Elhunyt Mary Quant, a divat örökifjú nagyasszonya
93 éves korában elhunyt Mary Quant brit divattervező, akit a miniszoknya feltalálójaként tartunk számon. Az 1960-as években minden tinédzser álma ez a ruhadarab volt. A kultikus öltözéket ma már múzeumokban mutogatják, holott első viselői éppen saját felmenőik és az ósdivá vált formák ellen tiltakoztak.
Bár a miniszoknya a felnőtté válást, a függetlenséget testesítette meg, hossza fordított arányban állt a szabadság érzetével. Minél rövidebb volt, viselője annál felszabadultabban érezte magát benne. Maga a feltaláló, Mary Quant úgy emlékezett, azért ötlötte ki, hogy könnyebben tudjon futni a busz után. Mégis szimbolikus módon egyet jelentett a lázadással, ami magát a korszakot is jellemezte.
A fiataloknak a Rolling Stones és a Beatles muzsikált, az ötvenes évek nőies modelljeit felváltotta a csontsovány Twiggy, és az anyák, nagyanyák dauerolt frizurakölteményei helyett Vidal Sassoonnál vágatták rövidre a fürtöket a „Csak megmosom a hajam, és már indulok is!” szlogennel. De nem csupán a divatban történtek forradalmi változások; 1960-ban dobták piacra az első fogamzásgátló tablettákat, és ez végleg felszabadítóan hatott az új nemzedékekre.
Mary Quant, a 93 éves divatikon is a forradalmi változások egyik előfutára volt. 1955-ben huszonévesen nyitotta meg első butikját London bohémnegyedében, Chelsea-ben. Nem volt sima útja odáig. Szülei második generációs értelmiségiként walesi bányászcsaládból érkeztek: sok brit hírességről elmondható, hogy a művészpályán a zsigereikben megbújó szegénység emléke, a megaláztatások vitték előre. Hasonló gyökerei voltak az énekes Tom Jonesnak is, a Beatles pályafutására pedig szintén hatott az akkor még csúnya, szürke, reménytelen iparvárosnak kikiáltott Liverpool hangulata.
Jack és Mildred, Mary tanár szülei nem egyeztek bele, hogy lányuk divattervezést tanuljon, másképpen képzelték az életét, annak ellenére, hogy a kislány már ötéves korától rongyokból varrogatott új ruhákat a babáinak. Azt végül elfogadták, hogy művészettörténetet tanuljon, a lányra a rajztanári minősítést is adó londoni Goldsmith College-ban nemcsak diploma várt, hanem a nagy, élete végéig kitartó szerelem is. Párja, Alexander Plunket illusztrátornak tanult, később Mary üzlettársa és 1957-től hűséges férje lett 1990-ben bekövetkezett haláláig. A házaspár Orlando nevű fiúgyermeke 1970-ben született.
A művészeti iskola után Mary gyakornoknak szegődött el egy Londonban dolgozó dán milliomos mellé, így később némi üzleti ismerettel felvértezve vágott neki a biznisznek férjével és jó barátjukkal, az ügyvédből fotográfussá avanzsált Archie McNairrel, akinek Fantázia nevű kávézója a fiatal, pályakezdő avantgárd művészek pezsgő hangulatú gyülekezőhelye lett. A három muskétás, ahogy magukat emlegették, itt merített bátorságot ahhoz, hogy 1955-ben Bazaar néven önálló butikot nyisson a King’s Roadon, Chelsea főutcáján.
Már érlelődött Maryben a gondolat: a hagyományos stílusú öltözékek helyett be kéne hozni a divatba azokat a kölykös, csibészes, vagány, vidám vonalakat, amelyek szellemisége megfelelt a chelsea-i, kicsit bohém és nagyon tinédzseres hangulatnak. Így került sor a második közös butik felavatására.
Az 1957-ben Knightsbridge-ben megnyitott üzlet, amelyet pillanatok alatt Bazaar helyett Bizarrnak keresztelt el a főként szülők ellen lázadó, de a heti, zsíros zsebpénzt nem visszautasító közép- és felsőosztálybeli aranyifjúság, mivel az teljesen elütött az addig ismert divatbutikoktól.
Az eladók kezükben pezsgőspohárral közlekedve szolgálták ki az ámuló-bámuló vendégeket, akik maguk is jókedvre derültek az üzletben áradó dzsesszmuzsikától. A kirakatban is mindig történt valami. Az egyik sarokban pezsgősdugók pukkantak, a másikban egy modellt fotóztak, akinek élő homár volt a kezében, egy hatalmas arany dobozból egy Harley Davidson is kigördült.
Ernestine Carter, az előző évtized egyik véleményvezére a stílus terén, ki is jelentette: „mintha egy vég nélküli koktélpartin mulattam volna.” De mondott ő mást is: „Szerencse kell ahhoz, hogy valaki jó időben, jó helyre szülessen, kellő tehetséggel. A divatban ez csak Chanelnek, Diornak és Mary Quantnak adatott meg.”
Mary Quant hírneve már jóval az „aligszoknya” előtt szárnyra kapott, nemzetközi karrierjét New York-i bemutatói alapozták meg, 1963-ban a Life magazin őt választotta az Év Asszonyának. Ekkorra már az áruházakból is kezdtek eltünedezni a háború utáni évek unalmas tweedkosztümjei, nagy karimájú kalapjai és elegáns kesztyűi. A legnépszerűbb darabok Quant fehér műanyag gallérjai voltak, velük gyorsan fel lehetett dobni még a „kis feketét” is.
Sztreccsharisnyáit (a leggins elődjeit) és a hozzájuk illő, térdig érő, fehér, fűzős PVC-lakkcsizmáit villámgyorsan elkapkodták, a tervező meghökkentően fiatalos stílusa külön nevet kapott, „Chelsea Set”-nek hívták. Jártak ide vásárolni a Beatles-tagok folyton változó barátnői is, gyakorlatilag mindenki, aki nem akart őskövületnek látszani. De Mary Quant legnagyobb dobása, amely mindenhová elvitte a hírnevét, kétségtelenül a miniszoknya volt 1965-ben. Addig csak sportolókon, főként teniszezőkön lehetett látni a lábat jóval térd fölött szabadon hagyó szoknyácskákat.
Mary múzsája állítólag egy névtelen sztepptáncos lány volt, aki miniben, fehér bokazokniban és fekete szteppcipőben mozogva valósággal lenyűgözte a divattervezőt. Nevet is Mary Quant adott a találmányának: kedvenc autójáról, a Mini Cooperről nevezte el, hiszen szerinte ez hasonlított a legjobban az öltözékre: semmi sznobság, csupa fiatalság, szertelenség és könnyedség. Divattörténészek azonban makacsul állítják: a franciák ebben (is) megelőzték az angolokat, André Courréges állítólag már korábban ollóhoz nyúlt, amikor a szoknya hosszáról volt szó.
De mit számított ez: a mini, amelynek 1979 óta március 24-én már világnapja is van, Mary Quant nevével forrt össze, alighanem mindörökre. Természetesen nem mindenkinek jött be ez az ikonikus ruhadarab. Coco Chanel egyszerűen és tömören „borzalmasnak” nevezte, másokat az „erkölcstelensége” háborított fel. A legenda szerint középkorú családapák törték be a miniszoknyákat árusító butikok kirakatait, és magukból kikelve ordítozták, hogy ez obszcén és undorító.
A mini a legtöbb országban győzött, igaz, a vasfüggönyön innen, nálunk kicsit nehezebben. A ruhadarab népszerűségét világszerte a sztárok is emelték: rövid szoknyában mondta ki az igent a divatikon Jacqueline Kennedy a hajómágnás Onassisnak, és nem akadt olyan hollywoodi csillagocska sem, aki kihagyott volna egy fotózást miniben, vagy az utána megint csak Mary Quant által piacra dobott forrónadrágban. Így volt ez nálunk is: maga Rotschild Klára, Magyarország első számú divattervezője készített fellépő miniruhát Mary Zsuzsinak az 1968-as táncdalfesztiválra, Zalatnay Sarolta „aligszoknyái” pedig állandó témái és látványai voltak a korszak legolvasottabb lapjának, a legendás Ifjúsági Magazinnak.
Komoly viták bontakoztak ki arról is, hogy egy nő hány éves korig viselhet minit. Napjainkban állítólag negyven év a korhatár, 1980-ban mintha visszafogottabb lett volna közvélemény, akkor 33 évben állapodtak meg a hangadók egy korabeli felmérés szerint. Mary Quant a nagy dobás után sem állt le. A mini után logikus volt, hogy fehérnemű-kollekcióval jelentkezzék, majd jöttek a kiegészítők, a gyerekruhák, ékszerek, kozmetikumok, lakberendezési tárgyak.
Közben kétszer is megírta az önéletrajzát, szerepelt a Vidal Sassoonról készült dokumentumfilmben, átvett számtalan kitüntetést, egyet magától II. Erzsébettől, aki pedig sohasem viselt miniszoknyát. Dolgozott nagy művészekkel, fotózta őt és modelljeit Cecil Beaton, Helmut Newton, Oliviero Toscani és Clive Arrowsmith is, neve számtalanszor szerepelt a Vogue, a nagybetűs Divat bibliájának címlapján. Sohasem akart botrányt – nyilatkozta nem egyszer – és feljegyezték, mit gondolt a pénzről: „Az, hogy vagyonom van, kicsit olyan, mintha szőke lennék. Szórakoztató, de nem életfontosságú.”
2000-ben ment nyugdíjba, a legendák szerint haláláig konzultáltak vele fontos divat- vagy szépségipari kérdésekről. Továbbra is London agglomerációjában, Surrey megyében élt, hobbija változatlanul a kertészkedés maradt. Nem lepte meg, hogy 2019-ben éve grandiózus kiállítás nyílt ikonikus kreációiból a londoni Victoria & Albert Museumban, hiszen ezt megelőzően is előfordultak a tervei különböző tárlatokon. Az eddig nyilvánosan nem látott, privát archívumokból származó darabok ma már online formában is megtekinthetők. Sok látogató talán saját ifjúságát szeretné megidézni, hiszen annak szimbolikus ruhadarabja kétségtelenül Mary Quant minije volt.
Forrás: mult-kor.hu