380 éve hunyt el XIII. Lajos
Franciaország XIII. (Bourbon) Lajos francia király uralma alatt vált Európa egyik vezető hatalmává. Bár az ezen a napon 380 éve, 1643. május 14-én elhunyt XIII. Lajosról szóló legendák máig élnek a köztudatban, uralkodásáról a legtöbbeknek főtanácsadója, a Dumas regényében főszereplővé emelt Richelieu bíboros neve jut eszébe, akiben a király vakon megbízott – és nem is járt rosszul vele.
Az eredetileg hugenotta, de a trón megszerzése érdekében katolizált IV. Henrik és Medici Mária elsőszülött fia 1601. szeptember 27-én jött világra a Párizshoz közeli fontainebleau-i kastélyban.
Édesapját 1610-ben egy fanatikus katolikus alattvalója meggyilkolta, így a trónörököst már kilencévesen Franciaország királyává koronázták – a tényleges uralmat azonban ekkor régensként még anyja gyakorolta. Lajos alig várta, hogy végre nagykorúvá váljon és saját kezébe vegye a kormányzást.
Tizenhatodik születésnapján egyik első intézkedéseként száműzte édesanyját és meggyilkoltatta annak gyűlölt kegyencét, Concino Concinit.
A közepes képességekkel bíró uralkodó azonban nem egyedül irányította az államot, a legkisebb ügyekben is hallgatott tanácsadóira, akik közül a legismertebb az államérdeket mindennél előbbre helyező Richelieu bíboros volt.
A csaknem fél évszázadig tartó francia vallásháborúk lezárása után, a 17. század elején gazdasági fellendülés következett: virágzott a kereskedelem és az ipar, országszerte manufaktúrák létesültek, az ország és a kincstár is gazdagodott. A gazdasági konjunktúra a politikai és társadalmi struktúra átrendeződéséhez vezetett, amely a Napkirály, XIV. Lajos uralkodására fejeződött be.
Korábban, a feudális államban a rendek és az uralkodó kölcsönösen egymásra voltak utalva: adót csak a nemesség hozzájárulásával lehetett kivetni, a hadsereg hűbéri alapon szerveződött. Az állami bevételek megugrása következtében azonban a királyok már nem voltak rászorulva a nemesség támogatására, ezért 1614-től másfél évszázadon át, egészen az 1789-es forradalom kezdetéig nem hívtak össze rendi gyűlést.
Az ellenszegülő nemesek kastélyait és várait lerombolták, magánhadseregeiket feloszlatták, a katonai erő kizárólag az uralkodó monopóliuma lett.
A hatalomból kiszorult nagybirtokos nemesség helyét az államirányításban szakképzett, polgári származású hivatalnokok vették át, akik szolgálatukért cserébe nemesi rangot is kaptak – ők voltak az úgynevezett taláros nemesség, akiket az arisztokraták végtelenül megvetettek.
A hivatalnokok megjelenésével kiépült az egységes államigazgatás, a nemesek a megyékben is elvesztették korábbi szerepüket. Az egyes tartományok élére ugyanis az uralkodóhoz hű, szakképzett intendánsok kerültek, akik a király hatalmának letéteményeseiként mindenhol ugyanazon elvek szerint jártak el az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és az adószedés terén – a világtörténelemben először – kiépült a bürokrácia.
Az állama egységesítésére törekvő XIII. Lajos – vélhetőleg szintén Richelieu bíboros hatására – igyekezett a hugenották hatalmát is letörni. Az 1620-as évek második felében kitört felkelésüket leverte és elfoglalta a központjuknak számító La Rochelle városát, s bár a nantes-i ediktum által biztosított vallásszabadságukat meghagyta, a politikai jogoktól megfosztotta őket.
Külpolitikájának két legfontosabb célja a Habsburg-hegemónia visszaszorítása és a gyarmatokon való terjeszkedés volt. Az észak-itáliai városok konfliktusában a protestáns svájci kantonok oldalára állt a pápasággal szemben.
A harmincéves háborúban is – vélhetőleg Richelieu befolyására – a hozzá hasonlóan katolikus osztrák és spanyol Habsburgok ellenében a protestáns országok mellett foglalt állást. Először csak hadfelszereléssel segítette a Habsburgok ellen harcolókat (többek között Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet és II. Gusztáv Adolf svéd királyt),
majd 1635-ben Franciaország is belépett a háborúba, amely ezzel végleg elvesztette vallási jellegét, és nagyhatalmi konfliktussá vált.
A francia csapatok elfoglalták Elzászt és Lotaringiát, betörtek Itáliába, 1643-ban (néhány nappal XIII. Lajos halála után) fényes győzelmet arattak a spanyolok felett Rocroi-nál. Párizs ugyanebben az évben Habsburg-ellenes szövetséget kötött I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel és Krisztina svéd királynővel.
XIII. Lajos, illetve a mögötte álló Richelieu igyekezett a tengeren túl gyarmatokat szerezni, a korszakban egyedülálló módon Észak-Amerikában a gyarmatosítók és az őslakosok békés együttélését tartotta célravezetőnek, eltűrte a vegyes házasságokat is. Ebben az időszakban jött létre a mai Kanada és az Egyesült Államok keleti határvidékén Acadia gyarmata, de a francia telepesek Marokkóban, Japánban és Brazíliában is megvetették lábukat.
Bár az 1643. május 14-én elhunyt XIII. Lajos alakja máig él a köztudatban, uralkodásáról a legtöbb embernek elsősorban főtanácsadója, Richelieu bíboros neve jut eszébe, akiben XIII. Lajos vakon megbízott.
A bíborost a legtöbben Dumas A három testőr című regénye nyomán hidegvérű és gonosz cselszövőként ismerik, holott ő volt a francia nagyhatalmi állás megalapozója és hazájában ma is egyöntetű tisztelet övezi.
A szeretőt soha nem tartó király és felesége, Ausztriai Anna első gyermeke, a későbbi XIV. Lajos csak házasságkötésük után 23 évvel született, s már kortársai azt suttogták, hogy titokban saját neméhez, kegyenceihez vonzódik. XIII. Lajosról feljegyezték, hogy tehetségesen játszott a lanton, sőt, maga is írt zeneműveket, bőkezű mecénás volt, és támogatta, hogy a tehetséges francia művészek ne Itáliában, hanem Franciaországban képezzék magukat.
Ő alapította 1635-ben a Francia Akadémiát, és hozzá köthető a Louvre felvirágzása is.
Forrás: MTI
Nyitókép: Wikipédia/Royal Collection