Április 21. – A bölcsődék napja Magyarországon

1852. április 21-én nyílt meg az ország első bölcsődéje Pesten. Ennek emlékére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2010-ben hivatalosan is a bölcsődék napjává nyilvánította április 21-ét.
A bölcsődék létrejötte szorosan összefüggött a nagyipari termelés kialakulásával, különösen azokon a területeken, ahol nagy számban foglalkoztattak női munkaerőt, elsősorban a mosodákban, a textiliparban. A világon az első bölcsődét Párizsban nyitották meg 1844-ben, s pár év múlva már közel 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. Magyarországon is megindult a szervezőmunka, és 1852 januárjában bölcsőde-egylet alakult Pesten Majer István püspök és nagyprépost, valamint Forrayné Brunszvik Júlia – Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítója unokahúgának – támogatásával. Az első „bölcsőház” fővédnökének olyan magas rangú támogatót is sikerült megnyerniük, mint Albrecht főherceg felesége, Hildegarde. A hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én Pesten, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház (ma V. ker. Irányi u. 2-4.) földszintjén megnyílt az ország első bölcsődéje, ahol 5 szobában 38 gyermekről gondoskodtak.
MTVA