatás a Magyarországot körülölelő összes állam magyar identitású, illetve nemzetiségű fiataljait vizsgálta, így kiterjedt azokra a szomszédos országokra is, ahol jóval kisebb arányban élnek magyar fiatalok. Ezekben az országokban két csoportot, a többi országban pedig egyenként négy csoportot (Romániában 6 csoportot) vizsgáltak. 2011 tavaszán a táblázatban jelölt országokban és területeken készültek fókuszcsoportos interjúk.

mozaik2011

A vizsgálat során több kérdéskör is árnyaltabb megvilágításba került – fogalmaztak az MNO-nak a kutatók. Például az identitás kérdésköre – főleg a kisrégiók esetében – bizonytalanságokkal terhelt, míg a nagyrégiók esetében eltérő gondolkodás mutatható ki a tömbben, illetve a szórványban élő fiatalok között. Eltérő a helyzet az asszimiláció, a vegyes házasság és a magyar nyelv használatának kérdésében is.

Őrvidéken asszimilációs sokk, a horvátoknál érdemes tudni horvátul is

Az őrvidéki (Ausztria) magyar fiatalok esetében bizonytalanság volt kimutatható a magyarság felvállalása kapcsán azzal együtt, hogy „a kettős állampolgárság kérdéskörénél kristályosodott ki, hogy a többség osztráknak tartja magát”. A kutatás egyfajta asszimilációs sokkról tesz említést. Noha a magyarság érzés szintjén tetten érhető és erre büszkék is, mégis kiderült, hogy találkoznak olyan magyarral, aki szégyelli magyarságát. További érdekesség, hogy más régiók magyar fiataljaival ellentétben nem a magyart, hanem a német nyelvet részesítik előnyben az írás-olvasás, az internet és a kulturális javak fogyasztása esetén is. A magyar nyelvről mint idegen nyelvről gondolkodnak – hívta föl a figyelmet Bauer. Mivel a közösségi oldalak csak az elmúlt nyolc-tíz évben kezdtek teret nyerni, csak későbbi vizsgálatok alapján lehet képet kapni arról, hogy az internet mennyire segít a magyar identitás megőrzésében – felelte a neves szociológus az MNO kérdésére.
Dél-Baranyában erősebb identitástudatot tárt fel a vizsgálat, mivel a kutatásban részt vevők magyarnak vallják magukat. Ez főleg – az őrvidéki magyar fiatalokkal ellentétben – a nyelvhasználat, „a kultúra és a tradíciók ismeretében” érhető tetten. Érdekes, hogy míg más térségbeli országokban a magyar nyelv előnyt jelent, addig ez Horvátországban nem érvényesül, hiszen például a munkaerőpiacon alapfeltétel a horvát nyelv alapos ismerete.

Ahol a legkeményebb szitu felvállalni a magyarságot

A kutatás megállapítása szerint magyarnak lenni a Vajdaságban és Kárpátalján a legnagyobb kihívás. A Vajdaságban „magyarnak lenni sokak számára félelemmel, a fenyegetettség érzésével egyenlő”. Többen is beszámoltak fizikai agresszióról, s kiderült az is, hogy az alkalmazkodás van jelen eszközként a fenyegetettségérzés ellenszereként. A negatív légkört jól szemlélteti a vegyes házasságokkal kapcsolatos álláspont is, hogy miközben „egy magyar asszonynak mindenben alá kell vetnie magát a szerb férjnek”, mégis sokan vállalnák, mert a „szerb” férj veszélyhelyzet esetén védelmet jelenthet. A vizsgálat szerint a fiataloknál a délszláv háború jelenti az alapélményt, aminek egyik következménye a magyarok elvándorlása és a szerbek betelepítése volt. Míg a helyi szerbek nem, addig a betelepült szerbek szemét csípik a magyarok, ami agressziót vált ki belőlük. A konfliktusok is személyközi, nem pedig intézményi szinten jelentkeznek – hívja fel a figyelmet a tanulmánykötet. A Kárpátalján élő magyar fiatalok számára kettős kihívást jelent, hogy míg Magyarországon ukránnak tartják őket, addig Ukrajnában kettős identitásukat, nyelvtudásukat nem tolerálja a többség.

A fő asszimilációs ok a vegyes házasság

A Felvidék fiataljai a kettős állampolgárság felvételének lehetőségét pozitívnak értékelték, ugyanakkor Magyarország – főleg az alacsony bérezés miatt – egyre kevésbé számít fontos munkavállalási célpontnak. Szóltak az őket ért konfliktusok két dimenziójáról is: az egyik a szlovák részről érkező konkrét sérelmek, míg a másik a kárpátaljai magyarokhoz hasonló negatív élmény, amelyek az anyaországi magyarok hiányos tudásából fakadnak. A felvidéki magyar fiatalokra jellemző a szlovák nyelv ismerete, tehát „az államnyelv ismeretét senki sem vonja kétségbe”. Az asszimiláció esetében a vegyes házasság az egyik fő okként jelenik meg; itt is megtalálható a tejes elutasítottság, illetve az érzelmi alapon történő döntés is, ami szerint adott esetben természetes a szlovák nyelvű házastárs. A szerzők bemutatták azt is, hogy a magyar identitás megőrzésének feltétele az iskoláztatás teljes spektrumát átölelő, magyar nyelven történő képzés. A megkérdezettek többsége ugyanis magyar nyelvű intézménybe adná gyermekét.

A magyar nyelv mint előny

Előfordulnak provokációk Erdélyben is, bár ezzel inkább a szórványban élők találkoznak, mivel Székelyföldön, vagyis a tömbben élő magyarok a mindennapi nyelvhasználat miatt erősebben élhetik meg magyarságukat. A kötet emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy „tapasztalható egyfajta ellentét a magukat székelynek tartó székelyföldi fiatalok és a régió más területein élő fiatalok között”. Nyelvhasználat szempontjából elmondható, hogy „ha egy fiatal jó román nyelvtudással” bír, akkor a magyar nyelv ismerete előnyt jelent a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a nyelv kérdése bonyolultabb mondjuk a vegyes házasságok esetében. Nyelvi nehézségek esetén nehezebb „összehozni” a családot, gyermekvállalás esetén a kétnyelvűség élvez prioritást, miközben előfordulhat, hogy a szülők egyike csak egy nyelvet beszél. Székelyföldön, ahol a szórványban élőkhöz viszonyítva nagyobb az elutasítottsága a vegyes házasságnak, a román élettárssal szemben elvárás a magyar nyelv ismerete. Az erdélyi magyarok alapvetően magyarul kommunikálnak az interneten is, s többnyire ez a jellemző a felvidéki magyar fiatalokra is.
Mivel a szórványban élőket több olyan hatás éri, amelyek a tömbben élőket nem éri el, így van különbség az asszimiláció megítélése és folyamata tekintetében akkor, ha kis- vagy nagyrégiós, szórvány vagy tömbmagyarságról beszélünk – felelte kérdésünkre Bauer. A szociológus példát is említ: a szórványban élőknek nem minden esetben van lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Ezért – iskolai szocializációjuk során – identitásuk a többségi nemzet gondolkodását fogja elsősorban tükrözni, így magyarságtudatuk gyengül. Ezt erősíti az is, hogy a kortárs kapcsolatokat is a vegyes nyelv vagy a többségi nyelv használata jellemzi.
Lippai Roland

Forrás: mno.hu