Slota: Magyarország háborúra készül

 

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota szerint Magyarország erőszakkal kívánja újra létrehozni Nagy-Magyarországot. Úgy véli, ez Orbán Viktor valódi célja a kötelező sorkatonaság ismételt bevezetésével.

 

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn ismét azzal riogatta a közvéleményt, hogy Magyarország háborúra készül és erőszakkal kívánja felújítani Nagy-Magyarországot.

„Ma már Bugár Béla is észrevette, hogy Orbánnak valóban Nagy-Magyarország a célja. Azt hangoztatják, hogy Magyarországon újra bevezetik a kötelező sorkatonaságot. Hát, köszönöm szépen. Ha bevezetik, Magyarország háborúra készül. Közben mi azt mérlegeljük, hogy lesz-e saját légiereje a szlovák hadseregnek. Hiszen sapkával is agyonvernek minket” – nyilatkozta újságíróknak Slota a párt vezetőségének ülése után Érsekújváron.

Háromlépcsős dominójáték?

A szélsőségesen nacionalista politikus szerint a mai magyar kormány politikája egyfajta dominójáték. Ennek első kockája a kettős állampolgárság, a második a határon túli magyarok magyarországi választójoga, míg a harmadik a kötelező sorkatonai szolgálat felújítása.

„A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (a parlamentnek) nyilatkozatot kellene elfogadnia, amely nagyon keményen elítélné a magyar törvényhozás tevékenységét” – vélekedett Slota. Leszögezte: a nyilatkozatban nagyon élesen el kellene ítélni Orbán Viktor és a Fidesz politikáját.

Aláírásgyűjtés a kizárólagos szlovák nyelvhasználatért

„Köteleznünk kellene legalább a külügyminisztert, de a Szlovák Köztársaság kormányát és a parlament vezetését is: forduljunk az összes európai intézményhez azzal, hogy az a hozzáállás, amellyel a magyar politikai színtér katonai feszültséget szít Közép-Európában, nem jelentheti az Európai Unió jövőjét” – hangsúlyozta Slota.

Az SNS hétfőn megerősítette: „Szlovákiában szlovákul” jelszóval aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy az országban a hivatalos érintkezésben kizárólag a szlovákot lehessen használni.

Forrás: hirado.hu