Szerbia orvosok nélkül marad?
A szerbiai egészségügyi minisztérium felmérése szerint ötezer orvos – végkielégítés mellett – hajlandó lenne azonnal elhagyni a munkahelyét. Mindeközben most először került egy orvos, Vladmiri Kostica a Szerbiai Tudományos és Művészeti Akadémia élére – jelenti a B92.
Az illetékes tárca szerint ennek ellenére Szerbiát nem fenyegeti az a veszély, hogy külföldre vándorolnak az egészségügyi képesítéssel rendelkezők. Állítják ezt úgy, hogy az elmúlt négy hónapban több száz orvos kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást az orvosi kamarától.
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter szavai szerint az egész világon hiány van aneszteziológusokból, ugyanakkor tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint számos orvos el kívánja hagyni az országot.
„Semmivel sem nagyobb fokú az elvándorlás most, mint korábban. Egy dolog kikérni az igazolást, azután amikor megkapják, elgondolkodnak azon, hogy el akarnak-e menni vagy sem, és nem mennek el. Ugyanez a probléma Horvátországban, de Szlovéniában meg Lengyelországban is” – magyarázta a tárcavezető, aki szerint minisztériuma nem ül ölbe tett kézzel: amióta ő vezeti a tárcát, 500 orvost sikerült elhelyezni.
„Megszüntettük azt a két éves specializációt, ami miatt várakozni kellett. Előbb 1200, majd még 424 specializációt tettünk lehetővé, hogy az embereknek ne kelljen máshova menniük emiatt” – szögezte Lončar.
Vladimir Đukic neves szerb sebész, a sürgősségi központ egykori igazgatója szerint a minisztérium megtesz minden tőle telhetőt, de a probléma az, hogy Nyugat-Európában az orvosok mind kevésbé szeretnének az orvostudomány operatív ágaival foglalkozni, ez pedig utat nyit a szerbiai vendégmunkás orvosok kiáramlásának.
„Az a veszély fog bennünket fenyegetni, hogy elveszítjük a jó orvosokat. Nem lesznek fiatalok. Jelenleg nagyon nehéz pénzügyi fedezetet találni valami olyasmire, aminek 5-10 év múlva lesz eredménye. A szegény országnak be kell fektetnie a jövőjébe, amely jelenleg bizonytalannal tűnik” – fogalmazott Đukić.
Arra a kérdésre, hogy három évtizedes orvosi pályafutás után azt tanácsolná-e bárkinek, hogy orvos legyen, a következőt válaszolta: „Három gyerekem közül egyik sem lett orvos, és azt hiszem, nem tévedtek.”
Szerbiában egyébként az általános orvosok átlagfizetése 60 ezer dinár körül alakul, a specialisták mintegy 20 ezer dinárral keresnek többet.