Huszonöt éve történt a szarajevói aknatámadás

Huszonöt éve, 1994. február 5-én történt a második világháború utáni legsúlyosabb európai fegyveres konfliktus, a százezer halálos áldozatot követelő boszniai háború egész világot megrázó eseménye: a szerbek által ostromlott Szarajevó piacterén hatvannyolc ember vesztette életét egy aknatámadásban.

A hat tagköztársaság (a Koszovó és Vajdaság autonóm tartományokat magában foglaló Szerbia, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró) alkotta Jugoszláviában az államalakulatot egy személyben összefogó Josip Broz Tito 1980-ban bekövetkezett halála után felerősödtek a nacionalista törekvések. A népszerűségét szélsőséges nacionalista, nagyszerb retorikával megalapozó Slobodan Milosevic vezette, a szövetségi elnökségben döntő fölénybe került Szerbia figyelmen kívül hagyta a többi tagköztársaság föderációs törekvéseit. A belső feszültségek szükségszerűen vezettek robbanáshoz: Szlovénia és Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, amelyet háborúban védtek meg.

Szarajevó lakossága csaknem négy évig szenvedett

A legsúlyosabb válság az ortodox szerbek, a katolikus horvátok és a muszlim bosnyákok lakta Bosznia-Hercegovinában alakult ki, ahol 1990-ben a szabad választások után csak rövid életű koalíciós kormány jött létre. A szerbek 1992. január 9-én kikiáltották saját államukat, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságot (Republika Srpska). Bosznia-Hercegovina április 5-én – a szerbek által bojkottált népszavazás után – deklarálta függetlenségét, kiválását Jugoszláviából. A jugoszláv hadsereg elhagyta ugyan Boszniát, de a hadfelszerelés és a szerb nemzetiségű tisztek jelentős része a Szerb Köztársaság hadseregében maradt. A boszniai horvátok és a bosnyákok is létrehozták saját haderejüket, számtalan félkatonai egység alakult, de a Belgrád által is támogatott Republika Srpska jelentős fölényben volt.

A mintegy százezer halálos áldozatot követelő, másfél millió embert földönfutóvá tevő polgárháború 1992. április 6-án Szarajevó ostromával robbant ki. Miután a szerbeknek rohammal nem sikerült bevenniük az 1000-1500 méter magas hegyek közti katlanban fekvő fővárost, megpróbálták blokáddal térdre kényszeríteni. A 44 hónapon át, 1996 februárjáig tartó ostromzár alatt elzárták a vizet, a villanyt és a gázt, elvágták a legfontosabb utakat, megakadályozva az élelem- és gyógyszerszállítmányok bejutását a városba. A civil lakosság számára a legnagyobb szenvedést a folyamatos tüzérségi tűz jelentette: becslések szerint naponta átlagosan 329 akna csapódott be, de néha ennek tízszerese. A város épületeinek nagy része megsemmisült, s gyakorlatilag mindegyiket érte valamilyen kár, az emberek föld alatti óvóhelyeken, pincékben éltek.

Szerb állásokból érkezett a tömeggyilkos aknalövedék

Az egyik legtragikusabb eseményre 1994. február 5-én került sor. A zsúfolt piactéren nem sokkal dél után egy 120 milliméteres aknalövedék csapódott be, a támadás következtében 68-an haltak meg, sokan a műtőasztalon véreztek el, kétszáznál többen sebesültek meg. A véres helyszínről készült felvételek (amelyeket a szörnyűséges részletek miatt csak vágva mutattak be) bejárták és sokkolták az egész világot. Kezdetben a szerbek és a bosnyákok kölcsönösen egymást tették felelőssé, de az utólagos vizsgálatok megállapították, hogy a lövedék a szerb állásokból érkezett.

Bill Clinton amerikai elnök február 6-án elrendelte, hogy az amerikai légierő azonnali hatállyal küldjön szállítógépeket a támadás sebesültjeiért. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár kérésére a NATO február 9-én felhatalmazta a védelmi szervezetet, hogy légicsapásokat mérjen azokra a Szarajevóban vagy környékén kiépített tüzérségi és aknavetőállásokra, amelyekről az ENSZ-békefenntartók (UNPROFOR) megállapítják, hogy polgári célpontok elleni támadásokért felelősek. A NATO arra is felszólította a szerbeket, hogy tíz napon belül vonják vissza nehéztüzérségüket, s február 12-én az ostrom kezdete óta először nem jegyeztek fel halálos áldozatot a boszniai fővárosban.

Az ENSZ légicsapásai segítettek normalizálni a helyzetet

A harcok az év során újrakezdődtek, és másfél évvel később, 1995. augusztus 28-án ismét támadás érte a piacteret, ezúttal öt szerb akna 43 ember halálát okozta. Az újabb vérengzés után a NATO 1995 szeptemberében egy hónapig tartó, ENSZ-felhatalmazással végrehajtott légicsapások sorozatával kényszerítette tárgyalóasztalhoz a boszniai szerbeket, a háborút az 1995. december 14-én aláírt párizsi szerződés zárta le.

A légicsapások megindulása után a bosnyák és horvát hadsereg offenzívát indított, a szerbek visszavonultak a Szarajevó környéki hegyekből, október elején megszületett a tűzszünet. Szarajevóban lassan normalizálódott a helyzet, megindult a fűtés és az áramszolgáltatás, a tömegközlekedés. A fenyegetettség azonban csak az utolsó szerb csapatok távozásával szűnt meg, a bosnyák-horvát föderáció rendőrsége az utolsó szerbek által kiürített szarajevói negyedekbe 1996 márciusában vonult be. A blokád idején a becslések szerint mintegy 14 ezren haltak meg, a szerb hadsereg vesztesége mintegy kétezer, a bosnyák-horvát hadseregé mintegy hatezer fő volt, a mintegy hatezer civil áldozat közül a bombáknak és az orvlövészek golyóinak ezer gyermek is áldozatául esett.

A délszláv térségben elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló hágai nemzetközi törvényszék a Szarajevó ostromát irányító Stanislav Galic tábornokot életfogytiglani, Dragomir Milosevic tábornokot 29 év börtönbüntetésre ítélte háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Az azóta újjáépített városban az ostrom után a legnagyobb sztárok adtak jótékonysági koncerteket, a háborús eseményekről számtalan könyv és film is készült.