Hétfőn gyakorlatilag leáll Németország légi közlekedése
Hétfőn teljesen leállhat Németország légiforgalma, miután a Verdi szakszervezet 24 órás sztrájkot hirdetett meg a közszférában és a földi kiszolgáló személyzet körében.
A német repülőtéri üzemeltetők szövetsége (ADV) közlése szerint a hétfői munkabeszüntetés miatt több mint 510 ezer utas járata esik ki, és legalább 3 400 repülőjáratot törölnek. Ez az egyik legjelentősebb sztrájk a Verdi szakszervezet februári akciói után, amelyek már akkor is komoly fennakadásokat okoztak.
Az ADV szerint „hétfőn gyakorlatilag leáll Németország légi közlekedése”, a sztrájk pedig „horrorforgatókönyv az érintett utasok számára”, amely nemcsak a mobilitást, hanem a gazdaságot is súlyosan érinti.
Frankfurtban teljes leállás várható
Frankfurt repülőtere, amely Németország legnagyobb légikikötője, közölte, hogy hétfőn szinte biztosan nem indulnak el repülőjáratok. Az utasokat arra kérték, hogy ne is menjenek ki a repülőtérre, és azok, akik átszállnának, előzetesen ellenőrizzék járataik státuszát a légitársaságok weboldalain.
Béremelésért harcolnak a dolgozók
A Verdi szakszervezet 8%-os béremelést vagy legalább havi 350 eurós fizetésemelést követel, valamint magasabb bónuszokat és további szabadnapokat. A munkáltatók szerint azonban ezek a követelések pénzügyileg nem fenntarthatók.
A szakszervezet azután döntött a figyelmeztető sztrájk mellett, hogy a kollektív bértárgyalások második fordulója eredménytelenül zárult. A tárgyalások a hónap végén folytatódnak.
Bár a légiforgalmi irányításért felelős DFS közölte, hogy őket közvetlenül nem érinti a sztrájk, a földi kiszolgáló személyzet és a közszféra dolgozóinak munkabeszüntetése így is teljes káoszt okozhat a német légi közlekedésben.
Forrás: hirado.hu
