Kolozsvári kitekintő – Báthory Erzsébet, a vérgrófnő legendája

Kolozsvár – Erdély központja, gyönyörű város a maga kulturális jelentőségével, történelmi múltjával és pezsgő hangulatával. A kolozsvári színjátszás egészen 1792-re nyúlik vissza, melynek először a Rhédey-palota adott otthont; ez a legrégebbi hivatásos magyar színház a Kárpát-medencében. A mostani épület egyaránt színhelyéül szolgál a magyar színháznak és operának. Ez év nyarán lázas próbák folytak, ugyanis bemutató készült a Kolozsvári Magyar Operában: A Báthory című musical-opera. Szerencsém volt a próbafolyamat egy részébe is betekinteni, beszélgetni az alkotókkal, és láthattam, hogy mivé formálódott végül ez a hagyományosnak nem mondható opera. Báthory Erzsébet véres legendáját Miklós Tibor tolla alapján dolgozták fel, mégpedig Bagó Bertalan rendezésében. A musical-opera zeneszerzője Szomor György, a hangszerelő pedig Pejtsik Péter. Mindemellett Novák Péter nevét kell még megemlítenünk, aki a darab koreográfusa. A rendező szavaival élve „ez nem egy egyszerű musical, hanem egy érdekes átmenet az opera és a musical között. A szerzőkkel egyetértettünk abban, hogy furcsa, új világot kellene létrehozni. Ez a kolozsvári operával együtt egy nagyon izgalmas történet: az operistákkal, kórussal, balettel, nagyzenekarral. Tehát körítésében, lebonyolításában, formanyelvében operai erőkre támaszkodva lehet megcsinálni. S itt ez a furcsa dallamvilág. Ez izgatott, és ezért választottam.”
De miről is szól ez a legenda? Az 1560—1614. között élő Báthory Erzsébet a legenda szerint kegyetlen módon meggyilkolt ifjú lányokat, abban a hitben, hogy a vérükben való fürdőzés megóvja őt az öregedéstől. Ez számos véres történetnek szolgál alapjául; filmek, regények sorát megihlette, sőt egy számítógépes játékban is találkozhatunk a vérgrófnő karakterével. Kérdéses, hogy a vádakat a nő vagyonának megszerzéséért kreálták-e, vagy tényleg egy vérengző gyilkos lakozott a nemes hölgyben. Valóban szűzleányok százainak vérében fürdött volna fiatalsága megőrzéséért küzdve? Nos, ezt az elmúlt századok pora takarja, mindenesetre kapunk egy válaszlehetőséget a musical-operától. A válaszhoz egy fiktív személy megalkotására is szükség volt. Walter, ki Erzsébet ügyében nyomoz, rakja össze a történetet. Az őt megformáló Kátai István így nyilatkozik szerepéről: „Walter a nyomozó, aki által tulajdonképpen rehabilitálódik Erzsébet. Ő deríti ki a nyomozás során, hogy Erzsébet nem bűnös, valójában nem fürdött leányvérben. Tulajdonképpen visszamenőleg is igazolja azt a feltevést, melyet néhány történész vall, hogy a Báthory Erzsébet pere koncepciós per volt, amely nem másról szólt, mint a Báthory-vagyon megszerzéséről. Walter egy kicsit talán bele is szeret Erzsébetbe. De hogy mennyire, az kiderül az előadásból”. Az előadás maga nagyon dinamikus, lendületes színpadi produkció. A próbák alatt Szilágyi János, a Thurzót megformáló színész is hasonlóan vélekedett erről: „Nagyon tetszik a darab, mert a múlt, jelen keveredik, a képek egymásba folynak, ami dinamikussá teszi a színpadot. Ha úgy összejön, ahogy tervezzük, akkor nagyon mutatós és ütős lesz.”. Ezt végül sikeresen véghez is vitték. Erzsébet letartóztatása után a vádakra válaszolva Walternek mesél házasságáról, férje elvesztéséről, életéről; ezek mind sorra meg is jelennek a színpadon, összemosva a múltban játszó jeleneteket a jelen síkjával. Ezáltal körvonalazódik Erzsébet története, mit hogyan magyaráztak félre, és mi sodorta őt a magányos, keserű, kegyetlennek tűnő nő szerepébe; lassan kibontakozik személyisége is. „Szerintem ő áldozat. Egy érzékeny nő, aki nagyon szerette a férjét és a gyerekeit” – véli az őt alakító színésznő, Barabás Zsuzsa. Novák Péter koreográfiája remekül fokozza a darab feszítő hangulatát; összességében a zene, a tánc, a díszlet, a jelmez a történettel nagyon izgalmas egészet alkot.
Két szereposztással és összesen három címszereplővel készült az előadás. A Kolozsváron megalkotott mű erdélyi művészei mellett kap egy magyarországi színészgárdát is. A magyarországi szereposztásban Benedekffy Katalin játssza a vérgrófnőt, míg az erdélyiben Covacinschi Yolanda és Barabás Zsuzsa osztozik a szerepen. Kérdésemre, hogy mennyire zavaróak ezek az együtt-próbák, Kátai István – az egyik Walter – így felelt: „A két szereposztás egyáltalán nem befolyásolt semmilyen irányba. Külön személyiségek, külön karakterek vagyunk, így a szerep megformálásában is különbség lesz, természetesen azokat a paramétereket betartva, melyeket a darab, a szerep, és a rendező megkövetel.” Barabás Zsuzsa elmondta, hogy nincs rivalizálás az Erzsébetet alakító színésznők között, mivel különböző hangfajú szopránok. Számomra izgalmas a kérdés, hogy mennyire érvényesülnek a különböző karakterek, vagy mennyire idomulnak ezek egymáshoz az azonos szerep megformálására, az azonos rendezői utasításokra. Mindkét változat megnézésére a Margitszigeten volt lehetőség júliusban, amikor három előadásból kétszer az anyaországiak, végül pedig a kolozsváriak is bemutatták a Báthoryt. A margitszigeti bemutató után a magyarországi kritika is elismerően emlegette a darabot. „Ez a musical-opera egy különös gonddal felépített, műfajteremtő, monumentális alkotás. A zenével szorosan összefonódik a történet, egy szilárd egységet alkot, és mintegy tökéletes átélést, sodródó élményét adva a nézőnek az audiovizuális érzékeinket kényezteti. A korhű ruhákkal megkonstruált, történelmi hitelességen nyugvó történet és a páratlan miliőteremtés jellemzi a darabot. A darab sikere révén bízunk a hagyományteremtő folytatásban, hogy a magyar történelem számos meghatározó alakjának története tovább ihleti a kortárs magyar szerzőket.” /http://www.kultography.hu/2012/07/14/bathory-erzsebet-a-noi-drakula-vagy-egy-artatlan-aldozat/

A kolozsvári bemutatóra csak ősszel került sor, ahol összesen háromszor adták elő, mégpedig az erdélyi szereposztásban, de három különböző főszereplővel az élen, így elmondható, hogy minden előadás önmagában egyedülálló volt. Remélem, sokszor életre kel még a színpadon ez a különleges előadás.