Az afrikai elefántcsontpiacok felszámolását sürgetik

Az elefántokat agyaruk miatt érő támadások leállítása érdekében egy fontos természetvédelmi konferencián a kormányok az összes belföldi elefántcsontpiac mielőbbi bezárása mellett tették le voksukat.

A heves vitát követően, amelyben a Namíbiához és Japánhoz hasonló kormányok tiltakozásukat fejezték ki, az indítványt elfogadták a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tíznapos hawaii kongresszusának zárónapján.

Andrew Wetzler, a természeti kincsek védelmét szolgáló amerikai tanács (Natural Resources Defense Council) szakembere kifejtette, először került sor rá, hogy egy nagyobb nemzetközi szervezet a világ összes országát felszólította legális elefántcsontpiacának felszámolására.

Bár az indítvány nem kötelező érvényű, szorgalmazza, hogy az érintett országok kormányai tegyék meg a szükséges lépéseket a helyi piacok bezárására – idézte az AFP az IUCN-t.

A szakemberek szerint az ilyen piacok segítik fenntartani az orvvadászatot, lehetővé teszik, hogy a csempészek elleplezzék illegális export- és importáruikat.

Az Egyesült Államok és Kína – a legnagyobb felvevőpiacok némelyike – már korábban beleegyezett, hogy szinte teljes tiltást vezet be helyi piacain.

Az IUCN-találkozón Japán és Namíbia – amelyek szintén virágzó hazai piaccal rendelkeznek – húszféle módosítással igyekezett enyhíteni az indítvány, de erőfeszítéseik kudarcot vallottak.

A Washingtoni egyezmény (CITES) keretében 1989-ben tiltották be nemzetközileg az afrikai elefánt agyarával való kereskedelmet.

A veszélyeztetett ormányosok illegális vadászata azonban továbbra is veszélyes szinten mozog a szeptember 1-10. között lezajlott konferencián ismertetett friss kutatás szerint.

Az afrikai elefántok populációja az eredmények szerint évente nyolc százalékkal (27 ezer egyed) csökken, ami kevesebb, mint egy évtized alatt 144 ezer állat pusztulását öleli fel.

Az orvvadászati gócpontokként Angolát, Mozambikot, és Tanzániát azonosították. Más populációk helyi kihalással néznek szembe a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén, Észak-Kamerunban és Zambia délnyugati területén.

A természetvédelmi szervezetek üdvözölték az IUCN döntését és további lépéseket sürgettek a hónap második felében Johannesburgba tervezett CITES-találkozón.