120 éves a világ legszebb kávéháza

A New York Palotát, ezt a nagy múltú, patinás épületet megnyitásától fogva minden négyzetcentiméterében áthatotta az irodalom, hiszen írók, újságírók, költők, szerkesztők, kritikusok törzshelye volt hosszú időkig. Egyikük épp Molnár Ferenc volt, aki a legenda szerint egy csípős őszi éjszakán, 1894. október 23-án még kezdő újságíróként babonából a Dunába vetette a frissen megnyílt kávéház kulcsát, hogy sose zárjon be.

A kultikus New Yorkot sok irodalmár szinte a második otthonának tekintette, neve itt-ott fel is bukkan például Kosztolányi Dezső életművében. Heltai Jenő, egy másik illusztris törzsvendég vélekedése szerint a New York, minden előkelősége ellenére egy demokratikus kávéház – értette ezt olyan értelemben, hogy rendre megfordultak itt arisztokraták, nyárspolgárok és bohémek is; mindenkit vonz, varázsának senki nem tud ellenállni…

Karinthy például úgy emlegette: a „nyehó”. Ahogy az lenni szokott, a pincérek között is nem egy emblematikus figura akadt: az egyik „pincnök” Jean volt, akit valami titok lengett körül – részben mert sem az igazi nevét, de még a származását sem tudta senki pontosan. Minden nyelven beszélt, ámbár pocsékul.

A másik híres főpincér Gyula volt, az írók nagy barátja és mindenese; ha kellett, kávét, ha kellett, tintát, papírt adott vagy épp „sóherségre kölcsönt”, amit utóbb meg sem kellett adni. Néhány fennmaradt forrásból azt is lehet tudni, az ide járó írók mit rendeltek legszívesebben: Ady például lencsefőzeléket szafttal, Babits pacalt, amíg csak a gyomra bírta.

A New York Palotában mindkét világháború kárt tett, csak a kétezres években született újjá. 2001-ben vásárolta meg a Boscolo család, a felújítás is hozzájuk kapcsolható; 2006-ra újra megnyitotta kapuit, nevéhez és tradíciójához illő pompával és eleganciával. A palota ma nemcsak a történelmi jelentőségű kávéháznak ad otthont, de a Boscolo Budapest ötcsillagos luxusszállodának és a Szalon étteremnek is – tudtuk meg Engelbrecht Kingától, a szálloda igazgatónőjétől.

A kifogástalan vendéglátás mellett egy ekkora presztízsű és tradíciókkal rendelkező kávéháznak fontos feladata a művészet pártolása is, amely a New York esetében a Művészpáholy-sorozatban jelentkezik (eleinte havonta, később aztán kéthetente), és amely ma már elválaszthatatlan része. Kezdetben a kortárs magyar irodalomra fókuszáltak a programok, majd a bárzongorázást, ezt a jellegzetesen kávéházakhoz köthető, a kávézók hőskorát idéző műfajt karolták fel, melyből versenyt is szerveztek.

Nemhiába szól a New Yorkban nyitástól zárásig élő zongoraszó… Juhász Anna irodalmár (a páholy háziasszonya) bekapcsolódásával ismét szélesedett a Művészpáholy repertoárja, az írók és zenészek mellett immár képzőművészek, színművészek, énekesek, táncművészek is bemutatkozhatnak hétfőről hétfőre, a kéthetente más-más tematikával jelentkező esteken.

Juhász Annának egyébként személyes kötődése van a New Yorkhoz; mint elmondta, fél gyerekkorát itt töltötte édesapja, Juhász Ferenc költő és az Új Írás főszerkesztője révén. A kávéház ugyanis nemcsak a „hőskorszakban” szolgált az irodalom és „társművészetei” képviselőinek találkozópontjául – az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig szintén rengeteg szerkesztőségnek, kiadónak volt itt törzshelye.