Önkormányzat-külkapcsolatok Magyar-ukrán mezőgazdasági kiállítás lesz Gyulán

Magyar-ukrán mezőgazdasági, élelmiszeripari kiállítás és üzletember-találkozó lesz január 27-én és 28-án Gyulán – közölte a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke sajtótájékoztatón csütörtökön, Gyulán.

Kónya István (Fidesz) elmondta: a kétnapos rendezvénysorozatra Ukrajna három megyéjéből 45 fős vállalkozói delegáció érkezik a fürdővárosba. Az ukrán vendégek a városi sportcsarnokban megismerkedhetnek a megye legnagyobb, a mezőgazdaságban, illetve az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozásainak kínálatával egy kiállítás keretben. A szomszédos országot mások mellett a pulykafeldolgozással foglalkozó Gallicoop Zrt., a Gyulai Húskombinát Zrt. és a csabai kolbászt gyártó Debreceni Húsipari Kft. békéscsabai fióküzemének standjai várják.

Az ukrán vendégek szekcióülések keretében is tárgyalhatnak a Békés megyei vállalkozókkal, megismerkedhetnek a térség állattartó vállalkozóival, a zöldség- és gyümölcs termesztőkkel és a tojás- és tejtermékek előállítóival.

Gajda Róbert, Gyula alpolgármestere (Fidesz), országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a megyei önkormányzat korábban elfogadta a növekedésorientált gazdaságfejlesztési programját, s ehhez Gyula városa is csatlakozott. Ezért arra számít, hogy az ukrán vendégek látogatása új piacok feltárásához is hozzájárulhat. Elmondta, Ukrajnában élénk az érdeklődés a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek iránt.

MTI, bnkt guz