Európának hosszú távon kell számolnia a migrációval

A koronavírus elsősorban nem egészségügyi problémaként, hanem káros gazdasági hatásai miatt fogja serkenteni az Európába irányuló migrációt, amelynek intenzitása gyengült az elmúlt években. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az Egyesült Államok háttérbe vonulásával az Európai Unió képes lesz-e regionális nagyhatalomként fellépni a Közel-Keleten és Afrikában, amely befolyásolni tudja a közvetlen környezetében zajló folyamatokat – hangzott el a Migrációkutató Intézet 2015–2020: a migrációs válság öt éve – Stratégiai hatások és kilátások című videókonferenciáján.

Az Egyesült Államok, amely korábban igyekezett stabilizálni a közel-keleti és az észak-afrikai térségeket, napjainkban kevésbé vesz részt az ott zajló konfliktusok megoldásában. E két területen – amelyek a migráció szempontjából meghatározóak Európa szempontjából – az Egyesült Államok elsősorban helyi szövetségesekre kívánja bízni a helyzet rendezését, de ez nem tesz jót a biztonsági környezetnek – jelentette ki Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója.

Az Egyesült Államok szerepét új hatalmak – Oroszország, Kína és India – próbálják átvenni, igyekeznek kialakítani a saját érdekszférájukat, ugyanakkor az Európai Unióban ezt a képességet a szakértő egyelőre nem látja. „Márpedig helyettünk senki sem fogja megoldani azokat a válságokat, amelyek gyakorlatilag a migráció kialakulásához vezetnek” – fogalmazott Tálas Péter.

Afrikában a legnagyobb a migrációs hajlandóság

Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója úgy vélte, Afrika kiemelten fontos a migráció szempontjából, hiszen ott már 2014-ben elkezdődött egy nagyarányú kivándorlás, egy év alatt 150 ezren érkeztek a dél-olaszországi partokhoz. Az olaszok innentől számítják a migrációs válság kezdetét.

Az afrikaiak, az egyszerű emberektől a politikai vezetőkig, alapvetően nem tekintik problémának a migráció – mondta. Pozitív folyamatként látják, hiszen kiáramlik a fiatal munkaerő, amely képzettséget szerezhet Európában, majd később talán erősítheti a hazai gazdaságot. Felhívta a figyelmet arra, hogy amikor európai politikai vezetők vagy NGO-k fordulnak az afrikai országokhoz, akkor lehetőséget látnak újabb források bevonására.

Jelentős fejlesztési források áramlanak a fekete kontinensre Európából, de gyakran másként indult projekteket címkéznek át, ennél fogva az ilyen támogatások hasznossága erősen megkérdőjelezhető.

Hangsúlyozta, hogy ma már nem a legszegényebb rétegek indulnak útnak Európába, hanem azok, akik rendelkeznek már kapcsolati vagy hagyományos tőkével.

Afrika lakosságának nagyjából 3 százaléka dönt az elvándorlás mellett, ez megfelel a Közel-Keletre jellemző értéknek. De nagy a szakadék azok között, akik útnak indulnak.

A fekete kontinens lakossága jelenleg 1,4 milliárd fő, és óriási népességrobbanás zajlik. Afrika lakossága 2050-re elérheti a 2,5 milliárd főt, ez a migrációban is érezhető növekedést fog jelenteni – mondta Marsai Viktor.

A koronavírusnak nem annyira a közegészségügyi, hanem a gazdasági hatása lesz meghatározó, mert éppen a szegényebb országokat fogja érinteni, ahonnan sokan jönnek el – tette hozzá Tálas Péter. A kutató szerint az úgynevezett „push faktorok” között számos olyan van, amelyik azt vetíti előre, hogy az EU-nak és a tagállamoknak hosszú távú migrációval kell számolniuk.

Vetélkedés és együttműködés a nagyhatalmak között

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója szerintaz elmúlt öt évben nem láthattunk rendszerszintű változást a regionális rend alapköveiben. Mindezt a globális és a regionális befolyásolók szerepének változásán lehet lemérni, valamint azon, hogyan csapódik le mindez az államok stabilitásában. Oroszország 2015 óta kiemelt szerepet tölt be a Közel-Keleten, de ez az Egyesült Államoknak nem igazán okoz kárt. A vetélkedés működik Szíriában vagy Irakban, ugyanakkor megfigyelhető a kooperáció is a nagyhatalmak között.

„Regionális szinten az úgynevezett kompetitív heteropolaritás jellemző” – mondta a szakértő. Ez azt jelenti, hogy a régió vezető hatalmai, mint Törökország, Irán vagy Izrael nem alakítanak ki egységes blokkokat, nem alakulnak ki nagy törésvonalak a térségben. Mindegyik országnak vannak önálló érdekei, amelyek megosztják a regionális hatalmi viszonyokat. Hozzáétette, hogy ez alatt érthetjük a nem állami szereplőket, amelyek egyre jelentősebb szerepet játszanak. Példaként említette, hogy Szíriában ugyan sikerült legyőzni az Iszlám Államot, de a hálózat megmaradt.

Az új menekülthullámról Szalai Máté elmondta: Törökországban és Libanonban ma több menekült van, mint 2015-ben, előbbiben 2,75 millióról 4 millióra nőtt a számuk 2015 óta. Libanonban 1–1,5 millióra becsülik a szíriai menekültek számát a szakértők.

Az elemző szerint tendencia, hogy a menekültek jelenléte átpolitizálódott, ami kihat az európai biztonsági környezetre is. A migrációs nyomás ma nem rosszabb, mint 2015-ben volt – ez részben a koronavírusnak, részben a Törökország–EU-megállapodásnak köszönhető, továbbá annak, hogy az idő arra ösztönzi a bevándorlókat, hogy vállaljanak munkát az országban.

Felértékelődött a jogalkotás szerepe a migráció hatására

A migrációs hullámok hatására zajlik a jogalkotás az EU-ban, de ez egy lassú folyamat, mondta Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt öt évben több alkalommal születtek jogalkotási javaslatok EU-tagországokban olyan kérdésekben, amelyek jelentősen megosztják a tagállamokat, de nem sikerült látványos áttörést elérni. Az unió habozását érzékelve Magyarországon, Horvátországban és Olaszországban belső jogalkotással kezdtek válaszokat keresni a migráció okozta problémákra, ami konfliktusokat szült.

Példaként említette, hogy jelentős különbségek vannak az EU-n belül a külső, de még a belső határok védelmének kérdésében is: meddig lehet lezárni a határokat és egyáltalán hasznos-e, ha le vannak zárva. A migránsok státusza kapcsán úgy vélte, nem zárható ki, hogy az emberi jogokon alapuló új koncepció jelenjen meg a jogalkotásban, illetve a jogalkalmazásban. További problémát jelent az integráció kérdése, és ezeknek a megoldása Tóth Norbert szerint a következő évek feladata lesz.

Európa újra nagyhatalmi szerepben?

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy Európa képes lesz-e olyan regionális nagyhatalomként megjelenni, amely hatni tud a folyamatokra a közvetlen környezetében, vélte Tálas Péter, aki kiemelte, hogy 2010 óta nem sok mondanivalója volt az Európai Uniónak. „Az arab tavasz tulajdonképpen elment mellettünk” – fogalmazott. Az unió katonai képességei rendkívül gyengék, elsősorban a politikai egyetértés és a stratégiai orientáció hiánya miatt. Éppen ezért a legfontosabb feladat annak meghatározása, hogyan tud az EU nagyobb hatást gyakorolni a közvetlen környezete biztonságára, mint a külső szereplők. Ez azonban nehezen elképzelhető, ameddig az egyes országok álláspontjai nem közelednek a közös európai hadsereg formátumáról, illetve bevetési módjáról.

„Az Európai Unió elkényelmesedett az elmúlt egy-két évtizedben, hozzászoktunk az Egyesült Államok hegemóniájához, ahhoz, hogy majd az amerikaiak megoldják a problémákat. Mi pedig valamilyen fajta normatív nagyhatalmak akarunk lenni, ahol önmagában az európai puha hatalomnak köszönhetően majd követni fogják az emberek, amit mondunk, és más államok majd felnéznek ránk” – fogalmazott Szalai Máté. Az unió legnagyobb sikereinek az Iránnal kötött nukleáris megegyezést és a Törökországgal kötött migrációs megállapodásokat nevezte. Erdogan politikáját hol támogatjuk, hol elítéljük, de ezt a Közel-Keleten nem igazán tudják hova tenni.

Ilyen értelemben sokkal hatékonyabb, a külső szemlélő számára könnyebben értelmezhető Donald Trump amerikai elnök politikája, aki egyértelmű jelzéseket ad: ha én adok valamit, cserébe kérek is valamit – fogalmazott a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.

Forrás: hirado.hu